OPEC

Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (Organization of the Petroleum Exporting Countries)
Az OPEC tagországai jelenleg (Angola már nem tag)
Alapítva	1960. szeptember 14., Bagdad, Irak
Típus	nemzetközi kartell
Székhely	Bécs, Ausztria
Tagság	Algéria  Egyenlítői-Guinea  Egyesült Arab Emírségek  Gabon  Irán  Irak  Kongói Köztársaság  Kuvait  Líbia  Nigéria  Szaúd-Arábia  Venezuela
Nyelvek	angol
Főtitkár	Haitham al-Ghais
Az OPEC központja Pozíció Ausztria térképén
é. sz. 48° 12′ 52″, k. h. 16° 21′ 57″48.2143, 16.365948.214300°N 16.365900°EKoordináták: é. sz. 48° 12′ 52″, k. h. 16° 21′ 57″48.2143, 16.365948.214300°N 16.365900°E
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kőolaj-exportáló Országok Szervezete témájú médiaállományokat.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC, angolul Organization of the Petroleum Exporting Countries) elsődleges célja a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása.

Tagországok 2020 szeptemberében: Algéria, Angola, Egyenlítői-Guinea, Egyesült Arab Emírségek, Gabon, Irán, Irak, Kongói Köztársaság, Kuvait, Líbia, Nigéria, Szaúd-Arábia, Venezuela.

A szervezetet 1960-ban alapították, 1965 óta Bécsben van a székhelye. Döntéshozó szerve a tagországok kormányainak képviselőiből álló, évente kétszer ülésező Konferencia.

Az OPEC 14 tagállama között főként arab világbeli és fejlődő országok találhatók. Létrehozásának célja az volt, hogy tagjai, akik a világtermelés mintegy 40%-át adják, hatékonyabban állhassanak ellen az olajpiacokat akkoriban uraló, az árak csökkentésére törekvő (főleg amerikai, brit és holland) világcégek nyomásának. Kezdetben a harmadik világ olajkészletének értékesítésével megbízott, informális lobbicsoportként működött, és tevékenysége arra irányult, hogy a nyugati világcégek hatalmas bevételeiből nagyobb szeletet próbáljon meg kihasítani azáltal, hogy tagjai árkartellbe tömörülnek, illetve igyekezett ellenőrzést gyakorolni a kitermelt mennyiségek felett. Az 1970-es években viszont már kezdte megmutatni erejét.

Bővebben: 1973-as olajválság

Az arab-izraeli konfliktus állandósulása erősítette fel azt a folyamatot, aminek eredményeként az OPEC egyszerű kartellből komoly politikai tényezővé lépett elő. A hatnapos háború után, 1967-ben a szervezet arab tagállamai külön – átfedésekkel – megalapították Olajexportáló Arab Országok Szövetségét (OAPEC), hogy egységes nyomást tudjanak gyakorolni az Izraelt támogató nyugati országokra. Bár nem jelentős olajexportőrök, az OPEC-hez Egyiptom és Szíria is csatlakozott. Az 1973-as jom kippuri háború felélénkítette a szervezet tevékenységét. Véleményük szerint azért tudott Izrael ellenállni Szíria és Egyiptom támadásának, mert a nyugat segélyeket nyújtott neki. Az OAPEC országai ezért 1973-ban olajembargót vezettek be az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán ellen. A féléves embargó alatt a nyugati világ először szembesült az olaj (illetve annak hiányának) stratégiai jelentőségével. A krízis csúcsán egy ideig például Amerikában a páros napokon csak a páros számra végződő rendszámú autók tankolhattak, míg a páratlan dátumokon a páratlan rendszámúak.

A háború azonban csak meggyorsította az amúgy is erősödő folyamatokat. Tarthatatlan volt, hogy a nyugat olajfelhasználása évente 5%-kal növekedjen, míg ők közben továbbra is alacsony árat fizessenek a nyersolajért, és közben az inflációval vagy azt meghaladó mértékben emelkedő árakon adjak el termékeket a harmadik világnak. Még az iráni Sah, aki Amerika legfőbb szövetségesének számított a térségben, is kirohant a szerintük igazságtalan állapotok miatt: 1973-ban a New York Timesnak nyilatkozva azt mondta: „Persze, hogy emelkedni fog az olaj ára, de még hogy! Önök [a nyugatiak] felemelték a búza árát, amit eladnak nekünk 300%-kal drágábban, ugyanezt tették a cukorral és a cementtel is... A tőlünk olcsón vásárolt nyersolajból készült termékeket százszor annyiért adják el nekünk... Akkor az úgy igazságos, ha mostantól mi is megemeljük a nyersolaj árát. Mondjuk a tízszeresére.” Az apadó készletek miatt egy részük kénytelen visszafogni a kitermelést, egy részük, mint például Nigéria, a fokozódó szegénységre hivatkozva a kitermelés növelésével próbál meg nagyobb profithoz jutni. Míg a 70-es években az OPEC ármeghatározó szerepet töltött be a világpiacon, és a világ kőolajexportjának 80-90%-át adták a tagországok, addigra, például Norvégia, Nagy-Britannia és az USA, felismerve és megpróbálva függetlenedni az OPEC-től, megkezdte saját kitermelését^[vitatott], s idővel a világpiacon is megjelent termékeivel, ezzel is gyengítve az OPEC ármeghatározó szerepét. Az OPEC részesedése azóta kb. 58%-ra csökkent 1995-től folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

Az OPEC tagállamai birtokolják a Föld olajtartalékainak mintegy kétharmadát, és ők adják a világtermelés 40%-át és az export felét.

Az OPEC működésének köszönhetően a tagországok kétségkívül jelentősen több bevételre tesznek szert az olajból, mint korábban. Az amerikai szövetségi Energia Információs Hivatal szerint az OPEC országok 2004-ben 338 milliárd dollárért adtak el olajat, ami 42%-os emelkedés 2003-hoz képest. Még szembetűnőbb az emelkedés az olajválság előtti, 1972-es 23 milliárdos, és az 1974-es, az embargó utáni 140 milliárdos éves bevétel között. (Danile Yergin: The Prize, 1991)

• Európában: Norvégia, Oroszország, Egyesült Királyság
• Észak-Amerikában: Egyesült Államok, Kanada, Mexikó
• Ázsiában: Brunei, Omán, Jemen, Kazahsztán, Azerbajdzsán
• Dél-Amerikában: Brazília
• Óceániában: Kelet-Timor, Ausztrália

A Wikimédia Commons tartalmaz OPEC témájú médiaállományokat.

Magyarul:

• A hatnapos háború
• A jom kippuri háború

Angol nyelven:

• Az OPEC honlapja
• History of OPEC upenn.edu