Hungarian Ladies Open

Hungarian Ladies Open
Verseny női
Helyszín Budapest,  Magyarország
Borítás kemény (fedett)
Első verseny 1993
Weboldal www.tennishungp.com
WTA Tour
Kategória WTA 250
Főtábla 32E/24Q/16P
Összdíjazás 250 000 $
Címvédő orosz Marija Tyimofejeva

A Hungarian Ladies Open (korábbi nevén Budapest Grand Prix, 2021-ben Hungarian Grand Prix), tenisztorna nők számára Budapesten.

A Budapest Grand Prix-t 1993-tól két év megszakítással 2013-ig minden év júliusában a Római-parton, salakos pályán, szabadtéren rendezték. 2014-ben kikerült a WTA versenynaptárából, helyét a BRD Bucharest Open vette át. 2017-től a Rio Open helyén februárban fedett, kemény pályán kerül sor a Hungarian Ladies Openre.[1]

A torna 2008-ig Tier III-as, illetve Tier IV-es besorolású volt, 2009–2013 között International besorolást kapott. A verseny 2016-ban 100 000 dolláros ITF-tornaként, Europe Tennis Center Ladies Open néven került be az ITF versenynaptárába,[2] majd 2017-től Hungarian Ladies Open néven International kategóriájú tornaként került vissza a WTA versenynaptárába.[3] 2020-ban Budapestről Debrecenbe lett áthelyezve a torna, majd a helyszínnel kapcsolatos problémák miatt törölve lett a versenynaptárból.[4] 2021-ben visszakerült a WTA-tornái közé.

Az összdíjazása 2020-tól 275 000 dollár.

A torna hivatalos elnevezései a múltban

  • Budapest Ladies Open West Grand Prix: 1993
  • Budapest Lotto Ladies Open: 1996–1997
  • Lotto–Westel 900 Budapest Open: 1998
  • Westel 900 Budapest Open: 1999–2000
  • Colortex Budapest Grand Prix: 2001
  • Budapest Grand Prix: 2002, 2006, 2012–2013
  • Tippmix Budapest Grand Prix: 2003–2005
  • Gaz de France Budapest Grand Prix: 2007
  • Gaz de France Grand Prix: 2008
  • GDF Suez Grand Prix: 2009–2010
  • POLI-FARBE Budapest Grand Prix: 2011
  • Europe Tennis Center Ladies Open: 2016
  • Hungarian Ladies Open: 2017–2020
  • Hungarian Grand Prix: 2021–

Döntők

Egyes

Év Győztes Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben
2023 RUS Marija Tyimofejeva UKR Katerina Baindl 6–3, 3–6, 6–0
2022 USA Bernarda Pera SRB Aleksandra Krunić 6–3, 6–3
2021 KAZ Julija Putyinceva UKR Anhelina Kalinyina 6–4, 6–0
↑   WTA 250 torna   ↑
2020 Nem rendezték meg
2019 BEL Alison Van Uytvanck CZE Markéta Vondroušová 1–6, 7–5, 6–2
2018 BEL Alison Van Uytvanck CZE Dominika Cibulková 6–3, 3–6, 7–5
2017 HUN Babos Tímea CZE Lucie Šafářová 6–7(4), 6–4, 6–3
↑  WTA International torna  ↑
2016 BUL Elica Kosztova BUL Viktoriya Tomova 6–0, 7–6(3)
↑   ITF $100,000 torna   ↑
2014–2015 Nem rendezték meg
2013 román Simona Halep osztrák Yvonne Meusburger 6–3 , 6–7(7), 6–1
2012 olasz Sara Errani orosz Jelena Vesznyina 7–5, 6–4
2011 olasz Roberta Vinci román Irina-Camelia Begu 6–4, 1–6, 6–4
2010 magyar Szávay Ágnes Svájc Patty Schnyder 6–2, 6–4
2009 magyar Szávay Ágnes Svájc Patty Schnyder 2–6, 6–4, 6–2
2008 francia Alizé Cornet szlovén Andreja Klepač 7–6(5), 6–3
2007 argentin Gisela Dulko román Sorana Cîrstea 6–7(2), 6–2, 6–2
2006 izraeli Anná Szmasnóvá spanyol Lourdes Domínguez Lino 6–1, 6–3
2005 izraeli Anná Szmasnóvá Kolumbia Catalina Castaño 6–2, 6–2
2004 Szerbia és Montenegró Jelena Janković szlovák Martina Suchá 7–6(4), 6–3
2003 spanyol Magüi Serna ausztrál Alicia Molik 3–6, 7–5, 6–4
2002 német Martina Müller svájc Myriam Casanova 6–2, 3–6, 6-4
2001 bolgár Magdalena Maleeva luxemburg Anne Kremer 3–6, 6–2, 6–4
2000 olasz Tathiana Garbin holland Kristie Boogert 6–2, 7–6(4)
1999 francia Sarah Pitkowski-Malcor spanyol Cristina Torrens Valero 6–2, 6–2
1998 spanyol Virginia Ruano Pascual olasz Silvia Farina Elia 6–4, 4–6, 6–3
1997 Dél-afrikai Köztársaság Amanda Coetzer belga Sabine Appelmans 6–1, 6–3
1996 román Ruxandra Dragomir osztrák Melanie Schnell 7–6(6), 6–1
1993 USA Zina Garrison belga Sabine Appelmans 7–5, 6–2

