Richard Willstätter

Richard Willstätter
Született 1872. augusztus 13.
Karlsruhe
Elhunyt 1942. augusztus 3.
(69 évesen)
Muralto, Ticino kanton
Nemzetisége német
Foglalkozása vegyész
Iskolái Lajos–Miksa Egyetem
Kitüntetései Kémiai Nobel-díj (1915)
Davy-érem (1932)
A Wikimédia Commons tartalmaz Richard Willstätter témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Richard Martin Willstätter (Karlsruhe, 1872. augusztus 13. – Muralto, Ticino kanton, 1942. augusztus 3.) német vegyész. 1915-ben kémiai Nobel-díjban részesült „növényi pigmenteket, főleg a klorofillt érintő kutatásaiért”.

Tanulmányai

Richard Willstätter 1872. augusztus 13-án Karlsruhében született, zsidó családban, Max Willstätter textilkereskedő és felesége, Sophie Ulmann második fiaként. Mikor Richard tizenegy éves volt, apja New Yorkba utazott, hogy újabb üzleteket kössön; a rövidre szánt tartózkodásból végül 17 év lett. Felesége és gyermekei Nürnbergbe költöztek a nagyszülőkhöz. Mivel latinból nem jeleskedett, a természettudományokból viszont jó volt, anyja a nürnbergi reálgimnáziumba íratta be.

1890-től a 18 éves Willstätter a Müncheni Egyetemen tanult kémiát, de hallgatott előadásokat a Műszaki Főiskolán is. 1893-ban elkezdte a doktori iskolát Alfred Einhorn laboratóriumában. Egyik tanára Németország akkor legjobb szerves kémikusa, a leendő Nobel-díjas Adolf von Baeyer volt. Willstätter egy év alatt befejezte doktori kutatásait, utána pedig az egyetemen maradt oktatóként és megszerezte „Privatdozent”-i kinevezését.

Pályafutása

Einhorn a kokain kémiai tulajdonságait vizsgálta és Willstätter kétségbe vonta az általa támogatott kémiai szerkezet-változatot. Einhorn megtiltotta neki, hogy a kokainnal foglalkozzon, ezért Baeyer jóváhagyásával egy rokon vegyület, a tropin szerkezetét derítette fel. Eredményei alapján bebizonyította, hogy a kokain szerkezete sem lehet olyan, amilyennek akkor általánosan elfogadták: emiatt Einhorn nem volt hajlandó szóbaállni vele egész müncheni tartózkodása folyamán. 1902-ben Willstätter professor extraordinarius-i kinevezést kapott. Baeyer, akinek szintén voltak zsidó ősei, azt tanácsolta neki, hogy keresztelkedjen meg, hogy elkerülje a vallása miatt karrierje útjában álló akadályokat; Willstätter azonban ezt elutasította.

1905-ben Willstätter elfogadta a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (Eidgenössische Technische Hochscuhle) által felajánlott kémiaprofesszori pozíciót. Már Münchenben elkezdte tanulmányozni a klorofill tulajdonságait, de jelentős eredményeket csak Svájcban ért el. Kimutatta, hogy valamennyi növényfajban (és több mint kétszázat megvizsgált) ugyanaz a klorofill található, egy kékeszöld és egy sárgászöld változat 3:1 arányú keveréke. Bebizonyította, hogy a korábban az analízis során a klorofillban talált magnéziumion nem szennyeződés következménye, hanem a molekula szerves része, amelyet az hasonlóan köt meg, mint a hemoglobin a vasat. Úttörő munkája lehetővé tette, hogy később Hans Fischer megállapítsa a klorofill részletes szerkezeti képletét.

Richard Willstätter a laboratóriumban (1913)

1908-ban felesége vakbélgyulladásába belehalt, Willstätter pedig gyászát a munkába temette; önéletrajzában leírta, hogy ezután tíz évig nem ment szabadságra. Klorofillos munkája mellett dolgozott a növények színanyagait adó karotinoidokkal, kinonokkal és a textiliparban nagy jelentőséggel bíró anilin-anilinfekete oxidáció mechanizmusával.

