Filippo Tommaso Marinetti

Filippo Tommaso Marinetti
1913-ban
1913-ban
Született 1876. december 22.[1][2][3][4][5]
Alexandria[6]
Elhunyt 1944. december 2. (67 évesen)[7][1][2][8][3]
Bellagio[9][6]
Állampolgársága olasz
Házastársa Benedetta Cappa
Foglalkozása
Iskolái Genovai Egyetem
Kitüntetései
  • Bronze Medal of Military Valour
  • War Merit Cross
  • Hadi Kereszt
  • Commemorative Medal for the Italo-Austrian War 1915-1918
  • Victory Medal
  • Commemorative Medal of the Unity of Italy
  • commemorative medal of the military operation in East Africa
  • Croce commemorativa del Corpo di Spedizione Italiano in Russia
Halál okaszívinfarktus
Sírhelye Cimitero Monumentale
Filippo Tommaso Marinetti aláírása
Filippo Tommaso Marinetti aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Filippo Tommaso Marinetti témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Filippo Tommaso Marinetti (Alexandria (Egyiptom); 1876. december 22. – Bellagio (Olaszország); 1944. december 2.) az olasz avantgárd irodalom alakja, fasiszta politikus, az olasz futurizmus atyja.

Élete

Marinetti egyiptomi olasz ügyvéd fiaként született, milliomos családban. Francia jezsuita iskolába járt Párizsban, majd Genovában tanult. Irodalmi és jogi doktorátust szerzett.

Első műveit franciául írta: Öreg tengerészek (1897), A csillagok meghódítása (1902), Rombolás (1904, verseskötet), Dinomdánom király (1910, szatirikus dráma). Ebben az időszakban Párizs és Milánó között járt-kelt. 1905-ben Poesia címen folyóiratot indított. 1909-ben a Le Figaro lapjain közzétette futurista manifesztumát Futurista kiáltvány címmel (Manifesto del futurismo). Ugyancsak ebben az időszakban francia műveket írt a futurizmus szellemében, mint például Az istenek mennek, d’Annunzio marad (1908), A testi város (1908), Elektromos bakák (1909). Ekkor keletkezett híres regénye a Futurista mafarka (1910) miatt szeméremsértésért perbe fogták, majd a vádat ejtették.

A kiáltvány megjelenése után Európa-szerte vezérköltő, ideológus és reklámfőnök lett. Színházi és utcai botrányokat szervezett. Ennek hatására híveinek száma csökkenni kezdett. Ezután írta A tripoliszi csata (1911), a Drinápoly bombázása (1914), a Zang Tum Tumb (1914) című műveit. A pápa monoplánja (1912) programalkotó irodalmi alkotása még ugyancsak franciául született. Óriási botrányt keltett Az asszony ingatag (1910) színműve is.

1914–15-ben Marinetti kezdeményezte a fasiszta ideológiát, aminek alappillére a Hármas Szövetségből kiugrással indítandó háború, a Risorgimento utolsó háborúja az olaszlakta területekért. Interventista tüntetéseket is szervezett, majd Mussolinivel együtt őrizetbe vették. 1915-ben Olaszország belépett a háborúba, Mussolini is harcolt itt és megsebesült. Marinetti ezt is igazolta rögtön egy írásával, melynek Háború, a világ egyetlen higiéniája (1915) volt a címe. További művei az I. világháború idején: Hogyan kell a nőket elcsábítani (1917), Egy női has (1918), Egy bombában nyolc lélek (1919, önéletrajzi regény), Futurista demokrácia (1919, manifesztum).

1919-ben Marinetti jelölteti magát a választásokon. Azonban megbukik Mussolinivel együtt, s másnap bebörtönzik állambiztonság elleni merényletért és fegyveres csapatok szervezéséért. Ekkor írja A kommunizmuson túl (1920, tanulmány) című tanulmányát. A börtön után Milánóban megjelenik következő irodalmi szakaszának előrejelző műve: A szavak futurista szabadsággal (1919, francia) című munkája.

1924-ben esett utolsó nyilvános botránya a velencei biennálé megnyitásán: megszakította a király beszédét, és őrizetbe vették. 1922-ben, a fasiszta hatalomátvétel idején, majd a fasiszta berendezkedés korában történt Marinetti igazi politikai és művészeti megdicsőülése. Kifejtette a fasizmus és futurizmus hasonló elveit Futurizmus és fasizmus (1924) címmel. Szimbolikus tartalmú drámái egyre nagyobb sikert értek el. Ekkor írta Tűzdob (1923), A hadifoglyok és a szerelem (1927), A szív óceánja (1927), A meztelen súgó (1928) című drámákat.

1929-ben az író a fasiszta Accademia d’Italia tagja lett, ahol osztálytitkári címet kapott. Ekkor alkotta A futurista konyha (1932) alkotását, mely lázadás a népszerű olasz étel, a pastasciutta ellen.

Az 1930-as években elkezdődött utolsó korszaka a Festett ajkú novellák (1933), és az Első légiszótár (1935-36) megszületésével. 1935–36-ban az etiópiai háborúban szerzett élményeit is megírta, amelyben betűrendben felsorolja az olasz méltóságok nevét. 1944-ben az olasz bábállam területén halt meg.

Művei

Költészete alapvetően két korszakra osztható, egy futurizmus előtti időszakra és a futurizmus korára.

A futurizmus előtti korszakára az egzotikum és primitív keresése, a titok és erotika kedvelése, a mindenhol meghökkentés és elborzasztás jellemző, ami feltehetően a sátánizmus divatjából származik. Már ebben a művészeti szakaszban megjelenik a technika, a lendület, a sebesség dicsőítése.

A futurista költő alkotásaiban is a dinamizmus és a szimultanizmus uralkodik. A fejlődő, iparosodott világ technikáját csodálja. Magasztalja a gépeket, az energiát, az erőt. Jellegzetesen a mozgásábrázolásra helyezi a hangsúlyt.

A Futurista kiáltványban szimbolista jelképrendszert alkalmaz. Jellegzetességei a „végzetes egzotizmus”, az „erotikával fűszerezett pesszimizmus”, az „anarchisztikus – voluntarista lendület”. Feladatának tekinti az emberi fajt kutatni.

További olasz futuristák

  • Paolo Buzzi (1874–1956)
  • Luciano Folgore (1888–1966)
  • Conrado Govoni
  • Luigi Russolo (1885–1947) zeneszerző, hangszerkonstruktőr, festőművész

Jegyzetek

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 14.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Enciclopédia Itaú Cultural (portugál nyelven). Itaú Cultural. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ a b BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2024. január 7.)
  7. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Маринетти Филиппо Томмазо, 2015. szeptember 27.
  8. ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Маринетти Филиппо Томмазо, 2015. szeptember 28.

Források

  • Világirodalmi lexikon 8. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Madarász Imre: Az olasz irodalom története
  • Szabó György: Századunk olasz irodalmának kistükre

További információk

  • Czobor Ágnes: Marinetti és a futurizmus; Általános Ny., Bp., 1938 (A Budapesti Pázmány Péter Tudomány-egyetem Olasz Intézetének kiadványai)