Lucien Favre 2018-ban Személyes adatok Születési dátum
1957 . november 2. (66 éves) Születési hely Saint-BarthélemyVaud kanton , Svájc Állampolgárság
svájci Magasság 178 cm Testtömeg 70 kg Poszt
középpályás Felnőtt klubok1 Válogatottság Edzőség 1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
Sablon • Wikidata • Segítség
Lucien Favre (Saint-Barthélemy, Vaud kanton , 1957 . november 2. –) svájci labdarúgó -középpályás , edző.
Pályafutása
Játékosként
Játékfutása során Favre összesen 24 mérkőzést játszott a svájci válogatottban , egyetlen gólját egy Hollandia elleni mérkőzésen szerezte címeres mezben.[1]
Játékosként svájci és francia csapatokban szerepelt, pályára lépett a Lausanne , a Neuchâtel Xamax , a Servette és a Toulouse csapatában is. Pierre-Albert Chapuisat 1985-ben súlyos térdsérülést okozott neki, ami miatt nyolc hónapot kellett kihagynia. 1991-ben fejezte be pályafutását.[2]
Edzőként
Favre edzői karrierje 1991-ben kezdődött az Echallens csapatánál. Előbb az U14-es, majd az U17-es korosztályt irányította, végül az első csapat élére nevezték ki. Vezetésével a jórészt fiatalokra építő klub feljutott a másodosztályba, ami azóta is a klub legjobb eredménye.[3]
Neuchâtel Xamax
1995-ben a Neuchâtel Xamax akadémiájának szakmai igazgatója lett, ezt a posztot két éven át töltötte be.
Yverdon-Sport és Servette
1997 januárjában Favrét nevezték ki az Yverdon-Sport vezetőedzőjének. 1999-ben az élvonalba vezette a csapatot. A következő szezonban meglepetésre a bajnokság ötödik helyén zártak, ami az Yverdon legjobb bajnoki helyezése az élvonalban.
2000 nyarán a Servette irányítását vette át. 2001-ben csapatával megnyerte a Svájci Kupát , majd a következő idényben az UEFA-kupában szerepelt a Servette-tel.
Zürich
2003-ban a Zürich vezetőedzője lett, akikkel kupát, majd bajnoki címet nyert. 2007-ben egymást követő második alkalommal lett a Svájc Super Liga legjobb edzője.
Hertha BSC
2007. június 1-jén a német Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője lett.[4] A 2008-09-es évadban a Dárdai Pált is soraiban tudó Hertha a negyedik helyen zárta a bajnokságot. A 2009-10-es szezon a pénzügyi nehézségek miatt már nem volt ennyire sikeres, távozott Josip Šimunić , Andrij Voronyin és Marko Pantelić is. 2009 szeptemberének végén a kiesés ellen harcoló Hertha vezetősége menesztette Favrét.[5]
Borussia Mönchengladbach
OGC Nice
2016. május 4-én a francia OGC Nice élére nevezték ki, Claude Puel utódjául. Annak ellenére, hogy állítólag az Everton is szerződtette volna a csapat élére, Favre a Nice-t választotta, mondván "belefáradt a várakozásba".[6] [7] Első szezonja végén a nizzai csapat a bajnokság harmadik helyén végzett és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.[8]
Borussia Dortmund
2018. május 22-én a Borussia Dortmund vezetőedzője lett. A 2018-2019-es szezonban jól teljesített csapatával és úgy lehet tudni hogy májusban 2024-ig hosszabbítottak Favre-val.[9] Több mint két évet töltött el aklub vezetőedzőjeként, ezalatt azonban csupán egy német Szuperkupa-győzelmet ért el a csapattal, amely egyik szezonjában sem tudta felvenni a versenyt a Bayern Münchennnel. 2020 decemberében, a VfB Stuttgart elleni hazai pályán elszenvedett 5–1-es-es vereséget követően menesztették posztjáról.[10]
Ismét OGC Nice
