Saranda

A címszóban szereplő nőnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Sarandë, illetve Saranda.
A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.
Saranda
Saranda címere
Saranda címere
Közigazgatás
Ország Albánia
MegyeVlora
KözségSaranda
AlközségSaranda
PolgármesterFlorjana Koka (PS)
Irányítószám9701–9703
Körzethívószám85
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség41 000 fő (2017)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság0 m
Terület58,96 km²
Időzóna
Elhelyezkedése
é. sz. 39° 53′, k. h. 20° 01′Koordináták: é. sz. 39° 53′, k. h. 20° 01′
Saranda weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Saranda témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Saranda kisváros Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján, Gjirokastrától légvonalban 25 kilométerre délnyugati irányban. Vlora megyén belül Saranda község, valamint Saranda alközség központja. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 17 233 fő, mely Sarandáén kívül Çuka, Gjashta, Metoq és Shelegar falvak lakosságát is magában foglalja.[2] A városban és körzetében jelentős a görög kisebbség aránya.

Az ókorban a közeli Phoiniké városának kikötőjeként szolgált Onkhészmosz néven. Itt találhatóak Albánia egyetlen ismert ókori zsinagógájának mozaikpadlós romjai. A 7. században elnéptelenedett település a 20. századig a történelmi Labëria és Çamëria határvidékén fekvő, jelentéktelen halászfalu volt, amely a második világháborút követően indult fejlődésnek. Jelenleg Albánia négy kikötővárosának legdélebbike, dinamikusan növekvő üdülőváros, fontos turisztikai célpont. Közelében található az ország egyik kulturális világörökségi helyszíne, az ókori Buthróton/Buthrotum romvárosa.

Fekvése

Saranda a Jón-tenger, a Qefali-fok és a Ksamili-félsziget között húzódó, amfiteátrumszerű Sarandai-öböl partján, a Korfui-szoros északi végpontjánál fekszik.[3] Kelet felől a Delvinai-medencét lezáró keskeny gerincek, dombsorok határolják, déli előterében pedig a tengerről lefűződött, de a Bistrica mellékága, a Kalasa által részben feltöltött Butrinti-tó terül el.[4] Albániában itt a legmagasabb az évenkénti napsütéses órák száma, meghaladja a 2900-at.[5]

Az északra fekvő Fier és Vlora városaival az Albán-Riviéra partvidékén húzódó SH8-as jelű főút köti össze, amelynek Saranda egyúttal déli végpontja is. Innen indul ki az SH8-ast az SH4-es jelű Durrës–Fier–Gjirokastra–Kakavija-főúttal összekötő SH99-es út, valamint a görög határ mentén fekvő Konispol városához vezető SH97-es főút.

Korfuval rendszeres komp- és hordszárnyashajó-járat köti össze.[6] A 2000-es évek óta időről időre kormányzati tervek is felmerülnek egy sarandai repülőtér építéséről.[7]

Éghajlata

Saranda (1991–2010) éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Rekord max. hőmérséklet (°C)24,025,027,029,036,039,042,042,038,030,027,025,042,0
Átlagos max. hőmérséklet (°C)13,614,116,519,223,628,431,031,128,222,417,315,021,7
Átlagos min. hőmérséklet (°C)4,75,26,810,616,119,722,422,319,110,57,56,112,6
Átl. csapadékmennyiség (mm)125122986539205948125161169986
Forrás: METEOALB Weather Station


Neve

Az ókorban a közeli Phoinikét alapító khaóniai(wd) görögök Ankhiszész után az Onkhészmosz / Όγχησμος nevet adták a kikötőnek, amely a római időkben Onchesmos, majd a bizánci uralom alatt Ankhiaszmósz alakra módosult.[8]

A város mai neve a bizánci görög Άγιι Σαράντα / Agii Szaranta (’szent negyven’) alakra vezethető vissza. A legenda szerint i. sz. 320-ban Szebasztéban halt mártírhalált negyven római keresztény legionárius, miután parancsnokuk, Licinius követelése ellenére sem voltak hajlandóak hitüket megtagadni és pogány áldozatot bemutatni.[9] A bizánci egyház a 6. században a mai Sarandában is emeltetett templomot a szebasztei vértanúk tiszteletére.[10] Utóbb, a velencei időkben az Agii Szaranta tükörfordításaként nyerte el a kikötő az olasz Santi Quaranta nevet, s a nyugati világ a 20. századig ezen a néven ismerte a települést.[11]

