Kisdebrecen
- 1909-ig ez volt a neve Szamosdebrecennek is!
Kisdebrecen (Dumbrava) | |
A falu látképe, előtérben a fatemplom, a háttérben a Sátor-hegy | |
Közigazgatás | |
Ország | ![]() |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Máramaros |
Rang | falu |
Községközpont | Magyarlápos város |
Irányítószám | 435606 |
SIRUTA-kód | 106880 |
Népesség | |
Népesség | 176 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | - |
Földrajzi adatok | |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Kisdebrecen témájú médiaállományokat. | |
Kisdebrecen (románul: Dumbrava, korábban Dobriținaș vagy Dobrițel) falu Romániában, Erdélyben, Máramaros megyében.
Fekvése
Magyarlápostól három kilométerrel északra, kb. 350 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.
Nevének eredete
Neve mindenképp összefügg Debrecen részleteiben tisztázatlan eredetű nevével. A Kádár József idején állítólag még élt hagyomány szerint a Mikó és Fábián család ősei Debrecenből költöztek volna ide, innen kapta nevét. 1584-ben Debreczen, 1598-ban Kis-Debreczen, 1631-ben Oláh-Debreczen néven írták. Mai, 'liget' jelentésű román neve mesterséges névadású, a korábbi Dobriținaș helyett (amely szintén Debrecenre utal – Dobrițin az alföldi város román neve).
Története
1553 és 1584 között jött létre. A 17. század elején elpusztult, majd magyarláposi magyarokkal, máramarosi és környékbeli románokkal települt újra. 1750-ben 24 jobbágy, két zsellér és két kóbor családfő lakta. Terméketlen határa miatt lakói Désaknáról Szilágysomlyóig sót szállítottak, és főként szarvasmarhát tenyésztettek. Legnagyobb birtokosa a 19. század végén az Eszterházy család volt. Belső-Szolnok, 1876-tól Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozott.
1910-ben 261 lakosából 250 volt román és 8 magyar anyanyelvű; 245 ortodox, 7 református és 6 görögkatolikus vallású.
2002-ben 247 román nemzetiségű lakosából 240 volt ortodox vallású.
Nevezetességek
- Ortodox fatemploma 1860-ban épült.
Források
- Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája II.: A vármegye községeinek részletes története (Alparét–Décse). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 528–532. o.