A kiegyensúlyozott 2000-es idényt az amerikai Kenny Roberts, Jr. nyerte. A pilóta a szezon során mindössze 4 futamot nyert meg, mert a mögötte lévők közül Valentino Rossi, valamint a harmadik Biaggi és a negyedik Barros is aratott két, az ötödik Garry McCoy pedig 3 futamgyőzelmet. A legjobb újonc ebben az idényben Rossi lett, aki, bár az első 3 versenyen egyaránt elesett, és csak 5 pontot szerzett, végül második lett. A harmadik ausztrál McCoynak kifizetődött a látványos, két keréken csúszó vezetési stílusa, ez három győzelmet hozott neki. Ehhez a szokásosnál nagyobb, 420 milliméteres hátsó gumikat használt.[1] Ezt korábban Kevin Schwantz csinálta már meg.[2]
A címvédő spanyol Àlex Crivillének csalódást keltő szezonja volt, melyet nagyrészt a gyenge NSR-motoroknak köszönhetett. Mindössze egy győzelmet és 2 további dobogós helyezést szerzett, ezzel csak az összetett kilencedik helyén végzett. A csapat szezon már közben kénytelen volt váltani, Rossi például innentől a 2000-es kasztnit használta, 1999-es motorral felszerelve.[3]