Sarandát a későbbiekben is gyakran átkeresztelték: a második világháború előtt az illír hadvezér, I. Pürrhosz épeiroszi király után Pirro[forrás?], az albán uralkodó, I. Zogu után nyolc hónapon át Zogaj, az 1939 utáni olasz megszállás idején pedig Mussolini leánya Edda után Porto Edda volt a település hivatalos neve.[12] 1944 óta neve Saranda.[forrás?] A város újgörög neve Άγιοι Σαράντα / Ajii Szaránta.

Történelme

A Saranda környéki régészeti feltárások tanúsága szerint a vidék már a vaskorban lakott volt.[13] Az ókori Onkhészmosz alapításának körülményei nem ismertek, első említése Dionüsziosz Halikarnasszeusznak az i. e. 1. század második felében írt történelmi munkájából maradt fenn. A régészeti feltárások alapján Onkhészmosz a közeli gazdag khaóniai kereskedőváros, Phoiniké kikötőjeként szolgált, de jelentősebb lakossággal nem rendelkezhetett. A római hódítás után, bár nem gyarmatosították, az i. sz. 1. században Onchesmos városi népessége megnövekedett, a 2–3. században pedig virágzott a település. Az 5. században Ankhiaszmósz néven püspöki székhely lett, amelyet az 5–6. század fordulóján erődített fallal vettek körbe. Szükség is volt a védelemre: a 6. században többször feldúlták a várost, többek között 551-ben a Totila vezette keleti gótok. A régészeti feltárások alapján Ankhiaszmósz a 7. század közepére elnéptelenedett, feltehetően a közeli Buthrotum lakóinak elköltözésével összefüggésben. Rendkívül töredékes kerámialeletek arról tanúskodnak, hogy a 9. és 11. század között kisebb település állt a korábbi kikötőváros helyén. A keresztes háborúkban részt vett történetíró, Roger of Hoveden(wd) 1191-ben már „civitas deserta”-ként (pusztán hagyott településként) említette Ankhiaszmószt.[14]

Bővebben: Onkhészmosz

A településnek a török hódoltság évszázadaiban nem volt nagyobb jelentősége, kisebb halászfaluként volt ismert, csekély tengeri forgalommal.[15] A környék gazdasági és közigazgatási központja az északkeleti irányban alig 10 kilométerre található Delvina volt, ott haladt át a Sarandát kikerülő, Vlorát Janinával összekötő karavánút is.[16] Sarandából Janinába csupán egy esős időben járhatatlan úton lehetett eljutni.[17] Rövid felvirágzás köszöntött a településre a 18–19. század fordulóján, amikor az Észak-Epiruszban országló Ali Tepeleni pasa székhelye, Janina kereskedelmi kikötőjeként vette használatba.[18] A 19. században kisebb erődöt is építettek a falu fölötti dombra, amely mára elpusztult.[19] Miután a görög nemzettudat hagyományosan a görög nemzet részének tekinti a görögajkúak is lakta dél-albániai területeket, a 19. században több fegyveres harcot vívtak egymással az albánok és a görögök Saranda birtoklásáért is, különösen az albánokra nézve kedvezőtlen, 1878-as San Stefanó-i békét követő időszakban,[20] majd közvetlenül az albán függetlenség 1912. novemberi kikiáltása előtt.[21]

