Alain Cuny

Alain Cuny
Született	René Xavier Marie Alain Cuny 1908. július 12.[1][2][3][4][5] Saint-Malo[6]
Elhunyt	1994. május 16. (85 évesen)[1][2][3][4][5] Párizs[7]
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Foglalkozása	filmszínész forgatókönyvíró filmrendező színész rendező
Sírhelye	Civry-la-Forêt
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek	1941–1994
Híres szerepei	1942: Gilles (A sátán követei) 1972: Woland (A mester és Margarita) 1974: Mario (Emmanuelle) 1979: Báró (Krisztus megállt Ebolinál) 1980: Régiségkereskedő (Szamárbőr)
Tevékenység	színész
Díjai
1988: César-jelölés (Camille Claudel) 1992: Joseph Plateau-életműdíj
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Alain Cuny témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Alain Cuny, teljes születési nevén René Xavier Marie Alain Cuny^[8] (Saint-Malo, Bretagne, 1908. július 12. – Párizs 14. kerülete, 1994. május 17.), a kezdetektől Jean Vilar művésztársa a párizsi Théâtre national populaire társulatában és az Avignoni Fesztiválon. Drámai és művészfilmekben szerepelt, Magyarországon is ismert alakítása a Fellini-Satyricon Lycas-a (1969), a Tűz a Monte Fiorón tábornoka (1970), az Emmanuelle Mariója (1974), a Kiváló holttestek Rasto bírója (1976) és az Angyali üdvözlet Vercors-ja (utóbbi filmet maga írta és rendezte is).

Saint-Malo kikötővárosban született 1908-ban. Apja Albert Cuny helybéli hivatalnok (avoué), anyja Marguerite Soudée volt. Alain Cuny-t egy igen szigorú nagynénje nevelte a normandiai Boucey-ben (ma Pontorson város része), később szülei beadták egy árvaházba, itt nőtt fel. Már kora ifjúságától kezdve tehetségesen rajzolt és festett. Igen korán, 1923-ban beiratták a párizsi Szépművészeti Főiskolára (École nationale supérieure des beaux-arts(wd)). Itt gyakran találkozott André Bretonnal, Roger Vitrac-kal(wd), Antonin Artaud-val, Roger Blinnel, Robert Desnos-val és a szürrealista festők csoportjának más tagjaival.^[9] Pierre Reverdy(wd) író, színikritikus révén találkozott és barátságot kötött Georges Braque-kal és Pablo Picassóval is.

Díszleteket készített és plakátokat rajzolt színházak és filmkészítők számára, így pl. Georg Wilhelm Pabst német rendező 1925-ös A bánatos ucca c. némafilmjéhez és Jacques Feyder(wd) francia rendező 1926-os Gribiche c. némafilmjéhez is. Dolgozott Alberto Cavalcanti és Jean Renoir rendezők számára is. Emellett érdeklődött a pszichoanalízis iránt is, kisebb cikkeket írt, és Jacques Lacan pszichiáter lelkes tanítványa lett.

Egy ismerősén keresztül megismerkedett Charles Dullin(wd) színész-rendezővel, aki rávette, tanuljon drámai színészi mesterséget. Cuny az 1930-as évek második felétől lépett fel párizsi színpadokon, és szuggesztív játékával rögtön figyelmet keltett.^[10] 1939-ben Édouard Bourdet(wd) drámaíró, a párizsi Comédie-Française vezetője leszerződtette Racine: Phaedra című drámájához, amelyben Marie Bell(wd) oldalán játszhatott volna, de ezt a bemutatót a világháború kitörése meghiúsította.

Ugyanekkor kapta első filmszerepeit is. Első szerepét egy náciellenes dokumentatív filmben játszotta, Alexandre Ryder rendező Après Mein Kampf mes crimes című művében, ahol Cuny a A Reichstag felgyújtásával vádolt személyt, Marinus van der Lubbét alakította. A filmet 1940 márciusában, röviddel a Franciaország elleni német hadjárat előtt mutatták be.

