Oneworld

A Oneworld logója

A Oneworld méretét tekintve 2021-ben a 3. legnagyobb légiszövetség a Star Alliance és a SkyTeam után. Központi irodája New Yorkban van. 2021. március 31-e óta 14 tagja van.

A Oneworld 135 ország több mint 600 célállomására repül, naponta több, mint 8000 járatot üzemeltetve. 2004-ben mintegy 230 millió utast szállított 2000-nél is több repülőgépével.

A szövetség a tagjai számára lehetővé teszi, hogy utasaiknak szélesebb körű szolgáltatásokat és nagyobb előnyöket biztosítsanak, mint amelyet bármely légitársaság önállóan nyújtani képes. Mindez egy kiterjedtebb útvonalhálózatot, törzsutas bónusz pontok/mérföldek gyűjtését és felhasználását jelenti a Oneworld összehangolt útvonalhálózatán, valamint közel 400 repülőtéri váró használatát biztosítja. A Oneworld az egyetlen szövetség, amely az utasok számára lehetővé teszi, hogy a szövetség teljes útvonalhálózatán elektronikus jeggyel repülhessenek.

A Oneworld az egyetlen szövetség, amelynek tagjai együttesen nyereségesek voltak 2004-ben, amely 1,3 milliárd USD nettó profitot jelentett, szemben a Star Alliance 3,6 milliárd USD együttes veszteségével és a SkyTeam 6.3 milliárd USD-t meghaladó hiányával.

2006-ban a Oneworld kapta a "Világ Vezető Légitársasági Szövetsége" díjat, immáron negyedik alkalommal a World's Travel Awards, az iparág legjelentősebb díjkiosztó eseményén.

Története

  • 1998 – A Oneworld elindulása szeptemberben, amikor az American Airlines, a British Airways, a Canadian Airlines, a Cathay Pacific és a Qantas bejelenették szándékukat egy szövetség létrehozására.
  • 1999 – Februárban kezdte meg működését a Oneworld. Még ebben az évben csatlakozik a Finnair és az Iberia.
  • 2000 – Csatlakozik az Aer Lingus és a LAN, valamint a pénzügyi gondokkal küzdő alapító tag Canadian Airlinest felvásárolta a Star Alliance tag Air Canada.
  • 2003–2005 – A Swiss légitársaság elfogadta a Oneworld meghívását, és szándéknyilatkozatot írt alá a csatlakozásról. 2004 júniusában a Swiss felmondta a megállapodást, majd 2005 márciusában a Lufthansa felvásárolta a Swiss-t, amely ezután a rivális Star Alliancehoz csatlakozott. 2003-ban tárgyalások kezdődtek a British Airways és a KLM között a két társaság egyesülésről, amely végül nem valósult meg, mivel a KLM az Air France-al egyesült.
  • 2005. május 24-én szándéknyilatkozatot írt alá a szövetség a Malévval a magyar légitársaság csatlakozásáról. Október 17-én a Royal Jordanian elfogadta a Oneworld meghívását, és ezáltal a szövetség tizedik tagja, egyben a szövetség első közel-keleti tagja lett. Október 25-én a világ egyik legnagyobb légitársasága, a Japan Airlines bejelentette csatlakozási szándékát. November 22-én a Malév hivatalos meghívást kapott a szövetségbe, miután a Oneworld sikeres minőségügyi és biztonsági auditot végzett a társaságnál, és meggyőződött róla, hogy a magyar nemzeti légitársaság megfelel a Oneworld szövetség által az utaskiszolgálás és a kedvezményrendszer terén támasztott követelményeknek.
  • 2006. május 30-án az Aer Lingus bejelentette szándékát, hogy ki kíván lépni a szövetségből, mivel az új üzleti modelljével (diszkont társasággá) a tagsági viszonya nem egyeztethető össze.
  • 2007. április 1-jén csatlakozott a Japan Airlines, a Malév, Royal Jordanian, valamint a LAN két leányvállalata, a LAN Argentina és a LAN Ecuado. Ugyanaznap az Aer Lingus kilépett a szövetségből. Október 27-én a British Airways érdekkörébe tartozó BMED légitársaság távozott, miután felvásárolta a szintén angol BMI. November 1-jén a hong-kongi Cathay Pacific leányvállalata a Kínában kiterjedt hálózattal rendelkező DragonAir csatlakozik a szövetséghez.
  • 2008. március 30-án egy újabb British Airways vállalat lépett ki: a GB Airways-t felvásárolta az EasyJet. Október 25-én a Loganair távozott a szövetségből.
  • 2009. november 10-én a Mexicana csatlakozott a szövetséghez.
  • 2012. február 3-án a Malév beszüntette a működését.
  • 2013 októberében a Qatar Airways csatlakozik a szövetséghez.
  • 2017-ben megszűnt az Air Berlin.

Tagjai

Tagok[1] Csatlakozás[2][3][4]
Egyesült Államok Alaska Airlines 2021. március 31.
Egyesült Államok American Airlines 1999. február 1.
UK British Airways 1999. február 1.
HKG Cathay Pacific 1999. február 1.
Finnország Finnair 1999. szeptember 1.
Spanyolország Iberia Airlines 1999. szeptember 1.
Japán Japan Airlines 2007. április 1.
Malajzia Malaysia Airlines 2013. február 1.
Ausztrália Qantas 1999. február 1.
Katar Qatar Airways 2013. október 30.
Marokkó Royal Air Maroc 2020. április 1.
Jordánia Royal Jordanian 2007. április 1.
Oroszország S7 Airlines 2010. november 15.
Srí Lanka SriLankan Airlines 2014. május 1.

Lehetséges jövőbeli tagok

  • Kanada AirCanada a Canadian Airlines által hagyott helyre szeretne belépni

Korábbi tagjai

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. Member Airlines. oneworld.com. (angolul) oneworld (2021. március 31.) (Hozzáférés: 2021. március 31.)
  2. A World Of Possibilities: Alaska Airlines Officially Joins oneworld. www.oneworld.com (2021. március 31.) (Hozzáférés: 2021. március 31.) arch
  3. As oneworld marks its 20th anniversary, the global airline alliance unveils major benefits for customers and airlines. www.oneworld.com. (angolul) oneworld (2019. február 1.) (Hozzáférés: 2021. március 31.) arch
  4. A20 facts, oneworld. www.oneworld.com. (angolul) oneworld (2020. február 5.) (Hozzáférés: 2021. március 31.) arch
  5. Céginformáció
  6. www.malev.hu

Külső hivatkozások