Saranda a tenger felől 1910-ben

Az első Balkán-háború kitörése után, 1912 decemberétől a görög hadiflotta több kísérletet tett a partra szállásra Sarandában,[22] 1913 tavaszán azonban Olaszország a görög kormány értésére adta, hogy ha kell, katonai erővel akadályozzák meg őket abban, hogy a Korfui-szoros mindkét partját, így Sarandát is ellenőrzésük alatt tartsák.[23] A Balkán-háborút lezáró, az európai nagyhatalmak által előkészített, a görög–albán határt kijelölő 1913. december 17-ei firenzei egyezmény több más epiruszi várossal együtt Sarandát is Albániának ítélte.[24] A görögök nem fogadták el a verdiktet, és 1914. február 28-án kikiáltották az Észak-epiruszi Autonóm Köztársaságot, amelynek területe elviekben Sarandát is magában foglalta.[25] A helyi albánok azonban nem engedték át a görögöknek a települést, amelyet ezért március 9-én a görög flotta a tenger felől blokád alá vont.[26]

Az első világháború kitörésekor a nagyhatalmi érdekek geopolitikai súlypontjai eltolódtak, s a görög sereg 1914. október 31-én akadálytalanul elfoglalta Dél-Albánia egy részét, így Sarandát is.[27] Saranda ezt követően két évig görög megszállás alatt állt, mígnem 1916. október 9-én az itt partra szálló olaszok át nem vették a hatalmat a településen.[28] A világháború hátra lévő éveiben Saranda olasz kézen is maradt.[29] Noha a háborút lezáró béketárgyalások során a görögök már 1919 februárjában jelezték igényüket Sarandára, végül azonban visszaállt az 1913-as status quo, és Saranda albán kézen maradt.[30]

Albánia olasz megszállásakor, 1939. április 7-én hajnalban 65 harcoló egységet tettek partra Sarandában.[31] Nem várt ellenállásba ütköztek azonban, tizenhét sarandai férfi ugyanis a várost övező dombon puskáikkal lesállást foglaltak el, majd tűz alá vették a partra szálló katonákat. A túlerő ellen nem tarthatták magukat sokáig, az olaszok kora délutánra harckocsi-támogatással lefegyverezték őket. A fáma szerint amikor az olaszok parancsnoka faggatni kezdte az elfogott albánokat, hogy merre van a sereg többi része, a sarandaiak büszkén felelték: „Mi vagyunk a sereg!”[32] Saranda ezt követően hadikikötő lett, amely Mussolini leánya után a Porto Edda nevet kapta.[33]

A második világháború éveiben több csata helyszíne volt, amelyeket a geopolitikailag stratégiai fontosságú Korfui-szoros birtoklásáért, illetve a himarai út ellenőrzéséért vívtak a gyakorta cserélődő hódítók.[34] 1940. november 7-én, 12-én és 29-én, majd december 4-én a szövetséges légierő bombázta Porto Eddát.[35] Miután a szövetségesek az északabbra fekvő Durrës és Vlora kikötőit lebombázták, a Porto Edda-i kikötő hadászati jelentősége megnövekedett.[36] Időközben, 1940. november 14-én újabb olasz alakulatok szálltak partra a kikötőben, hogy a Dél-Albánia irányába meginduló görög támadást visszaverjék.[37] November 27-éig a görögök már Delvináig előrenyomulva megközelítették a várost,[38] majd november 30-án hadihajóik is bombázták a kikötőt.[39] Az olasz védelem összeomlott; felgyújtották és elhagyták a várost, ahova a görög alakulatok december 6-án vonultak be.[40] 1941 tavaszán az olasz csapatok újult erővel ellentámadást indítottak, és április 19-én visszafoglalták Porto Eddát a görögöktől.[41] Az olaszok kapitulációját követően, 1943. szeptember 29-én a Harmadik Birodalom katonái vonultak be Sarandába.[42] 1944. március 24-én irreguláris albán csapatok támadták meg a települést, és hatvan német katonát ejtettek foglyul; megtorlásul a németek felégették a közeli Kardhikaq falut.[43] A háború végóráiban, 1944. szeptember 22-én Kakomejánál brit ejtőernyősök szálltak partra,[44] s a Balkan Air Force légi támogatásával, illetve az Islam Radovicka vezette 12. partizánbrigáddal kiegészülve hosszan elhúzódó harcot folytattak a sarandai német helyőrség alakulatai ellen. Saranda végül 1944. október 10-én szabadult fel, s mintegy ötszáz német katona esett hadifogságba.[45] Másnap, október 11-én egy a németek által elhelyezett késleltetett robbanószerkezet döntötte romba a település központi részét, de az incidens nem járt halálos áldozattal.[46]

