Horváth Imre (politikus, 1901–1958)

Horváth Imre
Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. július 30. – november 2.
ElődBoldóczki János
UtódNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
A Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. november 4. – 1958. február 2.
ElődNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
UtódSík Endre
Született1901. november 19.
Budapest
Elhunyt1958. február 2. (56 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
PártKommunisták Magyarországi Pártja
Magyar Kommunista Párt
Magyar Dolgozók Pártja
Magyar Szocialista Munkáspárt
Foglalkozásdiplomata, politikus, mérnök
A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Imre témájú médiaállományokat.
Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Horváth Imre (egyértelműsítő lap).

Horváth Imre (Budapest, 1901. november 19. – Budapest, 1958. február 2.)[1] kommunista politikus, a Hegedüs-kormány majd az első Kádár-kormány külügyminisztere.

Életrajza

Horváth Mihály és Troszler Anna gyermekeként született munkáscsaládban. Műszerinas szakmát tanult egy telefongyárban. 1916-ban a telefongyári inassztrájk egyik fő szervezője lett. 1918-ban alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919-ben részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság létrehozásában, a Vörös Hadseregben politikai tisztként tevékenykedett és a politikai rendőrségen is szolgált Korvin Ottó mellett. A proletárdiktatúra bukása után internálták, majd kiszabadulása után, 1920-ban, segédkezett az illegális KMP újraszervezésében, amiért 1921 tavaszán a hatóságok elfogták, és tíz év fegyházra ítélték.

Mivel 1922-ben szabadult egy Szovjetunióval kötött fogolycsere keretében, Moszkvába emigrált. 1926-ban a Marx–Engels Intézet könyvtárosa lett, majd 1932-ben, a műszaki egyetem hallgatójaként gépészmérnöki oklevelet szerzett. A kommunista párt utasítására 1933-ban Magyarországra jött, hogy segítse az illegalitásba vonult kommunista pártot. 1934 novemberében újra letartóztatták. A szegedi Csillag börtönben raboskodott Magyarország német megszállásáig, majd a németek a dachaui koncentrációs táborba deportálták.

1945-ben hazatért. 1946-tól Moszkvában, 1948-tól Berlinben volt magyar nagykövet. 1949-től 1951-ig az USA-ban teljesített külügyi szolgálatot. 1951–ben újra nagykövet lett, 1953-ig Londonban, utána 1956-ig Prágában.

1956. július 30-tól haláláig a Magyar Népköztársaság külügyminisztereként dolgozott, leszámítva az 1956-os forradalom november 3-tól november 12-ig tartó időszakát. Horváth volt a vezetője 1957-ben a második magyar ENSZ-delegációnak, itt Kós-Konduktorov Péter helyét vette át.[2] 1956. július 21-től tagja volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, 1956. novembertől haláláig pedig az MSZMP Központi Bizottságának.[3]

Díjai, elismerései

  • Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947)
  • Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1954)
  • Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (posztumusz, 1958)[4]

Jegyzetek

  1. ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 157/1958. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 22.)
  2. ↑ Domonkos László: Ki volt Konduktorov? / Konduktorov nyomában. (Archivált link, megszűnt eredetije http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/kondukt.htm)
  3. ↑ Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 16.)
  4. ↑ Magyar Közlöny, 1958. április 12. (32. szám)

Források

További információk