Páros

Év Győztesek Ellenfelek a döntőben Eredmény a döntőben
2023 POL Katarzyna Piter
HUN Stollár Fanny
USA Jessie Aney
CZE Anna Sisková
6–2, 4–6, [10–4]
2022 GEO Ekaterine Gorgodze
GEO Okszana Kalasnikova
POL Katarzyna Piter
BEL Kimberley Zimmermann
1–6, 6–4, [10–6]
2021 ROU Mihaela Buzărnescu
HUN Stollár Fanny
ESP Aliona Bolsova
GER Tamara Korpatsch
6–4, 6–4
↑   WTA 250 torna   ↑
2020 Nem rendezték meg
2019 RUS Jekatyerina Alekszandrova
RUS Vera Zvonarjova
HUN Stollár Fanny
GBR Heather Watson
4–6, 6–4, [10–3]
2018 HUN Stollár Fanny
ESP Georgina García Pérez
BEL Kirsten Flipkens
SWE Johanna Larsson
4–6, 6–4, [10–3]
2017 TPE Hszie Su-vej
GEO Okszana Kalasnikova
AUS Arina Rodionova
KAZ Galina Voszkobojeva
6–3, 4–6, [10–4]
↑  WTA International torna  ↑
2016 BIH Ema Burgić Bucko
ESP Georgina García Pérez
CZE Lenka Kunčíková
CZE Karolína Stuchlá
6–4, 2–6, [12–10]
↑   ITF $100,000 torna   ↑
2014–2015 Nem rendezték meg
2013 cseh Andrea Hlaváčková
cseh Lucie Hradecká
orosz Nyina Bratcsikova
grúz Ana Tatisvili
6–4, 6–1
2012 szlovák Janette Husárová
szlovák Magdaléna Rybáriková
cseh Eva Birnerová
holland Michaëlla Krajicek
6–4, 6–2
2011 spanyol Anabel Medina Garrigues
lengyel Alicja Rosolska
Dél-Afrika Natalie Grandin
cseh Vladimíra Uhlířová
6–2, 6–2
2010 Svájc Bacsinszky Tímea
olasz Tathiana Garbin
román Sorana Cîrstea
spanyol Anabel Medina Garrigues
6–3, 6–3
2009 RUS Alisza Klejbanova
román Monica Niculescu
ukrán Aljona Bondarenko
ukrán Katerina Bondarenko
6–4, 7–6(5)
2008 francia Alizé Cornet
szlovák Janette Husárová
német Vanessa Henke
román Raluca Olaru
6–7(5), 6–1, [10–6]
2007 magyar Szávay Ágnes
cseh Vladimíra Uhlířová
német Martina Müller
cseh Gabriela Navratilova
7–5, 6–2
2006 szlovák Janette Husarová
holland Michaëlla Krajicek
cseh Lucie Hradecká
cseh Renata Voráčová
4–6, 6–4, 6–4
2005 francia Émilie Loit
szlovén Katarina Srebotnik
spanyol Lourdes Domínguez Lino
spanyol Marta Marrero
6–1, 3–6, 6–2
2004 osztrák Barbara Schett
magyar Mandula Petra
magyar Szávay Ágnes
magyar Németh Virág
6–3, 6–2
2003 magyar Mandula Petra
ukrán Olena Tatarkova
spanyol Conchita Martínez Granados
ukrán Tetyana Perebijnyisz
6–3, 6–1
2002 francia Émilie Loit
ausztrál Catherine Barclay-Reitz
orosz Jelena Bovina
magyar Gubacsi Zsófia
4–6, 6–3, 6–3
2001 olasz Tathiana Garbin
szlovák Janette Husárová
magyar Gubacsi Zsófia
Szerbia és Montenegró Dragana Zarić
6–1, 6–3
2000 bolgár Lubomira Baheva
spanyol Cristina Torrens Valero
horvát Jelena Kostanić Tošić
Szerbia és Montenegró Sandra Nacuk
6–0, 6–2
1999 orosz Jevgenyija Kulikovszkaja
szerb Sandra Nacuk
argentin Laura Montalvo
spanyol Virginia Ruano Pascual
6–3, 6–4
1998 argentin Paola Suárez
spanyol Virginia Ruano Pascual
román Catalina Cristea
argentin Laura Montalvo
4–6, 6–1, 6–1
1997 Dél-afrikai Köztársaság Amanda Coetzer
francia Alexandra Fusai
cseh Eva Martincová
német Elena Wagner
6–3, 6–1
1996 USA Katrina Adams
USA Debbie Graham
cseh Radka Bobková
cseh Eva Melicharová
6–3, 7–6(3)
1993 holland Caroline Vis
argentin Ines Gorrochategui
olasz Sandra Cecchini
argentin Patricia Tarabini
6–1, 6–3

Jegyzetek

  1. Hungarian Ladies Open Tennis 2017 live stream: How to watch and bet on WTA Budapest tennis live (angol nyelven). livetennis.com, 2017. február 17. [2017. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 19.)
  2. $100,000 Budapest. International Tennis Federation. [2016. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 8.)
  3. 2017 WTA Calendar. wtatennis.com. (Hozzáférés: 2016. november 8.)
  4. Botrány lett az elmaradt budapesti tenisztornából. index.hu, 2020. február 2. (Hozzáférés: 2020. február 2.)

Források

További információk