A második világháború lezárultával nem szűntek meg a görögök észak-epiruszi aspirációi. 1945. július 6-án, 17-én és 25-én görög hajók hatoltak be az albán vizekre, és géppisztolytűz alá vették a sarandai parti őrséget, valamint megsemmisítettek egy a parti úton haladó albán konvojt.[47] 1946-ban a sarandai partok előtt, Albánia és az Egyesült Királyság között történt katonai incidens vezetett a hidegháború egyik első diplomáciai konfliktusához. Október 22-én két brit romboló hadihajó futott aknára a Korfui-szoros albán felségvizein, aminek következményeként negyvennégy brit tengerész veszett oda. A britek Albániát tették felelőssé az incidensért, s a hágai Nemzetközi Bíróság 1949-es ítéletében jóvátételre kötelezte Albániát.[48]

Noha a korábbi uralkodó, I. Zogu 1938. augusztus 12–14-én egy családi hajókirándulás keretében meglátogatta a települést, s ezt követően tervbe vette tengerparti üdülőhellyé való fejlesztését,[49] Saranda városiasodása csak a második világháborút követően indult meg, amikor az ország legdélibb kerületének közigazgatási központja lett.[50] Kikötőjének jelentősége az 1980-as évekre alábbhagyott, a város az ország egyik technikai központjává nőtte ki magát.[51] Az 1991-es rendszerváltás évtizedében Saranda előbb titkos kábítószer-laboratóriumok helyszíneként vált hírhedtté,[52] majd a piramisjáték-válság nyomán 1997-ben kirobbant polgárháborús helyzetben Tirana és Vlora mellett a kormány ellen fellázadt fegyveresek egyik fő tűzfészke volt. 1997 márciusában a sarandai zendülők feltörték a helyi katonai raktárakat és tűzfegyvereket zsákmányoltak, majd a haditengerészet torpedónaszádjait is megszerezték, hogy így védjék a várost a kormánycsapatok ellen. A városba vezető úton lévő hidat szintén felrobbantották. A polgárháborús események során a városközpontban több épület kiégett, de emberéletben nem esett kár.[53] A városka életére nézve kedvezőtlen epizódokat nem tekintve Saranda az 1990-es évek óta dinamikusan fejlődő tengerparti üdülőhely, a fürdőzni vágyó bel- és külföldi nyaralók egyik kedvenc albániai célpontja lett.[54]

A város és körzete az albániai görög kisebbség egyik központja,[55] a rendszerváltás után, 1991-ben politikai pártjuk, az Omónia sarandai jelöltje parlamenti mandátumot is nyert.[56] A közeli Shkalla településen számottevő aromán nemzetiségű él.[57]

Nevezetességei

Az 5. századi onchesmosi zsinagóga romjai

Az ókori Onkhészmosz/Onchesmos kikötővárosának építészeti emlékei csak kis számban maradtak fenn napjainkig, nagy részük az 1990-es–2000-es évek építkezési lázának áldozata lett. Egyes töredékes mozaikpadlók, épületrészek megóvására azonban figyelmet fordítottak, így például a Republika hotel bárjának kialakításakor a belső tér részeként meghagyták az ott talált, 2. századi római kori fürdőciszternát, vagy a helyi postahivatal 1960-as évekbeli építésekor is megőriztek egy késő ókori, delfint ábrázoló padlómozaikot.[58] A Miqësia parktól nyugatra fekvő közterületi részeken a feltehetően az 5–6. századok fordulóján épített városfal egyes szakaszai, valamint egy kaputorony alapjai ma is láthatóak.[59] A fennmaradt ókori épületek legjelentősebbike az 1980-as években feltárt 5. századi zsinagóga romja, amely egyúttal az egyetlen Albánia területéről ismert ókori zsidó templom (szintén a Miqësia park nyugati oldalánál). Az itt folyó ásatások során az alapok mellett feltártak menórát, kosszarvat stb. ábrázoló mozaikpadló-részleteket is.[60]