2022. június 27-én visszatért vezetőedzőként a Nice csapatához.[11] Augusztus 7-én a Toulouse ellen 1–1-re végződő mérkőzésen mutatkozott be ismét.[12] 2023 januárjában menesztették, miután a kupában a harmadosztályú Le Puy Foot 43 Auvergne ellen 1–-ra alulmaradtak.[13]
Sikerei, díjai
Játékosként
17 nemzetközi kupamérkőzés, 4 gól
1985: A Servette csapatával svájci bajnok
Edzőként
1994: Feljutás a Nationalliga B-be, a másodosztályba (Echallens)
1999: Feljutás a Nationalliga A-ba, az első osztályba (Yverdon-Sport )
2001: Svájci Kupa-győztes (Servette )
2005: Svájci Kupa-győztes (Zürich )
2006 és 2007: Svájci bajnok (Zürich )
2006 és 2007: Az év labdarúgóedzője Svájcban
2011: A Sport1 televízió szavazásán az év edzője Németországban[14]
2012: A VDV játékosszervezet szavazásán az év edzője a 2011-2012-es szezonban Németországban[15]
2013: A Kicker sportmagazin választásán a 2013-14-es szezon őszi idényének legjobb edzője Németországban[16]
2015: A Kicker sportmagazin választásán a 2014-15-ös szezon legjobb edzője[17]
Edzői statisztika
2023. január 7-én frissítve. [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24]
Csapat
Nemzet
–tól
–ig
Mérleg
M
GY
D
V
Győzelem %
Echallens
1991. július 1.
1995. június 30.
—
Yverdon-Sport
1997. január 1.
2000. június 30.
—
Servette
2000. július 1.
2002. június 30.
&0000000000000073.000000 73
&0000000000000029.000000 29
&0000000000000020.000000 20
&0000000000000024.000000 24
&0000000000000039.730000 39,73
Zürich
2002. július 1.
2007. június 1.
&0000000000000169.000000 169
&0000000000000094.000000 94
&0000000000000033.000000 33
&0000000000000042.000000 42
&0000000000000055.620000 55,62
Hertha
2007. június 1.
2009. szeptember 28.
&0000000000000093.000000 93
&0000000000000040.000000 40
&0000000000000019.000000 19
&0000000000000034.000000 34
&0000000000000043.010000 43,01
Borussia Mönchengladbach
2011. február 14.
2015. szeptember 20.
&0000000000000188.000000 188
&0000000000000087.000000 87
&0000000000000049.000000 49
&0000000000000052.000000 52
&0000000000000046.280000 46,28
Nice
2016. május 24.
2018. június 30.
&0000000000000099.000000 99
&0000000000000042.000000 42
&0000000000000024.000000 24
&0000000000000033.000000 33
&0000000000000042.420000 42,42
Borussia Dortmund
2018. július 1.
2020. december 13.
&0000000000000110.000000 110
&0000000000000068.000000 68
&0000000000000018.000000 18
&0000000000000024.000000 24
&0000000000000061.820000 61,82
Nice
2022. június 27.
2023. január 9.
&0000000000000026.000000 26
&0000000000000008.000000 8
&0000000000000009.000000 9
&0000000000000009.000000 9
&0000000000000030.770000 30,77
összesen
&0000000000000770.000000 770
&0000000000000374.000000 374
&0000000000000179.000000 179
&0000000000000217.000000 217
&0000000000000048.570000 48,57
Jegyzetek
↑ Garin, Erik: Swiss Players in France . RSSSF, 2004. március 27. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
↑ [1] , watson.ch, 2016-09-13.
↑ 11Freunde: Kunst des Zweifelns. Die ungewöhnliche Karriere des Lucien Favre , 2012. július 19.
↑ „Favre: "Immer Fortschritte machen" ”, kicker , 2007. június 1. (Hozzáférés ideje: 2014. január 18.) (német nyelvű)
↑ „Jetzt ist Preetz gefragt ”, kicker , 2009. szeptember 29. (Hozzáférés ideje: 2014. január 18.) (német nyelvű)
↑ RAYMOND DOMENECH ENCENSE LUCIEN FAVRE , Le Matin, 2016-10-14.
↑ Qui est Adrian Ursea, le nouvel adjoint de Lucien Favre à l'OGC Nice? , Nice Matin, 2016-06-09.
