Ez a dal tipikusan a Wágnerikus rock stílusjegyeit hordozza magán. Lágy zongoraszóló a nyitány, majd erős üstdobok és gitárszólók tarkítják, majd ismét zongoraakkordok és erős dob hangzás váltja egymást. A dal olyan akár egy miniopera, bevezetővel, cselekménnyel, tetőponttal és egy fináléval, ahol aztán elszabadulnak a zenei indulatok, gitárbőgéssel és robbanásszerű üstdob és heavy metal hatásokkal. Bonnie Tyler erőteljes hangja pedig igazán összepasszol a zenei szerkezettel. Az album egyik legkiválóbb dala a Total Eclipse of the Heart után.
