Montenegro (Brazília)

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Montenegró (egyértelműsítő lap)
Montenegro
Montenegro címere
Montenegro címere		 Montenegro zászlaja
Montenegro zászlaja
Közigazgatás
Ország Brazília
Állam Rio Grande do Sul
Mezorégió Metropolitana de Porto Alegre
Mikrorégió Montenegro
Alapítás éve1873
Polgármester Gustavo Zanatta
Irányítószám 95780-000
Körzethívószám 51
Népesség
Teljes népesség
  • 59 415 fő (2010)[1]
  • 65 721 fő (2020. júl. 1.)[2]
Tszf. magasság
  • 31
  • 18
m
Terület420,017 km²
Elhelyezkedése
d. sz. 29° 41′ 20″, ny. h. 51° 27′ 39″Koordináták: d. sz. 29° 41′ 20″, ny. h. 51° 27′ 39″
Montenegro weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Montenegro témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Montenegro egy község (município) Brazília Rio Grande do Sul államában, Porto Alegre metropolisz-övezetében (Região Metropolitana de Porto Alegre, RMPA). Népességét 2021-ben 66 157 főre becsülték.[3]

Története

A gyarmatosítás előtt ibiá indiánok lakták a területet, 1636-tól azonban Raposo Tavares bandeirante csapatai elűzték őket, falvaikat elpusztították. A hely egy évszázadig lakatlan volt, majd királyi földadományként (sesmaria) kapták meg a portugál gyarmatosítók. Első ismert telepese a São Paulo-i Inácio César de Mascarenhas volt, aki 1758-ban eladta a földet José Antônio Quibedes századosnak. Quibedes Fazenda de Montenegronak (Fekete-hegyi birtok) nevezte el a helyet, az ott található domb neve után. A birtokon 300 rabszolgát dolgoztattak, és a fő foglalatosság a szarvasmarha-tenyésztés volt, a szárított, sózott marhahúst (charque) pedig Porto Alegrebe, majd onnan Rio de Janeiroba szállították. A farm mellett település kezdett kialakulni, amely szintén felvette a Montenegro nevet, és ahol azori portugálok, továbbá a háborúkban megfáradt katonák telepedtek le. A települést folyamatosan zaklatták az indiánok, azonban az 1830-as évektől a portugálok csapatokat szerveztek és többször rajtukütöttek, míg végül elkergették az őslakosokat a vidékről. Szintén az 1830-as években franciák érkeztek a környékre a Brochier testvérek vezetésével és francia kolóniát létesítettek, meghonosították a földművelést, malmokat építettek (ebből a telepből alakult ki Brochier kerület, majd község).[4]

A farroupilha-felkelés alatt Montenegro környéke több összecsapás színhelye volt. 1836-ban José Garcia kétszáz lázadót futamított meg, 1837-ben pedig a császáriak további két farrapó csapatot győztek le. A lázadás lecsengése után a vidék tovább fejlődött, azonban az előirányzott európai gyarmatosítás nem haladt a kívánt ütemben, bár több német településmag alakult. 1847-ben állami iskola létesült, 1867-ben pedig létrejött a São João Batista do Montenegro egyházközség, a helyet pedig Triunfo kerületévé nyilvánították. 1873-ban a települést kisvárosi (vila) rangra emelték, a kerület pedig függetlenedett és önálló községgé alakult São João de Montenegro néven.[4][5]

A 19. század végét a monarchia-pártiak és a republikánusok közötti feszültségek jellemezték. 1894-ben a föderalista lázadók megostromolták a várost, azonban a helyiek visszaverték őket. 1895-ben ismét heves harcok folytak a föderalisták és a kormánypárti republikánusok között, június 7-én a lázadók elfoglalták és kifosztották a várost. A polgárháború végeztével a település újból a fejlődés útjára állt, 1895-ben megalakult a Haedrich gépgyár, 1898-ban megjelent az első újság (amelyet további portugál és német nyelvű újságok követtek), 1900-ban megkezdték a katolikus fiúiskola, 1903-ban a lányiskola építését. Utak, hidak, könyvtár, folyami kikötő épült, 1910-ben megnyílt a Caxias felé tartó vasútvonal. 1913-ban a községközpontot nagyvárosi (cidade) rangra emelték; ekkor 198 gyár és manufaktúra, 58 malom, 26 állami iskola volt a negyvenezres településen. 1916-ban São João de Montenegroról átnevezték Montenegrora. 1917-ben bevezették az áramot.[4]

Az 1950-es években rádióállomás alakult, a Radio Sulina. Ebben az időben Montenegro iparában fontos szerepet töltött be a bőrfeldolgozás. Az ehhez használt csersavat a fekete akác kérgéből nyerték, a községben kiterjedt akácültetvények voltak, a várost pedig „a csersav metropoliszának” (Metrópole do Tanino) nevezték. Később a gazdaság szétágazott, kiterjedt, a csersavgyártás már nem volt jövedelmező, az ültetvényeket felszámolták. Montenegrót ezután „a bergamot városának”, majd „a művészetek városának” nevezték, azonban egyik jelző sem honosodott meg.[6]

Leírása

Székhelye Montenegro, további kerületei Costa Serra, Fortaleza, Pesqueiro, Santos Reis, Vendinha.[5] A községközpont a Caí folyó partján, 34 méter tengerszint feletti magasságban, Porto Alegretől 40 kilométerre észak-északnyugatra helyezkedik el. Szubtrópusi éghajlatú, az átlaghőmérséklet nyáron 22,6 ºC, télen 14,9 ºC, a csapadék 1263 mm.[4]

Egykoron „a csersav metropoliszának” nevezték kiterjedt akácültetvényei miatt, a 21. század elején azonban mezőgazdasága jelentéktelen, a gazdaság az ipar és a szolgáltatások között oszlik meg.[7]

Híres szülötte Otelo Rodrigues Rosa költő.[4]

Jegyzetek

  1. ↑ 2010-es népszámlálás Brazíliában
  2. ↑ https://www.ibge.gov.br/estatisticas/sociais/populacao/9103-estimativas-de-populacao.html
  3. ↑ Montenegro. IBGE. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  4. ↑ a b c d e Ferreira, Jurandyr. Enciclopedía dos municípios brasileiros, 33 (portugál nyelven). Rio de Janeiro: Conselho Nacional de Geografia, 351–358. o. (1959) 
  5. ↑ a b História. IBGE. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  6. ↑ A arte da cidade. Jornal Ibiá, 2021. szeptember 6. [2021. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  7. ↑ Perfil das Cidades Gaúchas: Montenegro. Sebrae/RS, 2019. (Hozzáférés: 2023. március 4.)

További információk