Bayreuthban született egy bajor rendőrkapitány fiaként. Az első világháború előtt kadétként szolgált a tüzérségnél, majd 1915-ben áthelyezték a repülőcsapatokhoz (Fliegertruppe).
A Feldfliegerabteilung 3 b alakulatnál kétüléses gépen tüzérségi megfigyelőként teljesített szolgálatot. Első légi győzelmét 1915 októberében aratta. Miután elvégezte a pilótaképzőt, 1917-ben csatlakozott az FA 46b csoporthoz.
1918-ban csatlakozott a Jagdgruppe 10-hez, ekkor aratta 9. győzelmét. Egyik alkalommal egy Bristol típusú brit vadászrepülő eltalálta a motorját. Lerepült a motorháztető, ami átszakította a főszárnyat, de Greimnek sikerült biztonságosan földet érnie.
1918 augusztusától a Jagdgruppe 9 parancsnoka lett. Johan Putzzal együttműködve valószínűleg ő hajtotta végre az első sikeres légitámadást páncélozott járművek ellen. Utolsó jelentős (25.) győzelmét 1918 szeptemberében szerezte.
1918 októberében visszatért a Jasta 34-hez, amelynek parancsnoka – 1918. április 21-én bekövetkezett haláláig – Manfred von Richthofen volt, a „Vörös báró”.
A háború végére 28 győzelmet könyvelhetett el, ezért 1918. október 8-án megkapta a „Pour le Mérite” érdemrendet és a bajor Miksa József-érdemrendet. Lovaggá (Ritter) ütötték, és nevéhez illeszthette a „von” előnevet is.
Két háború között
A háború után belépett a Reichswehrbe; egyike volt annak a 100 000 katonának, akiknek fegyverben tartását a versailles-i békeszerződés engedélyezte a weimari köztársaságnak. Jogot tanult, és sikerrel letette a szigorú német vizsgákat. Azonban Csang Kaj-sek kormánya felkérte, utazzék Kantonba (Guangzhou) és segítsen felépíteni a kínai légierőt. Greim családjával együtt Kínába utazott, ahol megalapított egy repülőiskolát, és számos rendeletet hozott a légügy fejlesztéséért. Greim által összeállított tananyag nem volt túl nehéz, mivel Greim is osztozott sok kortársának abbéli hitében, hogy az ázsiaiak nem értenek a bonyolult dolgokhoz. Amikor a nácik hatalomra kerültek, Greim rájött, hogy a kínai német kolónia tagjaként nem vár rá nagy karrier, ezért visszatért Németországba.
1933-ban Hermann Göring felkérte Greimet, hogy segítsen újjáépíteni a német légierőt. 1934-ben Greimet kinevezték az első németországi harcirepülő-iskola igazgatójává. (A versailles-i békeszerződés értelmében Németország nem tarthatott fenn légierőt, így harci pilótáit titokban kellett képeznie. Korábban, a weimari köztársaság éveiben, a rapallói német–szovjet egyezmény értelmében, a Reichswehr és a szovjet Vörös Hadsereg együttműködése keretében 1925-től egy titkos harcirepülő-iskolát tartottak fenn az dél-oroszországi Lipeck városában, de ezt 1933-ban, a weimari köztársaság végnapjaiban a szovjet kormány bezáratta).
Később a Jagdgeschwader 132 Richthofen (később VL 2) repülőszázad parancsnoka lett, az egységet Manfred von Richthofenről, a „vörös báróról” nevezték el.
1942 végén egyetlen fiát, Hubert Greimet a Tunéziában eltűntek közé sorolták. Egy Spitfire lőtte le, ezután amerikai hadifogolytáborba került. Korábban legnagyobb taktikai sikerét a Kurszki csatában érte el. Eredményeiért Hitler kitüntette Lovagkereszt (Ritterkreuz) érdemrenddel, ezzel a legmagasabb kitüntetést elérő tisztek közé emelkedett.
A háború vége
1945. április 26-án, amikor a szovjet csapatok már elérték Berlint, Greim Münchenből, barátnőjével, a híres vadász és berepülőpilóta Hanna Reitsch-csel együtt a berlini főhadiszállásra repült, Hitler parancsára.
Repülőgépük megsérült a légvédelmi tűzben, így a Brandenburgi kaputól nem messze szálltak le.
Hitler kinevezte Greimet a Luftwaffe főparancsnokának a kegyvesztett Göring helyére, akit Hitler árulással vádolt. A háború vége már igen közel volt, így Greim néhány napig lehetett a Luftwaffe parancsnoka.