Bővebben: Onkhészmosz

Az ókori emlékeket nem számítva Saranda modern belvárosa látnivalókban szűkölködik, a parti sétányon és az utcákon található éttermek, kávéházak és bárok inkább a szórakozni vágyó turistáknak nyújtanak kikapcsolódást.[61] A kommunista évtizedek albániai szocialista realista építészetének két említésre érdemes példája az egykori Kultúrpalota és a város korábban egyetlen, mára részben átépített szállodája, a Butrinti hotel.[62] A belvárosban, a hajókikötő (Liman) közvetlen közelében két múzeum található. Rögtön a parti sétányon, a korábban oktatástörténeti kiállításoknak otthont adó épületben működik 1997 óta a Néphagyományok Múzeuma (Muzeu i Traditës), ahol a környék néprajzának bemutatása mellett helytörténeti kiállítás is várja a látogatókat.[63] Közvetlenül mögötte, a postahivatal és a már említett, vélhetően egy 6. századi ókeresztény bazilikához tartozó delfines padlómozaik tőszomszédságában áll az Onkhészmosz Régészeti Múzeum (Muzeu Arkeologjik Onhezmi).[64]

A külső városrészek két legjelentősebb építészeti emléke a Sarandát övező dombok egyikén álló, az 5–6. századok fordulóján épült Negyven szent templomának (Kisha e Dyzetë Shenjtorëve) romja (é. sz. 39° 52′ 21″, k. h. 20° 01′ 17″), valamint a 18. századi lëkurësi vár (kalaja e Lëkurësit) felújított épülete (é. sz. 39° 51′ 57″, k. h. 20° 01′ 33″).[65]

Saranda 10-20 kilométeres körzetében számos kulturális és természeti érték található, így a város csillagtúrák kedvelt kiindulópontja. Ezek közül legnevezetesebb a várostól 17 kilométerre délre, a Butrinti-tó partján elterülő Butrinti Régészeti Park, a kulturális világörökség része, amelynek területén az ókori Buthróton/Buthrotum romjai, valamint velencei korabeli épületek láthatóak. Sarandától északkeleti irányban, 13 kilométerre az ugyancsak jelentős antik görög Phoiniké romvárosa, 22 kilométerre, a Muzinai-hegyektől közrezárva pedig a Kék Szem néven ismert forrásmedence található. Északra az Albán Riviéra strandjai, délre Ksamil felkapott aranyhomokos tengerpartja várja a fürdőzni vágyókat.[66]

Jeles sarandaiak

  • 1874 és 1877 között itt dolgozott vámtisztviselőként Naim Frashëri (1846–1900) költő, a nemzeti mozgalom egyik vezető alakja.[67]
  • Sarandában hunyt el Myfit Libohova (1876–1927) albán politikus, történész.[68]
  • Saranda közelében született Muzafer Korkuti (1936) régész.[69]

