2008-as Szardínia-rali
A 2008-as Szardínia-rali (hivatalosan: 5º Rally d'Italia Sardegna) volt a 2008-as rali-világbajnokság hatodik futama. Május 16. és 18. között került megrendezésre, 17 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 345 kilométert tett ki. A versenyen 57 páros indult, melyből 38 ért célba.[1]
A versenyt, 2005 és 2006 után ismét a francia Sébastien Loeb nyerte, másodikként Mikko Hirvonen végzett, harmadik pedig Jari-Matti Latvala lett.
A futam a junior rali-világbajnokság szezonbeli harmadik futama is volt egyben. Ezt az értékelést Michał Kościuszko nyerte, Alessandro Bettega és Aaron Burkart előtt.
Beszámoló
Első nap
A bajnokságban vezető Mikko Hirvonent hátráltatta, hogy elsőként rajtolt a szakaszokon, így ő takarította a poros, murvás pályákat. Csapattársa, Latvala megnyerte az első gyorsaságit, azonban a második etapon defektet kapott és másfél perc vesztesége után a tizennegyedik helyre esett vissza. Loeb sorra nyerte a szakaszokat, és a nap végére már több mint fél perccel állt a második, Sordo előtt. Petter Solberg a harmadik helyen zárta a napot, Hirvonen pedig a negyedik volt ekkor. Mögötte Chris Atkinson, Gigi Galli, Latvala, Henning Solberg volt a pontszerzők sorrendje.[2]
Andreas Mikkelsen egy ötödik eredménnyel kezdte meg a versenyt, ám a második gyorsaságin összetörte a Ford Focus WRC-t és kiesett.[3]
Második nap
A második napot a két gyári Ford uralta. Latvala mind a hat szakaszt megnyerte, Hirvonen pedig hat alkalommal lett második. Loeb továbbra is az élen maradt a nap végére, azonban mind a két Ford fél percen belülre került hozzá képest. Hirvonen és Latvala tizedmásodpercre azonos idővel álltak, a második, illetve harmadik helyen. Galli a negyedik, Sordo pedig az ötödik volt ekkor. Petter Solberget egy defekt hátráltatta a nyolcadik gyorsaságin és csak a tizedik volt a második nap végén.[4]
Harmadik nap
A zárónapon Loeb megtartotta első helyét. A két Ford az egész nap folyamán nagy nyomást gyakorolt a franciára, a címvédőnek azonban így is maradt tíz másodperc előnye Hirvonennel szemben. Latvala harmadikként zárt, Galli pedig maradt a negyedik. Őt Sordo és Atkinson követte. Henning Solberg a hetedik lett, mögötte Urmo Aava végzett, aki szezonbeli első pontját szerezte.[5]
Szakaszok
Nap | # | Rajtidő | Szakasz | Hossz | Győztes | Idő | Átlag seb. | Versenyben vezető |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. nap (Május 16) |
1. | 10:23 | Monte Corvos 1 | 16.43 km | Jari-Matti Latvala | 11:24.3 | 86.4 km/h | Jari-Matti Latvala |
2. | 10:50 | Crastazza 1 | 33.96 km | Sébastien Loeb | 23:56.1 | 85.1 km/h | Sébastien Loeb | |
3. | 12:07 | Terranova 1 | 15.39 km | Sébastien Loeb | 10:48.3 | 85.5 km/h | ||
4. | 15:18 | Monte Corvos 2 | 16.43 km | Gigi Galli | 11:07.3 | 88.6 km/h | ||
5. | 15:45 | Crastazza 2 | 33.96 km | Sébastien Loeb | 23:21.4 | 87.2 km/h | ||
6. | 17:02 | Terranova 2 | 15.39 km | Jari-Matti Latvala | 10:30.9 | 87.8 km/h | ||
2. nap (Május 17) |
7. | 9:39 | Punta Pianedda 1 | 18.53 km | Jari-Matti Latvala | 11:27.8 | 97.0 km/h | |
