2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája (B liga)
A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának B ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásának második divíziója.[1]
Lebonyolítás
A B ligában az UEFA rangsorának 13–24. helyen álló csapatai szerepeltek, a csapatokat négy darab háromcsapatos csoportba sorsolták. A csoportok győztesei feljutottak a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának A ligájába, a harmadik helyezett csapatok kiestek a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának C ligájába.[2]
Továbbá a B liga a 2020-as Európa-bajnokság maradék négy helyéből egy helyet biztosított. A B liga legjobb négy csapata, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra, pótselejtezőt játszhatott. Elsősorban a divíziók csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga legjobb helyezettje kapott helyet a pótselejtezőben. Ha a B liga csapataiból kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták, de egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. A pótselejtező két elődöntőből (az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán) és egy döntőből állt, a két elődöntő győztese között (a helyszínt a két csapat közül sorsolták).[3][4]
Kiemelés
A B liga résztvevőit a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek első fordulója után határozták meg az akkori, nemzetekre vonatkozó UEFA-együtthatók alapján, 2017. október 11-én. A csapatokat három darab kalapba sorolták.[5][6][7]
A csoportok sorsolását Lausanne-ben, Svájcban tartják 2018. január 24-én.[8] Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése értelmében Oroszország és Ukrajna nem kerülhet azonos csoportba.[6]
|
|
|
Csoportok
1. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés[m 1] | ![]() |
![]() |
![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() |
4 | 3 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 9 | Feljutott a 2020–2021-es A ligába | — | 1–0 | 1–0 | |
2. | ![]() |
4 | 2 | 0 | 2 | 4 | 4 | 0 | 6 | 1–2 | — | 1–0 | ||
3. | ![]() |
4 | 1 | 0 | 3 | 5 | 5 | 0 | 3 | 4–1 | 1–2 | — |
2018. szeptember 6.
21:00 |
Csehország ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Schick ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Konopljanka ![]() Zincsenko ![]() |
2018. szeptember 9.
15:00 (16:00 UTC+3) |
Ukrajna ![]() |
1–0 | ![]() |
---|---|---|
Jarmolenko ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2018. november 16.
20:45 |
Szlovákia ![]() |
4–1 | ![]() |
---|---|---|
Rusnák ![]() Kucka ![]() Zreľák ![]() Mak ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Konoplyanka ![]() |
2. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés[m 1] | ![]() |
![]() |
![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 5 | 3 | +2 | 7[m 2] | Feljutott a 2020–2021-es A ligába | — | 2–0 | 2–3 | |
2. | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 4 | 3 | +1 | 7[m 2] | 0–0 | — | 2–0 | ||
3. | ![]() |
4 | 1 | 0 | 3 | 4 | 7 | −3 | 3 | 0–1 | 1–2 | — |
2018. szeptember 7.
20:45 (21:45 UTC+3) |
Törökország ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Aziz ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Cserisev ![]() Dzjuba ![]() |
2018. szeptember 10.
20:45 |
Svédország ![]() |
2–3 | ![]() |
---|---|---|
Thelin ![]() Claesson ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Çalhanoğlu ![]() Akbaba ![]() ![]() |
2018. október 14.
18:00 (19:00 UTC+3) |
Oroszország ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Neustädter ![]() Cheryshev ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. november 17.
18:00 (20:00 UTC+3) |
Törökország ![]() |
0–1 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Granqvist ![]() |
3. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés[m 1] | ![]() |
![]() |
![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() |
4 | 3 | 1 | 0 | 5 | 1 | +4 | 10 | Feljutott a 2020–2021-es A ligába | — | 1–0 | 2–0 | |
2. | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 3 | 2 | +1 | 7 | 0–0 | — | 1–0 | ||
3. | ![]() |
4 | 0 | 0 | 4 | 2 | 7 | −5 | 0 | 1–2 | 1–2 | — |
2018. szeptember 8.
15:00 (14:00 UTC+1) |
Észak-Írország ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Grigg ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Duljević ![]() Sarić ![]() |
2018. november 18.