↑ Dortmund: megvan az új vezetőedző, 2020-ig írt alá – hivatalos , Nemzeti Sport, 2018-05-22
↑ „Lucien Favre wird Cheftrainer von Borussia Dortmund ”, Borussia Dortmund , 2018. május 22. (Hozzáférés ideje: 2018. május 22.) (német nyelvű)
↑ „Dortmund: már nem Favre a klub vezetőedzője – hivatalos ”, NSO , 2020. december 13. (magyar nyelvű)
↑ „Nice officialise l'arrivée de Lucien Favre et le départ de Christophe Galtier ”, L'Équipe , 2022. június 27. (Hozzáférés ideje: 2022. június 27.) (francia nyelvű)
↑ Garin, Erik: Swiss Players in France . Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation, 2004. március 27. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
↑ OGC Nice sack Lucien Favre (angol nyelven). Ligue1 COM . (Hozzáférés: 2023. január 10.)
↑ Archivált másolat . [2016. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 22.)
↑ http://www.uefa.com/memberassociations/association=ger/news/newsid=1838840.html
↑ http://www.rp-online.de/sport/fussball/borussia/lucien-favre-ist-der-gewinner-der-hinrunde-aid-1.3925876
↑ http://www.kicker.de/news/fussball/bundesliga/startseite/628597/artikel_kicker-spieler-umfrage_de-bruyne-loest-robben-ab.html
↑ Lucien Favre edzői profilja (német nyelven). kicker.de
↑ Favre:Immer Fortschritte machen (német nyelven). kicker.de
↑ Jetzt ist preetz gefragt (német nyelven). kicker.de
↑ Favre soll Gladbach retten (német nyelven). fussball.zdf.de. [2011. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
↑ Borussia Monchengladbach: Lucien Favre quits as coach (angol nyelven). bbc.com
↑ FAVRE NOUVEL ENTRAÎNEUR DE L'OGC NICE (francia nyelven). bbc.com
↑ Borussia Dortmund bring in Favre as new boss on two-year deal (német nyelven). bbc.com
Források
Borussia Mönchengladbach keretek
Borussia Mönchengladbach keret – 2010–2011
Borussia Mönchengladbach keret – 2011–2012
Borussia Mönchengladbach keret – 2012–2013
Borussia Mönchengladbach keret – 2013–2014
Lucien Favre edzői pályafutása
Duckworth (1921–29) •
Barth (1929) •
Duckworth (1930) •
Rappan (1931–35) •
Weisz (1935–36) •
Pache és Guinchard (1936–37) •
Hoëss (1937) •
Abegglen (1937–42) •
Wionsowski (1942–43) •
Jaccard (1943–48) •
Rappan (1948–53) •
Châtelain (1953–54) •
Rappan és Châtelain (1954–55) •
Rappan és Brinek (1955–56) •
Rappan (1956–57) •
Vincze (1957–58) •
Séchehaye (1958–59) •
Snella (1959–63) •
Leduc (1963–66) •
Vonlanthen (1966) •
Guttmann (1966–67) •
Dutoît (1967) •
Snella (1967–71) •
Gillet (1971–72) •
Sundermann (1972–76) •
Pázmándy (1976–82) •
Mathez (1982–85) •
Guillou (1985–86) •
De Choudens (1986–88) •
Donzé (1988–89) •
Pázmándy (1989–90) •
Krol (1990) •
Gress (1990–91) •
Thissen (1991) •
Mocellin, Barlie és Hermann (1991) •
Renquin (1991–93) •
Petković (1993–95) •
Challandes (1995) •
Barberis (1995–96) •
Boškov (1996–97) •
Mathez (1997) •
Castella (1997–99) •
Gjurovski (1999) •
Exbrayat (1999–2000) •
Favre (2000–02) •