8. | 10:31 | Monte Lerno 1 | 29.31 km | Jari-Matti Latvala | 19:46.3 | 88.9 km/h | ||
9. | 11:16 | Su Filigosu 1 | 19.46 km | Jari-Matti Latvala | 12:43.3 | 91.8 km/h | ||
10. | 14:56 | Punta Pianedda 2 | 18.53 km | Jari-Matti Latvala | 11:09.3 | 99.7 km/h | ||
11. | 15.48 | Monte Lerno 2 | 29.31 km | Jari-Matti Latvala | 19:19.9 | 91.0 km/h | ||
12. | 16:33 | Su Filigosu 2 | 19.46 km | Jari-Matti Latvala | 12:35.6 | 94.0 km/h | ||
3. nap (Május 18) |
13. | 8:10 | Monte Olia 1 | 19.28 km | Mikko Hirvonen | 14:03.2 | 82.3 km/h | |
14. | 8:50 | Sorilis 1 | 18.66 km | Sébastien Loeb | 13:58.9 | 80.1 km/h | ||
15. | 11:36 | Monte Olia 2 | 19.28 km | Jari-Matti Latvala | 13:46.2 | 84.0 km/h | ||
16. | 12:16 | Sorilis 2 | 18.66 km | Mikko Hirvonen | 13:45.0 | 81.4 km/h | ||
17. | 14:10 | Liscia Ruja | 2.69 km | Jari-Matti Latvala | 1:54.8 | 84.4 km/h |
Végeredmény
Versenyző | Navigátor | Autó | Idő | Különbség | Pont | |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Sébastien Loeb | Daniel Elena | Citroën C4 WRC | 3:57:17.2 | 0.0 | 10 |
2. | Mikko Hirvonen | Jarmo Lehtinen | Ford Focus RS WRC 07 | 3:57:27.8 | +10.6 | 8 |
3. | Jari-Matti Latvala | Miikka Anttila | Ford Focus RS WRC 07 | 3:57:32.5 | +15.3 | 6 |
4. | Gigi Galli | Giovanni Bernacchini | Ford Focus RS WRC 07 | 3:58:59.7 | +1:42.5 | 5 |
5. | Dani Sordo | Marc Marti | Citroën C4 WRC | 3:59:22.8 | +2:05.6 | 4 |
6. | Chris Atkinson | Stephane Prevot | Subaru Impreza WRC2007 | 4:02:25.8 | +5:08.6 | 3 |
7. | Henning Solberg | Cato Menkerud | Ford Focus RS WRC 07 | 4:03:18.2 | +6:01.0 | 2 |
8. | Urmo Aava | Kuldar Sikk | Citroën C4 WRC | 4:03:38.5 | +6:21.3 | 1 |
JWRC | ||||||
1. (13.) | Michał Kościuszko | Maciej Szczepaniak | Suzuki Swift S1600 | 4:21:52.9 | 0.0 | 10 |
2. (14.) | Alessandro Bettega | Simone Scattolin | Renault Clio R3 | 4:26:17.8 | +4:24.9 | 8 |
3. (16.) | Aaron Nicolai Burkart | Michael Kölbach | Citroën C2 S1600 | 4:32:14.6 | +10:21.7 | 6 |
4. (18.) | Shaun Gallagher | Michael Morrissey | Citroën C2 S1600 | 4:32:40.9 | +10:48.0 | 5 |
5. (19.) | Sébastien Ogier | Julien Ingrassia | Citroën C2 S1600 | 4:37:39.8 | +15:46.9 | 4 |
6. (25.) | Stefano Albertini | Piercarlo Capolongo | Renault Clio R3 | 4:38:01.7 | +16:08.7 | 3 |
7. (29.) | Patrik Sandell | Emil Axelsson | Renault Clio S1600 | 4:47:29.2 | +25:36.3 | 2 |
8. (31.) | Hans Weijs jr. | Hans Van Goor | Citroën C2 R2 | 4:48:07.7 | +26:14.8 | 1 |
Források
- ↑ A verseny adatai. www.rallybase.nl. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
- ↑ Bertalan Miklós: Loeb már az első nap elhúzott riválisaitól. origo.hu, 2008. május 17. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
- ↑ A baleset videón. youtube.com, 2008. május 18. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
- ↑ Bertalan Miklós: Latvala: hatból hat. origo.hu, 2008. május 18. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
- ↑ Bertalan Miklós: Loeb megszerezte pályafutása 40. futamgyőzelmét. origo.hu, 2008. május 19. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)