Oroszország szövetségi körzetei

A szövetségi körzeteket (oroszul: федеральные округа, fegyeralnije okruga) Vlagyimir Putyin első elnöki beiktatása után alig egy héttel, 2000. május 13-án kiadott rendeletében hozta létre.

A rendelet az Oroszországi Föderáció alanyait (szubjektumait) hét szövetségi körzetbe sorolta be, melyek az elnök meghatalmazott képviselőinek tevékenységi területét jelölik ki. Korábban minden egyes ún. régióban külön elnöki meghatalmazott működött, így tehát a rendelet a regionális hatalom korlátozását is jelentette.[1]

A hét szövetségi körzetre tagolás csaknem tíz éven át változatlan maradt. 2010. január 19-én Dmitrij Medvegyev elnök az addigi Déli szövetségi körzetet rendeletileg kettéosztotta, így jött létre az új Déli szövetségi körzet és az Észak-kaukázusi szövetségi körzet. A szövetségi körzetek száma ezzel nyolcra emelkedett.

A szövetségi körzetek nem önálló jogalanyok (nem szubjektumok) és nem részei Oroszország közigazgatási-területi beosztásának. Az elnök meghatalmazott képviselői köztisztviselők, az elnöki adminisztrációhoz tartoznak, az elnök nevezi ki és mentheti fel őket. Feladatuk az elnök alkotmányos feladatainak ellátását biztosítani szövetségi körzetük területén.

Oroszország szövetségi körzeteinek listája

Szövetségi körzet neve Szöv. alanyok Központ helye
  1   Központi szövetségi körzet 18 Moszkva
  2   Déli szövetségi körzet 6 Rosztov-na-Donu
  3   Északnyugati szövetségi körzet 11 Szentpétervár
  4   Távol-keleti szövetségi körzet 9 Habarovszk
  5   Szibériai szövetségi körzet 12 Novoszibirszk
  6   Uráli szövetségi körzet 6 Jekatyerinburg
  7   Volgamenti szövetségi körzet 14 Nyizsnyij Novgorod
  8   Észak-kaukázusi szövetségi körzet 7 Pjatyigorszk

Lásd még

Jegyzetek

  1. Bendarzsevszkij Anton: „Az országban be kell fejezni a regionális elnökök parádéját”. Kitekintő.hu, 2010. augusztus 16. (Hozzáférés: 2011. június 30.)[halott link]

Források

  • 849. sz. elnöki rendelet, (orosz nyelven). Rosszijszkaja Gazeta, 2000. május 13. [2011. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 30.) [Halott link archívból javítva: 2018-11-12]
  • A szövetségi körzetek felsorolása (orosz nyelven). Rosszijszkaja Gazeta, 2000. május 13. [2012. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 30.) [Halott link archívból javítva: 2018-11-12]