Haraldskæri nő

Haraldskæri nő teteme a vejlei Szent Miklós templom szarkofágjában, Dánia

A haraldskæri nő egy lápba fulladt asszony természetes múmiája, Jyllandban, Dániában, akit tévedésből a 10. századi norvég Gunhilde királynővel azonosítottak, és nagy pompával a vejlei Szent Miklós templomba temettek.[1] A női holttestre 1835-ben tőzegkitermelés közben találtak rá, a Jelling közelében fekvő Haraldskær birtokon. A mocsár oxigénhiányos és savas közege teljes egészében konzerválta a testet: csontváza, bőre és belső szervei is megmaradtak – ez a legelsőként megtalált és megvizsgált lápi tetemek egyike. A múmia valódi korát csak az 1977-ben elvégzett 14C-es kormeghatározás során állapították meg,[2] ekkor tisztázódott a tévedés: a test a korai vaskorból származik, és Kr. e. 490 óta feküdt a lápban.

Háttér

A Haraldskær hűbérbirtok 1857-ben

Megtalálása

A haraldskæri nő tetemét munkások találták meg 1835. október 20-án. A tőzegbe ágyazódott, elfásodott füvekkel borított női tetem fejjel kelet felé, pontosan kelet-nyugati irányban, fabotokkal a mocsár fenekéhez cövekelve, a hátán feküdt.[3] Teljesen meztelen volt, ruháit (egy bőrsapkát és három gyapjúruhát) a testére helyezték.[4]

Korai spekulációk – személycsere

Szent Miklós templom, Vejle

Röviddel a test felfedezése után szárnyra kapott az az elképzelés, hogy a holttest a 10. században lápba veszett Gunhilde királynő, Véreskardú Erik norvég király boszorkánynak tartott feleségének maradványa lehet. A Jomsvikinga-legenda szerint Kékfogú Harald dán király csellel átcsalta Gunhilde királynőt Dániába, és ott katonáival a lápba fojtatta.[5][6] A megtalálás helyének régi elnevezése Gunhilde-láp volt, és Jellinghez, az egykori dán királyi székhelyhez közel fekvő Haraldskær hűbérbirtokot, még Kékfogú Harald alapította. Az elképzelés, hogy a tetem Gunhilde királynőé annyira népszerű volt, hogy VI. Frigyes dán király a múmiát, pompás temetési ceremóniával, a Vejle központjában álló Szent Miklós templomba temettette.

Először 1842-ben J.J.A. Worsaae fiatal dán archeológus fejtette ki azt a nézetét, hogy a haraldskæri nő nem Gunhilde.[7] A régészeti rétegelemzés úttörője bizonyította, hogy a múmia a prerómai vaskorból származik. Később az 1977-ben elvégzett radioizotópos vizsgálat bizonyította, hogy a mumifikálódott nő Kr. e. 490 körül fulladt a lápba.[2][8]

A tévedésből fakadó nagy népszerűségnek köszönhető, hogy a haraldskæri nő múmiáját olyan gondosan konzerválták, hogy még napjainkban is remek állapotban megőrződött,[2] ellentétben a sokkal később, 1950-ben megtalált tollundi férfi tetemével, amelynél csak a fejet tartósították, és a konzerválás hiánya miatt a test szinte teljesen tönkrement. Bár bebizonyosodott, hogy a haraldskæri nő nem volt királyi származású, teteme mégis a vejlei templom északi kereszthajójában elhelyezett üvegszarkofágban maradt.

Vizsgálatok és eredmények

A haraldskæri nő teste

Az első vizsgálatok eredménye alapján az asszony teljes holtteste, csontjai, bőre és belső szervei tökéletesen épek voltak. Sem betegség, sem testi deformitás nyomait nem találták. A testen látható egyetlen sebesülés egy dárda, vagy egy hegyes bot ejtette szúrt seb és enyhe duzzanat volt a térdízületek környékén.[9] A múmia bőre és hosszú haja kicserződött és a mocsár tanninos közegétől jellegzetes sötétbarnára színeződött. Fogai mind megvoltak. Az orvosok véleménye szerint a nő halálakor 50 éves, jó egészségi állapotban, és feltételezetten jó életkörülmények között élő[megj 1] személy volt.[3]