1911-ben visszatért Németországba, mint a berlini Vilmos császár Kémiai Intézet (Kaiser-Wilhelm-Institut für Chemie) igazgatója. Intézete mellett volt a Fiziko-kémiai és Elektrokémiai Intézet, melyet Fritz Haber vezetett, és a két igazgató között tartós barátság szövődött.

Berlinben a virágok színét adó antociánokat kezdte el kutatni, 1913–16 között 18 cikket közölt ebben a témában. Kimutatta, hogy a virágok, illetve bogyós gyümölcsök élénk piros és kék színét három rokon vegyület, a cianidin, a pelargonidin és a delfinidin adja, és ezek színe a pH-tól függ.

Az első világháborúban

1915-ben Fritz Haber, aki a német vegyifegyver-kutatásokat vezette, felkérte Willstättert, hogy dolgozzon ki egy hatékony gázálarcot, amely képes semlegesíteni a klórgáz és a foszgén hatását. Willstätter öt hét alatt elkészítette aktív szénnel és urotropinnal működő készülékét, amelyet aztán rendszeresítettek a hadseregben. Ezért a munkájáért másodosztályú Vaskereszttel tüntették ki. Friedrich Bergiusszal közösen kidolgozott egy módszert a cellulóz sósavas hidrolízisére, hogy a keletkező cukorból alkoholt gyárthassanak. A később tökéletesített módszert ma is Bergius-Willstätter folyamatként ismerik.

Szintén 1915-ben a klorofillon végzett munkájáért Willstätternek ítélték az az évi kémiai Nobel-díjat. A háború miatt nem utazhatott Stockholmba a díjátadásra, azért csak a háború után, 1920-ban tudta átvenni az érmet, együtt a többi német díjazottal, Max Planckkal, Fritz Haberrel, Max von Lauéval és Johannes Starkkal.

1916-ban átvette Baeyer helyét a Müncheni Egyetemen, mint professzor és a kémiai intézet igazgatója. A 20-as években az enzimeket kezdte tanulmányozni és új módszert dolgozott ki tisztításukra, de elmélete, miszerint az enzimek kis molekulák, melyek nagy fehérjékhez tapadnak, végül tévesnek bizonyult.

Lemondása

Münchenben, akárcsak másfél évtizeddel korábban, újból megtapasztalta az erősödő antiszemitizmust, ami végül 1924-ben a lemondásához vezetett. Döntéséhez a végső érvet az az eset szolgáltatta, amikor az egyetem zsidósága miatt nem volt hajlandó kinevezni Victor Goldschmidt geokémikust professzorrá, pedig elődje kifejezetten őt ajánlotta a posztra. Lemondása után diákjai és a tanszék kérte, hogy gondolja meg magát, de Willstätter ragaszkodott döntéséhez. Ezután is segítette tanácsaival korábbi tanítványai kutatásait, de csak telefonon, az egyetemi laboratóriumba nem tette be a lábát.

1938-ra a zsidók helyzete Németországban tűrhetetlenné vált. Willstätter ennek ellenére nem akarta elhagyni az országot, de végül miután zaklatta a Gestapo, elkobozták műgyűjteményét és vagyona nagy részét, 1939 márciusában egy volt tanítványa segítségével Svájcba menekült, és Locarno mellett, Muraltóban telepedett le.

Családja

Richard Willstätter 1903 tavaszán ismerkedett meg Sophie Leserrel, és ugyanazon év nyarán feleségül vette. 1904-ben megszületett fiuk, Ludwig, 1906-ban pedig lányuk, Margarete. Felesége 1908-ban halt bele vakbélgyulladásába, fia pedig 1915-ben, feltehetően cukorbetegség miatt hunyt el.

Richard Willstätter 1942. augusztus 3-án halt meg álmában, szívroham következtében, 69 éves korában.

Források