Morinini (2002–03) •
Ursea (2003) •
Schällibaum (2003–04) •
Ursea és Ceccaroni (2004) •
Sessolo (2005) •
Aeby (2005–08) •
Sauthier (2008) •
Castella (2008–09) •
Nilerhauser (2009) •
Alves (2009–11) •
Pereira (2011–12) •
Alves (2012) •
Fournier (2012–13) •
Aeby (2013–14) •
Cantaluppi (2014) •
Cooper (2014–15) •
Nilerhauser és Cotting (2015–16) •
Braizat (2016–17) •
Kodro (2017–18) •
Geiger (2018–)
Winkler (1920–22) •
Studnicka (1922–24) •
Studnicka (1928–29) •
Konrád (1930–31) •
Schopf (1931–32) •
Oersi (1936–37) •
Böhm (1937–40) •
Barras (1940–42) •
Sobotka (1942–43) •
Minelli (1943–46) •
Iseli (1946–48) •
Lohrmann (1948–53) •
Friedl (1953–55) •
Müller (1955–57) •
Molina & Barras (1957–58) •
Rappan (1958–59) •
Barras (1959–60) •
Wurzer (1960–62) •
Maurer (1962–66) •
Kubala (1966–67) •
Brodmann (1967) •
Mantula (1967–69) •
Gawliczek (1969–70) •
Schwanner (1970–71) •
Konietzka (1971–78) •
Čajkovski (1978–80) •
Sing & Martinelli (1980) •
Jeandupeux (1980–83) •
Glättli (1983) •
Merkel (1983) •
Kuhn (1983) •
Kodric (1983) •
Kuhn (1983–84) •
Ježek (1984–86) •
Stessl (1986–87) •
Konietzka (1987–88) •
Bongartz (1988–89) •
Iselin (1989) •
Neumann (1989–91) •
Jara (1991–94) •
Houghton (1994–95) •
Ponte (1995–2000) •
Gress (2000–01) •
Bregy (2001–03) •
Grütermb. (2003) •
Favre (2003–07) •
Challandes (2007–10) •
Fischer (2010–12) •
Gamperlemb. (2012) •
Meiermb. (2012) •
Fringer (2012) •
Meier (2012–15) •
Rizzomb. (2015) •
Hyypiä (2015–16) •
Forte (2016–18) •
Magnin (2018–20) •
Rizzo (2020–21) •
Breitenreiter (2021–22) •
Foda (2022) •
Colatrellamb. (2022) •
Henriksen (2022–)
mb. = megbízott edző
Kohn (1924–25) •
Popovic (1925–26) •
Girulatis (1929–31) •
Schneider (1963–65) •
Schulte (1965–66) •
Kronsbein (1966–74) •
Eder (1974) •
Cramer (1974) •
Eder (1974) •
Keßler (1974–77) •
Klötzer (1977–79) •
Eder (1979) •
Kronsbein (1979–80) •
Klimaschefski (1980–81) •
Gawliczek (1981–83) •
Luppen (1983–84) •
Kliemann (1984–85) •
Eder (1985) •
Gutendorf (1986) •
Sundermann (1986–88) •
Fuchs (1988–90) •
Csernai (1990–91) •
Neururer (1991) •
Heine (1991) •
Stange (1991–92) •
Sebert (1992–93) •
Reinders (1993–94) •
Heine (1994) •
Röber (1996–2002) •
Götz (2002) •
Stevens (2002–03) •
Thom (2003) •
Meyer (2003–04) •
Götz (2004–07) •
Heine (2007) •
Favre (2007–09) •
Heine (2009) •
Funkel (2009–10) •
Babbel (2010–11) •
Widmayer (2011) •
Skibbe (2011–12) •
Tretschok (2012) •
Rehhagel (2012) •
Luhukay (2012–15) •
Dárdai (2015–19) •
Čović (2019) •
Klinsmann (2019–20) •
Nouri (2020) •
Labbadia (2020–21) •
Dárdai (2021) •
Korkut (2021–22) •
Magath (2022) •
Schwarz (2022–23) •
Dárdai (2023–)
Krätschmer (1946–49) •
Sottong (1949–50) •
Ditgens & Pohl (1950–51) •
Pliska (1951–53) •
Silken (1953–55) •
Dondorf (1955–57) •
Pliska (1957–60) •
Oles (1960–62) •
Langner (1963–64) •
Weisweiler (1964–75) •
Lattek (1975–79) •
Heynckes (1979–87) •
Werner (1987–89) •