Április 28-án Hitler utasította Greimet, hogy repüljön Reitsch-csel együtt Plönbe, és tudassa Himmlerrel, hogy őt is árulónak tekinti. Az ellenséges tűzben felszálló gépnek sikerült kijutnia a városból annak ellenére, hogy a szovjet katonák úgy hitték, a Hitlert menekítő repülőgépet látják a sötétben.
Halála
Greimet május 8-án, a német kapituláció napján amerikai katonák fogták el Ausztriában. Amikor megtudta, hogy egy amerikai–szovjet fogolycsere keretében őt is át akarják adni a Vörös Hadseregnek – mivel a szovjetek kezében kínvallatásra és kivégzésre számíthatott – öngyilkos lett. Halála előtt azt mondta: „Én vagyok a Légierő (Luftwaffe) parancsnoka, de nincs légierőm.”
Források
Wistrich, Robert S.. Who's Who in Nazi Germany. London: Routledge (2002). Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 22.
Greim, Robert Ritter von (német nyelven). Lexikon der Wehrmacht. (Hozzáférés: 2015. szeptember 22.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Robert Ritter von Greim című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A Vaskereszt tölgyfalombokkal és kardokkal ékesített lovagkeresztjének tulajdonosai
Ernst-Günther Baade · Franz Bäke · Hermann Balck · Heinrich Bär · Erich Bärenfänger ·Gerhard Barkhorn · Wilhelm Batz · Otto Baum · Werner Baumbach · Fritz Bayerlein · Hermann-Heinrich Behrend ·Wilhelm Bittrich · Johannes Blaskowitz · Georg Bochmann · Alwin Boerst ·Georg Freiherr von Boeselager ·Albrecht Brandi · Hermann Breith · Josef Bremm · Kurt Bühlingen · Karl Decker · August Dieckmann · Eduard Dietl ·Josef Dietrich · Helmut Dörner · Hans Dorr · Alfred Druschel · Maximilian Reichsfreiherr von Edelsheim · Karl Eibl · Hermann Fegelein · Fritz Feßmann · Walter Fries ·Adolf Galland · Waldemar von Gazen ·Herbert Otto Gille ·Gordon Gollob · Walter Gorn ·Hermann Graf · Fritz-Hubert Gräser ·Robert von Greim · Franz Griesbach · Anton Hackl · Heinz Harmel · Josef Harpe ·Erich Hartmann · Walter Hartmann ·Paul Hausser · Richard Heidrich · Ludwig Heilmann · Gotthard Heinrici · Joachim Helbig ·Traugott Herr · Hajo Herrmann · Otto Hitzfeld · Hermann Hogeback · Hermann Hohn ·Hermann Hoth · Hans Hube · Herbert Ihlefeld · Hans Jordan · Arthur Jüttner · Hans Källner ·Albert Kesselring · Friedrich Kirchner · Otto Kittel ·Ewald von Kleist ·Günther von Kluge · Otto von Knobelsdorff · Alfons König · Wolfgang Kretzschmar ·Otto Kretschmer · Hans Kreysing · Hans Kroh · Walter Krüger · Otto Kumm · Ernst Kupfer · Friedrich Lang · Heinz-Georg Lemm · Helmut Lent ·Wolfgang Lüth · Heinrich Freiherr von Lüttwitz · Smilo Freiherr von Lüttwitz ·Günther Lützow · Hellmuth Mäder ·Erich von Manstein ·Hasso von Manteuffel ·Hans-Joachim Marseille · Karl Mauss · Johannes Mayer · Egon Mayer · Eugen Meindl · Kurt Meyer ·Walter Model ·Werner Mölders · Dietrich von Müller · Friedrich-Wilhelm Müller · Werner Mummert · Joachim Müncheberg · Walther Nehring · Hermann Niehoff · Horst Niemack · Theodor Nordmann · Walter Nowotny · Hans von Obstfelder · Walter Oesau · Hermann von Oppeln-Bronikowski · Max-Hellmuth Ostermann ·Joachim Peiper · Dietrich Peltz · Hans Philipp · Georg-Wilhelm Postel · Hermann Prieß · Josef Priller ·Günther Rall ·Hermann-Bernhard