Jegyzetek

  1. ↑ 2016. március 4., http://www.instat.gov.al/media/195841/12__vlore.pdf, https://web.archive.org/web/20160304031315/http://www.instat.gov.al/media/195841/12__vlore.pdf
  2. ↑ Censusi i popullsisë dhe banesave / Population and housing census: Vlorë 2011. Tiranë: Instituti i Statistikës. 2013. 84. o.  
  3. ↑ Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :131.; Elsie 2010 :211.
  4. ↑ Somogyi 1955 :173.; Réti 1991 :138.
  5. ↑ Réti 1991 :132.; Gloyer 2012 :209.
  6. ↑ Réti 2000 :283.; Dienes 2005 :76.; Elsie 2010 :364.; Gloyer 2012 :209.
  7. ↑ Elsie 2010 :5.
  8. ↑ Gilkes 2013 :249.
  9. ↑ Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007.  
  10. ↑ Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :396.; Gloyer 2012 :209.
  11. ↑ Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :396.
  12. ↑ Elsie 2010 :396.
  13. ↑ Réti 2000 :15.
  14. ↑ Gilkes 2013 :249., 251–252. Vö. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :395.; Gloyer 2012 :215.
  15. ↑ Csaplár 2010 :32. Vö. Nagel 1989 :90.; Réti 1991 :132.
  16. ↑ Nagel 1989 :90; Réti 1991 :132.
  17. ↑ Csaplár 2010 :39.
  18. ↑ Elsie 2010 :395–396.
  19. ↑ Réti 1991 :132.
  20. ↑ Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :396.
  21. ↑ Réti 1991 :132.
  22. ↑ Pearson 2004 :35.; Csaplár 2010 :349.; Elsie 2010 :174. szerint a görögök már 1912. november 27-én elfoglalták Sarandát, ennek azonban a többi forrás ellentmond.
  23. ↑ Pearson 2004 :42.; Csaplár 2010 :300.
  24. ↑ Pearson 2004 :52.
  25. ↑ Pearson 2004 :58.
  26. ↑ Pearson 2004 :60.
  27. ↑ Pearson 2004 :83.
  28. ↑ Pearson 2004 :101.
  29. ↑ Pearson 2004 :112.
  30. ↑ Pearson 2004 :124–126.
  31. ↑ Pearson 2004 :444., 464.
  32. ↑ Zavalani 2015 :233. Vö. Pearson 2004 :447., 457.
  33. ↑ Dienes 2005 :77.
  34. ↑ Réti 1991 :132.
  35. ↑ Pearson 2005 :58., 63., 78., 85.
  36. ↑ Pearson 2005 :74.
  37. ↑ Pearson 2005 :64.
  38. ↑ Pearson 2005 :74.
  39. ↑ Pearson 2005 :79.
  40. ↑ Pearson 2005 :85.
  41. ↑ Pearson 2005 :145.
  42. ↑ Pearson 2005 :280.
  43. ↑ Pearson 2005 :338.
  44. ↑ Pearson 2005 :389.
  45. ↑ Réti 2005 :85.; Pearson 2005 :389., 390., 395–396., 398.
  46. ↑ Pearson 2005 :396–397.
  47. ↑ NYT 1945 ; Pearson 2005 :454., 457.
  48. ↑ Pollo & Puto 1981 :258–260.; Réti 2000 :98–99.; Elsie 2010 :93–94.; Zavalani 2015 :285–291.; Fevziu 2016 :125–126.
  49. ↑ Pearson 2004 :407., 408.
  50. ↑ Réti 1991 :132.
  51. ↑ Nagel 1989 :90.
  52. ↑ Réti 2000 :291.
  53. ↑ NYT 1997a ; NYT 1997b ; NYT 1997c ; Elsie 2010 :396.
  54. ↑ Elsie 2010 :396.
  55. ↑ Elsie 2010 :176.
  56. ↑ Elsie 2010 :338.
  57. ↑ Elsie 2010 :473.
  58. ↑ Réti 1991 :132.; Gilkes 2013 :249–250., 255.
  59. ↑ Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Gilkes 2013 :252.
  60. ↑ Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Elsie 2010 :21., 218.; Gloyer 2012 :215–216.; Gilkes 2013 :253–255.
  61. ↑ Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :76., 77.
  62. ↑ Réti 1991 :132.; Réti 2000 :240.
  63. ↑ Nagel 1989 :91.; Réti 1991 :132.; Elsie 2010 :150.
  64. ↑ Nagel 1989 :90.; Dienes 2005 :77.; Gloyer 2012 :216.
  65. ↑ Gilkes 2013 :255–258.
  66. ↑ Dienes 2005 :77.
  67. ↑ Elsie 2010 :151.
  68. ↑ Elsie 2010 :273.
  69. ↑ Elsie 2010 :242.

Források

  • ↑ Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • ↑ Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia. [2005]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9638646713  
  • ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • ↑ Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • ↑ Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870  
  • ↑ Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • ↑ NYT 1945: Greek ships reported firing on Albanian coast. New York Times, (1945. július 27.)[halott link]
  • ↑ NYT 1997a: Jane Perlez: Albania calls an emergency as chaos rises. New York Times, (1997. március 3.)
  • ↑ NYT 1997b: Jane Perlez: Albania fights to regain 2 angry towns. New York Times, (1997. március 6.)
  • ↑ NYT 1997c: Jane Perlez: Albanian leader and critics urge rebels to stop fighting. New York Times, (1997. március 7.)
  • ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • ↑ Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890  
  • ↑ Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • ↑ Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671