vom Bruch (1989–91) •
Krauss (1991) •
Gelsdorf (1991–92) •
Krauss (1992–96) •
Bongartz (1996–97) •
Meier (1997–98) •
Rausch (1998) •
Bonhof (1998–99) •
Meyer (1999–2003) •
Lienen (2003) •
Fach (2003–04) •
Köppel (2004) •
Advocaat (2004–05) •
Köppel (2005–06) •
Heynckes (2006–07) •
Luhukay (2007–08) •
Ziege (mb.) (2008) •
Meyer (2008–09) •
Frontzeck (2009–11) •
Favre (2011–15) •
Schubert (2015–16) •
Hecking (2017–19) •
Rose (2019–21) •
Hütter (2021–22) •
Farke (2022–)
Kuzorra (1935–36) •
Thelen (1936) •
Swatosch (1936–39) •
Sevcic (1939) •
Thelen (1946) •
Fabra (1946–48) •
Havlicek (1948–50) •
Kretschmann (1950–51) •
Schmidt (1951–55) •
Schneider (1955–57) •
Tauchert (1957–58) •
Merkel (1958–61) •
Eppenhoff (1961–64) •
Kwiatkowski (1964) •
Eppenhoff (1964–65) •
Multhaup (1965–66) •
Murach (1966–68) •
Pfau (1968) •
Schneider (1968–69) •
Lindemann (1969–70) •
Witzler (1970–71) •
Burdenski (1972–73) •
Brüggemann (1973) •
Michallek (1973–74) •
Knefler (1974–76) •
Rehhagel (1976–78) •
Rühl (1978–79) •
Maslo (1979) •
Lattek (1979–81) •
Bockmb. (1981) •
Zebec (1981–82) •
Feldkamp (1982–83) •
Wittemb. (1983) •
Maslo (1983) •
Wittemb. (1983) •
Tippenhauer (1983) •
Franz (1983–84) •
Konietzka (1984) •
Saftigmb. (1984) •
Ribbeck (1984–85) •
Csernai (1985–86) •
Saftig (1986–88) •
Köppel (1988–91) •
Hitzfeld (1991–97) •
Scala (1997–98) •
Skibbe (1998–2000) •
Krauss (2000) •
Lattek mb. (2000) •
Sammer (2000–04) •
van Marwijk (2004–06) •
Röber (2006–07) •
Doll (2007–08) •
Klopp (2008–15) •
Tuchel (2015–17) •
Bosz (2017) •
Stöger (2017–18) •
Favre (2018–20) •
Terzićmb. (2020–21) •
Rose (2021–22) •
Terzić (2022–)
mb. = megbízott edző
McDewitt (1932–33) •
Bell , Kramermb. , McDewitt & Tandler (1933–34) •
Lowy (1935–37) •
Kudrna (1937) •
Zamora (1937–38) •
Samitier (1938–42) •
Valle (1944–46) •
Castro (1946) •
Lardi (1946–47) •
Marek (1947–49) •
Veinante (1949–50) •
Rous (1950) •
Lardi (1950–51) •
Andoire (1951–52) •
Zatelli (1952–53) •
Berry (1953–55) •
Carniglia (1955–57) •
Luciano (1957–62) •
Andoire (1962–64) •
Gonzales (1964–69) •
Rossi (1969–71) •
Snella (1971–74) •
Marković (1974–76) •
Guillou (1976–77) •
Rossi (1977–78) •
Kocsur (1978–79) •
Batteux (1979) •
Rossi (1979–80) •
Marković (1980–81) •
Domingo (1981–82) •
Sérafin (1982–87) •
Bjeković (1987–89) •
Alonzo (1989) •
Bianchi (1989–90) •
Fernandez (1990–91) •
Huck (1991–92) •
Emon (1992–96) •
Sanchez (1996) •
Takač (1996–97) •
Renquin (1997–98) •
Takač (1998) •
Zvunka (1998–99) •
David (1999) •
Buffat & David (1999) •
Fleury (1999) •
Damiano (1999) •
David (1999–2000) •
Salvioni (2000–02) •
Rohr (2002–05) •
Buschermb. (2005) •
Antonetti (2005–09) •
Ollé-Nicolle (2009–10) •
Roy (2010–11) •
Marsiglia (2011–12) •
Puel (2012–16) •
Favre (2016–18) •
Vieira (2018–20) •
Ursea (2020–21) •
Galtier (2021–22) •
Favre (2022–23) •
Digardmb. (2023) •
Farioli (2023–)
mb. = megbízott edző