A Vichy-Franciaország éveiben kis mellékszerepekben jelent meg, Jean Grémillon(wd) rendező Vontatók és Roger Richebé(wd) rendező Madame Sans-Gêne filmjeiben. A „nagy áttörést” 1942-ben Marcel Carné rendező A sátán követei c. filmjének főszerepe hozta el számára, itt Cuny egy középkori dalnokot játszott, aki lepaktált az ördöggel. 1943-ban a Jean Cocteau művéből készült Kísértetbáró címszerepét kapta (a filmet Serge de Poligny(wd) rendezte, és maga Cocteau is szerepelt benne). A háború éveiben találkozott Paul Claudel íróval, aki 1944-ben őt választotta Anne de Vercors szerepére az Angyali üdvözlet(wd) c. színművéhez. Cuny ekkor vált Claudel nagy rajongójává, e szenvedély élete végéig elkísérte.

A háború után Cuny rendszeresen szerepelt az Avignoni Fesztiválon és tagja lett az ekkor még Párizsban működő Théâtre national populaire(wd) társulatának, Jean Vilar(wd) rendező-igazgató keze alatt, ahol Shakespeare, Anouilh, Sartre, Pirandello, Claudel színműveiben szerepelt. Közben folyamatosan megjelent francia és olasz filmekben. Első olasz filmszerepét 1950-ben játszotta Curzio Malaparte rendező A tiltott Krisztus-ában. Dolgozott Michelangelo Antonionival (Hölgy kaméliák nélkül, 1953) és Federico Fellinivel (Az édes élet, 1959). 1956-ban az ördögi Frollo szerepét játszotta Jean Delannoy rendező A párizsi Notre-Dame-jában. Az 1950-es évek végén csatlakozott Jean-Louis Barrault társulatához, itteni legfontosabb szerepét, Simon Agnelt játszotta el Paul Claudel Aranyfej (Tête d’or) színművében.

1960-ban, az algériai háború alatt Cuny is aláírta a „121-ek manifesztumát” (Manifeste des 121), amely a katonai szolgálat megtagadásának jogát védelmézte.

1969-ben Lycas szerepében tűnt fel Fellini Satyriconjában. A szerepet először Danny Kaye-nek kínálták, de ő elutasította.

1974-ben az Emmanuelle c. szexfilmben ő volt Mario, a szabad szerelem apostola. E szerepében bőségesen osztotta a nézőknek Gaston Bachelard(wd) szürracionális(wd) idézeteit. A bírálatokat lerázta: „Nem számít, hogy olyanok becsüljenek, akiket én nem becsülök.”^[11]

Az 1970-es évek közepétől megjelenései ritkultak. Az Avignoni Fesztiválon irodalmi felolvasásokat tartott, szerepelt Francesco Rosi és Jean-Luc Godard filmjeiben. 1988-ban a Camille Claudel c. filmben Paul és Camille Claudel apját, Louis-Prosper Claudelt alakította, teljesítményéért jelölték a legjobb férfi mellékszereplőnek járó César-díjra.

82 éves korában belevágott a filmrendezésbe is. Paul Claudel színműve alapján megírta és elkészítette az Angyali üdvözlet(wd) című filmet, amelyben maga is szerepelt. Utolsó filmszerepét Edouard Niermans rendező 1992-es filmjében, a Casanova visszatér-ben játszotta, a címszereplő Alain Delon társaságában.

1962-ben feleségül vette Marie-Blanche Guidicellit, 1969-ben elváltak. Cuny 1994. május 17-én hunyt el Párizsban. Gyászszertartását a párizsi Szent Rókus (Saint-Roche) templomban tartották, ahol Jean Négroni(wd) színész és rendező mondott emlékező beszédet. Cuny az Yvelines megyei Civry-la-Forêt temetőjében nyugszik.

• Alain Cuny. Le Désir de parole, conversations et rencontres avec Alfred Simon (francia nyelven). La Manufacture (1989) 
• Archives dans le fonds de l’Institut Mémoires de l’édition contemporaine (IMEC). [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. november 2.)
• Claude Goretta: Alain Cuny Visiteur du soir chez RTS (francia nyelven). Radio télévision suisse (RTS, online archívum), 1959. július 12. (Hozzáférés: 2023. november 1.)

A Wikimédia Commons tartalmaz Alain Cuny témájú médiaállományokat.

• Alain Cuny a PORT.hu-n (magyarul)
• Alain Cuny az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
• Alain Cuny az Internet Movie Database-ben (angolul)
• Alain Cuny a Rotten Tomatoeson (angolul)
• Alain Cuny az AlloCiné weboldalán (franciául)
• Alain Cuny (német nyelven). Filmdienst.de
• Alain Cuny (angol nyelven). famousfix.com. (Hozzáférés: 2023. november 1.)