18:00 (17:00 UTC±0) |
Észak-Írország ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
C. Evans ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Schlager ![]() Lazaro ![]() |
4. csoport
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Feljutás vagy kiesés[m 1] | ![]() |
![]() |
![]() | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() |
4 | 2 | 2 | 0 | 4 | 1 | +3 | 8 | Feljutott a 2020–2021-es A ligába | — | 2–0 | 0–0 | |
2. | ![]() |
4 | 2 | 0 | 2 | 6 | 5 | +1 | 6 | 1–2 | — | 4–1 | ||
3. | ![]() |
4 | 0 | 2 | 2 | 1 | 5 | −4 | 2 | 0–0 | 0–1 | — |
2018. szeptember 6.
20:45 (19:45 UTC+1) |
Wales ![]() |
4–1 | ![]() |
---|---|---|
Lawrence ![]() Bale ![]() Ramsey ![]() Roberts ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Williams ![]() |
2018. november 16.
20:45 (19:45 UTC±0) |
Wales ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Bale ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
N. Jørgensen ![]() Braithwaite ![]() |
Összesített rangsor
A B liga 12 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 13–24. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján:[2]
- A csoportok első helyezettjei a 13–16. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
- A csoportok második helyezettjei a 17–20. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
- A csoportok harmadik helyezettjei a 21–24. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
Hely. | Cs | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
13. | B3 | ![]() |
4 | 3 | 1 | 0 | 5 | 1 | +4 | 10 |
14. | B1 | ![]() |
4 | 3 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 9 |
15. | B4 | ![]() |
4 | 2 | 2 | 0 | 4 | 1 | +3 | 8 |
16. | B2 | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 5 | 3 | +2 | 7 |
17. | B2 | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 4 | 3 | +1 | 7 |
18. | B3 | ![]() |
4 | 2 | 1 | 1 | 3 | 2 | +1 | 7 |
19. | B4 | ![]() |
4 | 2 | 0 | 2 | 6 | 5 | +1 | 6 |
20. | B1 | ![]() |
4 | 2 | 0 | 2 | 4 | 4 | 0 | 6 |
21. | B1 | ![]() |
4 | 1 | 0 | 3 | 5 | 5 | 0 | 3 |
22. | B2 | ![]() |
4 | 1 | 0 | 3 | 4 | 7 | −3 | 3 |
23. | B4 | ![]() |
4 | 0 | 2 | 2 | 1 | 5 | −4 | 2 |
24. | B3 | ![]() |
4 | 0 | 0 | 4 | 2 | 7 | −5 | 0 |
2020-as Eb-pótselejtező
A B liga négy legjobb csapata, amely a selejtezőből nem jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra, részt vehetett a pótselejtezőn.
Hely. | Csapat |
---|---|
13. CS | ![]() |
14. CS | ![]() |
15. CS | ![]() |
16. CS | ![]() |
17. | ![]() |
18. | ![]() |
19. | ![]() |
20. | ![]() |
21. | ![]() |
22. | ![]() |
23. | ![]() |
24. | ![]() |
Jegyzetek
- CS NL-csoportgyőztes
- [R] rendező
- pótselejtezőbe jutott
- kijutott az Európa-bajnokságra
Jegyzetek
- ↑ UEFA Nations League receives associations' green light. UEFA.org, 2014. március 27.
- ↑ a b Regulations of the UEFA Nations League 2018/19 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. szeptember 28. (Hozzáférés: 2017. október 3.)
- ↑ UEFA Nations League format and schedule approved. UEFA.com, 2014. december 4.
- ↑ UEFA Nations League format and schedule confirmed. UEFA.org, 2014. december 4. [2017. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
- ↑ „Confirmed: How the UEFA Nations League will line up”, Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
- ↑ a b „UEFA Nations League: all you need to know”, Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
- ↑ National Team Coefficients Overview (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
- ↑ „UEFA Nations League format confirmed”, Union of European Football Associations, 2017. szeptember 20. (Hozzáférés: 2017. szeptember 20.)
- ↑ a b c d „NL: a magyar válogatott felkerült a második vonalba”, nemzetisport.hu, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 25.)