Az 1977-ben elvégzett kormeghatározás után, 1979-ben az Århus Egyetemi Kórház orvosai ismételt tudományos vizsgálatoknak vetették alá a tetemet. Az eltelt idő alatt a haraldskæri múmia kiszáradt, összezsugorodott, a bőre kiviaszosodott, erősen megráncosodott és összegyűrődött.[10] Ekkor a holttest 133 centiméteres volt, míg 1835-ben 150 cm magasságot mértek.[11] A koponya még tüzetesebb CT-vizsgálata alapján életkorát helyesbítették: halálakor 40 év körüli lehetett.[12]

2000-ben Lone Hvass, az Elsinore Múzeum munkatársa, Miranda Aldhouse-Green, a Cardiff Egyetem régésze és az Århus Egyetem törvényszéki orvostani részlegének tudóscsoportja ismét megvizsgálták a haraldskæri nő maradványait.[13] A gyomortartalom elemzése során megemésztetlen kölest és szedret találtak. A nyakon egy halvány barázda húzódott, mintha egy kötéllel kínozták, vagy fojtogatták volna az asszonyt. A kutatók azt is megállapították, hogy a térdízületi duzzanatokat a mocsári környezet okozta, és a nő már halott volt, amikor a mocsár aljához cövekelték.[14]

Mivel Jylland területén ebben a korban a hamvasztás volt az általános temetkezési szokás, a holttest gondos elhelyezése alapján a tudósok azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy a haraldskæri nő rituális gyilkosság áldozata volt.[14]

Ruhák

A testen és körülötte számos állati alapanyagból készült ruhamaradványt találtak. Közöttük egy több darabból gondosan összevarrt szőrmesapkát, és három gyapjú ruhadarabot. Ezeket a textíliákat a szálak közé szövött sötétebb szálak díszítették. Bár megtalálásakor a nő meztelen volt, lehet, hogy halálakor valamilyen növényi eredetű (len vagy kender) ruhadarabot viselt, amelyet a lápvíz elbontott.

Összehasonlítás más lápi tetemekkel

A kutatók még ma sem tudják pontosan, hogy Észak-Európában,[megj 2] a vaskor idején, miért került olyan sok tetem a lápba. Dániában jellemzően a prerómai vaskor és a Római Birodalom korából – a Kr. e. 500–Kr. u. 400 közötti időszakból – való a leletek többsége.[15] Vajon kivégzési módszer volt ez, hogy először megölték és azután a lápba temették őket? Ezekről semmilyen írás nem maradt ránk. Azt viszont tudjuk, Tacitus római történetíró nyomán, hogy a germánok[megj 3] és a kelták számára a lápok szent helyek voltak, és az ekkori népek hittek az istenek engesztelésére, vagy hálából felajánlott emberáldozatban. Különösen a botokkal vagy kövekkel a lápfenékhez erősített tetemek kapcsán bontakozott ki az a nézet, hogy ezek az emberek rituális gyilkosságok áldozatai voltak.[6]

A Jylland félsziget lápjaiban talált és megvizsgált tetemek: a haraldskæri nő, a tollundi férfi, grauballei férfi, ellingi asszony, huldremosei nő és a borremosei nő II.[15][16]

A haraldskæri nő az irodalomban

Steen Steensen Blicher dán író és amatőr régész az elsők között kereshette fel a múmia megtalálási helyét. Az 1836-ban közzétett Grovhøjen („Halomsír”) című novellája egy paródia, egy tévesen azonosított régészeti leletről. 1841-ben meggondolta magát a haraldskæri női tetem valódiságát illetően, és Dronning Gunhild („Gunhilde királynő”) címmel megjelentetett versében a lápban fekvő halott királynőt siratja.

1846-ban Jens Christian Hostrup dán dramaturg írt négyfelvonásos komédiát En Spurv i Tranedans („A darutáncot járó veréb”) címmel, amelyben Gunhilde királynő szelleme egy varázslatos gyűrűt ad az intrikus szabónak, amely mindenki előtt láthatatlanná teszi ármányos cselekedeteit. A darab indirekt módon szatirizálja azt az elképzelést, hogy a haraldskæri nő nem más, mint Gunhilde királynő, és először hozza nyilvánosságra Worsaae hipotézisét.