Ramcke · Hermann Recknagel · Ernst-Wilhelm Reinert · Alfred-Hermann Reinhardt · Georg-Hans Reinhardt ·Lothar Rendulic ·Erwin Rommel ·Hans-Ulrich Rudel · Erich Rudorffer ·Gerd von Rundstedt · Max Sachsenheimer · Dietrich von Saucken ·Heinrich Prinz zu Sayn-Wittgenstein ·Heinz-Wolfgang Schnaufer · Fritz von Scholz Edler von Rarancze ·Ferdinand Schörner · Werner Schröer · Hinrich Schuldt · Adelbert Schulz · Friedrich Schulz · Karl-Lothar Schulz · Gerhard Graf von Schwerin · Sylvester Stadler · Rainer Stahel · Leopold Steinbatz ·Felix Steiner ·Johannes Steinhoff · Hyazinth Graf Strachwitz von Gross-Zauche und Camminetz · Werner Streib ·Reinhard Suhren · Karl Thieme · Theodor Tolsdorff ·Erich Topp · Erich Walther · Wilhelm Wegener · Otto Weidinger ·Helmuth Weidling · Maximilian Wengler · Wend von Wietersheim · Wolf-Dietrich Wilcke · Theodor Wisch · Günther-Eberhardt Wisliceny ·Michael Wittmann · Josef Wurmheller ·Jamamoto Iszoroku · Werner Ziegler
Manfred von Richthofen (80) ·Ernst Udet (62) ·Erich Löwenhardt (54) ·Josef Carl Peter Jacobs (48) ·Werner Voss (48) ·Fritz Rumey (45) ·Rudolph Berthold (44) ·Bruno Loerzer (44) ·Oswald Boelcke (40) ·Franz Büchner (40) ·Lothar von Richthofen (40) ·Heinrich Gontermann (39) ·Carl Menckhoff (39) · Karl Bolle (36) ·Julius Buckler (36) · Max Ritter von Müller (36) · Gustav Dörr (35) · Otto Könnecke (35) ·Eduard Ritter von Schleich (35) · Emil Thuy (35) · Josef Veltlejns (35) · Heinrich Bongartz (33) · Heinrich Kroll (33) · Kurt Wolf (33) · Hermann Fromherz (32) · Theodor Osterkamp (32) · Karl Almmenröder (30) · Carl Degelow (30) · Josef Mai (30) · Ulrich Neckel (30) · Karl Emil Schäfer (30) · Harald Auffhart (29) · Walter Blume (28) · Walter von Buelow-Bothkamp (28) ·Robert von Greim (28) · Arthur Laumann (28) · Friedrich Ritter von Röth (28) · Otto Bernert (27) · Otto Fruhner (27) · Hans Kirsthsctein (27) · Karl Thom (27) · Adolf Ritter von Tutschek (27) · Kurt Wüsthoff (27) · Oskar Freiherr von Boenigk (26) · Eduard Ritter von Dostler (26) · Max Näther (26) ·Olivier von Beaulieu-Marconnay (25) · Georg von Hantelmann (25) · Fritz Pütter (25) ·Erwin Böhme (24) · Georg Meyer (24) · Hermann Becker (23) ·Hermann Göring (22) · Hans Klein (22) · Hans-Martin Pippars (22) ·Werner Preuss (22) · Karl Schlegel (22) · Rudolf Windisch (22) · Hans Ritter von Adam (21) · Friedrich Altemeir (21) · Friedrich Friedrichs (21) · Fritz Höhn (21) · Friedrich Theodor Nolthenius (21) · Hans Berthge (20) · Rudolf von Eschwege (20) · Willhelm Frankl (20) · Walter Göttsch (20) · Oskar Hennrich (20) · Otto Kissenberth (20) · Willhelm Reinhard (20) · Otto Schmidt (20) · Christian Donhauser (19) · Gerhard Fieseler (19) · Hans von Fredden (19) · Kurt Wintgens (19) · Hartmuth Baldamus (18) · Franz Hemer (18) · Emil Schäpe (18) · Alexander Zenzes (18) · Hans Böhning (17) · Walther Böning (17) · Ernst Hess (17) ·Max Immelmann (17) · Rudolf Klimke (17) · Karl Plauth (17) · Franz Ray (17) · Hans Joachim Rolfes (17) · Josef Schwendemann (17) · Ernst Bormann (16) · Ludwig Hanstein (16) · Johannes Klein (16) · Karl Odebrett (16) · Wilhelm Anton Seitz (16) · Hans Weiss (16) · Karl Bohnenkamp (15) · Albert Dossenbach (15) · Rudolf