Megjegyzések

  1. ↑ Ezt a megállapítást arra alapozták, hogy a tetem mellei teljesen épek voltak, míg a nehéz fizikai munkát végző, vagy nélkülöző nők esetében a mellek általában lefogynak és elsatnyulnak.
  2. ↑ A legtöbb lápban konzerválódott természetes múmiát Németországban, Dániában, Nagy-Britanniában, Írországban és Hollandiában találták.
  3. ↑ A félsziget lakosai ebben a korban a jütök – egy germán nép – voltak.

Hivatkozások

  1. ↑ Fodor's Scandinavia. Szerk. John D. Rambow. 9. kiad. (hely nélkül): Fodor's Travel Publications. 2002. ISBN 0-676-90203-0  
  2. ↑ a b c Haraldskaer Woman: Bodies of the Bogs. Archaeology Magazine, Archaeological Institute of America, 1997. (Hozzáférés: 1997. december 10.)
  3. ↑ a b Miranda Aldhouse-Green. Boudica Britannia. Pearson Longman, 95-96. o. (2006). ISBN 978-1-405-81100-2 
  4. ↑ Lone Hvass. Dronning Gunhild - et moselig fra jernalderen. Sesam, 88. o. (1998). ISBN 87-7801-725-4 
  5. ↑ Michael Ashley: The Mammoth Book of British Kings and Queens. (hely nélkül): Carroll & Graf. 1998. 443. o.  
  6. ↑ a b Renate Germer. Múmiák a világ minden tájáról. Budapest: Tessloff és Babilon Kiadó, 36-39. o. (2006). ISBN 963-9446-86-6 
  7. ↑ Peter Rowley-Conwy: From Genesis to Prehistory: The Archaeological Three Age System and Its Contested Reception in Denmark, Britain, and Ireland. Oxford: Oxford University Press. 2007. 70. o. = Oxford studies in the history of archaeology, 17. ISBN 978-0-19-922774-7  
  8. ↑ Klaus Ebbesen. Døden i mosen. Carlsen, 7. o. (1986). ISBN 9788756233699 
  9. ↑ M. Aldhouse-Green, i. m. 93. o.
  10. ↑ Lone Hvass, i. m. 58. o.
  11. ↑ Lone Hvass, i. m. 61. o.
  12. ↑ Lone Hvass, i. m. 62. o.
  13. ↑ M. Aldhouse-Green, i. m. 95. o.
  14. ↑ a b M. Aldhouse-Green, i. m. 96. o.
  15. ↑ a b Christian Fischer: Tollundmanden. Gaven til guderne. Mosefund fra Danmarks forhistorie. (hely nélkül): Hovedland. 2007. ISBN 9788777399664  
  16. ↑ S. Andersen – P. Geertinger: Bog bodies investigated in the light of forensic medicine. Journal of Danish Archaeology, III. évf. (1984) 111–119. o.

Források

  • Peter Vilhelm Glob: Die Schläfer im Moor. (németül) Ford. Thyra Dohrenburg. München: Winkler. 1966. Eredeti cím: Mosefolket (dánul)  
  • Wijnand van der Sanden: Mumien aus dem Moor: Die vor- und frühgeschichtlichen Moorleichen aus Nordwesteuropa. Amszterdam: Drents Museum / Batavian Lion International. 1996. ISBN 90-6707-416-0  
  • Wijnand van der Sanden: Through Nature to Eternity: The Bog Bodies of Northwest Europe. Amszterdam: Batavian Lion International. 1996. ISBN 90-6707-418-7  
  • Richard Turner – Robert Scaife: Bog Bodies: New Discoveries and New Perspectives. London: British Museum Press. 1995. ISBN 0-7141-2305-6  
  • Don Brothwell: The Bog Man and the Archaeology of People. Cambridge: Harvard University Press. 1987. ISBN 0-674-07733-4  

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Koordináták: é. sz. 55° 42′ 10″, k. h. 9° 26′ 22″55.702778°N 9.439444°E