Fancke (15) · Albert Hausmann (15) · Alois Heldmann (15) · Otto Löffler (15) · Hans-Georg von der Marvitz (15) · Edmund Nathanael (15) · Wilhelm Neuenhofen (15) · Viktor von Peressentin von Rautter (15) · Theodor Quandt (15) · Julius Schmidt (15) · Kurt Schneider (15) · Paul Strähle (15) · Reinhold Jörke (14) · Franz Piechulek · Georg Schlenker (14) · Rudolff Wendelmuth (14) · Hans-Joachim Buddecke (13) · Siegfried Brünner (13) ·Friedrich Christiansen (13) · Dieter Collin (13) · Heinrich Geigl (13) · Robert Heibert (13) · Johannes Janzen (13) · Christian Mestch (13) · Otto Rosenfeld (13) · Kurt Schönfelder (13) · Erich Rüdigel von Wedel (13) · Erich Buder (12) · Theodor Cammann (12) · Gottfried Ehmann (12) · Otto Esswein (12) · Sebastian Festner (12) · Wilhelm Frickart (12) · Bertram Heinrich (12) · Walter Höhndorf (12) · Gerhard Hubrich (12) · Hans von Keudell (12) · Max Kuhn (12) · Alfred Lindenberger (12) · Friedrich Manschott (12) · Hans Müller (12) · Franz Schleiff (12) · Renatus Theiller (12) · Bernhard Ultsch (12) · Richard Wenzl (12) · Heinrih Arntznen (11) · Raven Freiherr von Barnekow (11) · Joachim von Budde (11) · Friedrich Classen (11) · Xavier Dannhuber (11) · Kurt-Bertram von Döring (11) · Heinrich Drekmann (11) · Willi Gabriel (11) · Stefan Kirmeier (11) · Hans Nülle (11) · Hermann Pfeiffer (11) · Reinhol Poss (11) · Hugo Schäfer (11) · Rudolf Stark (11) · Leopold Anslinger (10) · Paula Aoue (10) · Dietrich Averes (10) · Hans Berr (10) · Franz Brandt (10) · Otto Brauneck (10) · Martin Demisch (10) · Karl Gallwitz (10) · Justus Grassmann (10) · Rudolf Matthaei (10) · Max Ritter von Mülzer (10) · Alfons Nagler (10) · Hans Schüz (10) · Werner Stienhäuser (10) · Erik Thomas (10) · Paul Truck (10) · Paul Wenzel (10) · Hans-Joachim Wolff (10) · Ernst Freiherr von Althaus (9) · Arno Benzler (9) · Konrad Brendle (9) · Albert Dietlen (9) · Otto Fitzner (9) · Friedrich Huffzky (9) · Franz Knappe (9) · Egon Koepsch (9) · August Kozmahl (9) · Walter Kypke (9) · Helmut Lange · Gustav Leffers (9) · Herbert Mahn (9) · Eberhard Mohnicke (9) · Hans Müller (9) · Karl Pech (9) · Willi Rosenstein (9) · Karl Schattauer (9) · Adolf Sculte (9) · Georg Weiner (9) · Paul Achilles (8) · Ludwig Beckmann (8) · Karl Bohny (8) · Aloys Freiherr von Brandenstein (8) · Otto Creutzmann (8) · Günther Dobberke (8) · Friedrich Ehmann (8) · Walter Ewers (8) · Hans-Eberhart Gandert (8) · Max Gossner (8) · Adolf Gutknecht (8) · Wolfgang Güttler (8) · Hans von Häbler (8) · Heinrich Henkel (8) Wilhelm Hippert (8) · Hans Hoyer (8) · Paul Hüttenrauch (8) · Michael Hütterer (8) · Fritz Jacobsen (8) · Willi Kampe (8) · Fritz Kieckhäfer (8) · Franz Kirchfeld (8) · Arthur Korff (8) · Fritz Krebs (8) · Karl Meyer (8) · Kurt Monnington (8) · Otto Parschau (8) · Friedrich Poeschke (8) · Wolfram von Richthofen (8) · Claus Riemer (8) · Karl Ritscherle (8) · Richard Runge (8) · Karl Scharon (8) · Hans Schilling (8) · Viktor Schobinger (8) · Carl-August von Schoenebeck (8) · Wilhelm Schwartz (8) · Fritz Thiede (8) · Wilhelm Zorn (8) · Fritz Anders (7) · Gerhard Bassenge (7) · Helmut Brünig (7) · Theodor Dahlmann (7) · Helmut Dilthey (7) · Julius Fichter (7) · Hermann Gilly (7) · Hans Goerth (7) · Gisbert-Wilhelm Groos (7) · Hermann Habich (7) · Otto Hartmann (7) · Georg Ritter von Hengl (7) · Josef Hohly (7) · Kurt Jacob (7) · Karl Jentsch (7) · Martin Johns (7) · Christian Kairies (7) · Emil Koch (7) · Hans Körner (7) · Wilhelm Kühne (7) · Hans Kummetz (7) · Hermann Leptien (7) · Albert Lux (7) · Karl Mendel (7) · Alfred Niederhoff (7) · Paul von Osterroth (7) · Richard Plange (7) · Johann Plütz (7) · Josef Raech (7) · Gustav Schneidewind (7) · Marat Schumm (7) · Georg Strasser (7) · Karl Treiber (7) · Kurt Ungewitter (7) · Franz Walz (7) · Johannes Werner (7) · Karl Arnold (6) · Johann Baur (6) · Paul Bona (6) · Moritz-Waldemar Bretschneider-Bodemer (6) · Albin Bühl (6) · Harry von Bülow-Both (6) · August Burkard (6) · Karl Deilmann (6) · Karl Engelfried (6) · Alfred Fleischer (6) · Gustav Fraedrich (6) · Mieczyslaw Sylwester Garsztka (6) · Friedrich Gille (6) · Heinrich Haase (6) · Erich Hahn (6) · Albert Hets (6) · Robert Hildenbrandt (6) · Otto Höhne (6) · Alfred Hübner (6) · Hans Immelmann (6) · Johannes Jensen (6) · Erich Just (6) · Willy Kahle (6) · Max Kahlow (6) · Otto Klaiber (6) · Gustav Klaudat (6) · Erich König (6) · Hermann Kunz (6) · Kurt Küppers (6) · Alfred Lenz (6) · Ludwig Luer (6) · Friedrich Mallinckrodt (6) · Heinrich Maushake (6) · Emil Meinecke (6) · Konrad Mettlich (6) · Alfred Mohr (6) · Werner Niethammer (6) · Hans Oberlander (6) · Rudolf Otto (6) · Arthur Rahn (6) · Rudolf Rienau (6) · Alfons Schneicher (6) · Karl Schmückle (6) · Edgar Scholtz (6) · Wilhelm Schulz (6) · Günther Schuster (6) · Erich Schütze (6) · Heinrich Seywald (6) · Erich Sonneck (6) · Otto Splitgerber (6) · Georg Staudacher (6) ·Kurt Student (6) · Wilhelm Töhne (6) · Reinhard Treptow (6) · Hermann Vallendor (6) · Hans Waldhausen (6) · Heinrich Wessels (6) · Siegfried Westphal (6) · Ernst Wiehle (6) · Hans Auer (5) · Bernard Bartels (5) · Joachim von Bertrab (5) · Rudolf Besel (5) · Otto Bieleit (5) · Eduard Blaas (5) · Hans-Helmut von Boddien (5) · Erich Bönisch (5) · Gustaw Borm (5) · Hans Bowski (5) · Herbert Boy (5) · Otto von Breiten-Landenberg (5) · Friedrich-Karl Burchkardt (5) · Karl Christ (5) · Theodor Croneiss (5) · Wilhelm Cymera (5) · August Delling (5) · Wilhelm Fahlbusch (5) · Ludwig Gaim (5) · Johannes Gildmeister (5) · Siegfried Gussmann (5) · Kurt Haber (5) · August Hanko (5) · Friedrich Hengst (5) Kurt Hetze (5) · Hermann Juhnke (5) · Werner Junck (5) · Wilhelm Kohlbach (5) · Johann Kopka (5) · Wilhelm Leusch (5) · Heinrich Lorenz (5) · Hans Heinrich Marvede (5) · Erich Meyer (5) · Hans-Georg von der Osten (5) · Leopold Reimann (5) · Hans Rosencrantz (5) · Richard Rothe (5) · Richard Rübe (5) · Theodor Rumpel (5) · Johann Schlimpmen (5) · Roman Schneider (5) · Herbert Schröder (5) · Friedrich Schumacher (5) · Konrad Schwartz (5) · Kurt Seit (5) · Eugen Siempelkamp (5) · Wilhelm Sommer (5) · Helmut Streinbrecher (5) · Wilhelm Stör (5) · Alwin Strünklenbe (5) · Alein Thurm (5) · Oswald Tränkner (5) · Gerold Tschentschel (5) · Alfred Ulmer (5) · Hans Wiebig (5) · Werner Wagener (5) · Hasso von Wedel (5) · Ernst Wiessner (5) · Kurt Wiesmann (5) ·Martin Zander (5)