César-díj a legígéretesebb fiatal színésznek
A legígéretesebb fiatal színésznek , 2024-től a legjobb férfi felfedezettnek járó César-díjat (franciául César du meilleur espoir masculin – César a legjobb férfi reménységnek, illetve César de la meilleure révélation masculine )[ 1] ) a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 1983 óta ítéli oda. Átadása a „Césarok éjszakája” elnevezésű gálaünnepségen történik minden év február végén, március elején.
Az Akadémia az 1982 -ben tragikus hirtelenséggel elhunyt színművész, Patrick Dewaere emlékének adózva alapította ezt az új kategóriát. A megmérettetésben azon színészek vehetnek részt, akik a jelölés első körében a legjobb film kategóriában jelölt filmek egyikében játszottak. Annak érdekében, hogy megkönnyítsék az első körben szavazó tagok munkáját, a jelölő bizottság – előzetes szavazás alapján – egy maximum 16 fős listát állít össze részükre a fiatal színészekről, amelyet azonban ők nem kötelesek figyelembe venni. Egy-egy színész csupán két alkalommal szerepelhet ezen a listán.[ 2]
A végső szavazásra bocsátott jelöltek száma 1990-ig 4 fő volt, azóta öt.
Díjazottak és jelöltek
A díjazottak vastagítással vannak kiemelve.[ 3]
Az évszám a díjosztó gála évét jelzi, amikor az előző évben forgalmazásra került film elismerésben részesült.[ 4]
1980-as évek
Év
Díjazottak és jelöltek
1983
Christophe Malavoy – Family Rock
Jean-Paul Comart – A besúgó (La balance)
Tchéky Karyo – A besúgó (La balance)
Dominique Pinon – Martin Guerre visszatér (Le retour de Martin Guerre)
1984
Richard Anconina – Viszlát, Pantin! (Tchao Pantin)
Jean-Hugues Anglade – A sebesült ember (L'homme blessé)
François Cluzet – Vive la sociale!
Jacques Penot – Au nom de tous les miens
1985
Pierre-Loup Rajot – Emlékek, emlékek (Souvenirs, souvenirs)
Xavier Deluc – La triche
Hippolyte Girardot – Tiszta ügy (Le Bon Plaisir)
Benoît Régent – Veszélyes lépések (La diagonale du fou)
1986
Wadeck Staczak – Randevú (Rendez-vous)
Lucas Belvaux – Ecetes csirke (Poulet au vinaigre)
Jacques Bonnaffé – La tentation d'Isabelle
Kader Boukhanef – Tea Arkhimédész háremében (Le Thé au harem d'Archimède)
Jean-Philippe Écoffey – A csitri (L'effrontée)
1987
Isaach De Bankolé – Fekete perpatvar (Black Mic-Mac)
Cris Campion – Kalózok (Pirates)
Jean-Philippe Écoffey – Gardien de la nuit
Rémi Martin – Családi balhé [ 5] (Conseil de famille)
1988
Thierry Frémont – A film varázsa (Travelling avant)
Cris Campion – A becsület mezején (Champ d'honneur)
Pascal Légitimus – L'oeil au beur(re) noir
François Négret – Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants)
1989
Stéphane Freiss – Huhogók (Chouans !)
Laurent Grévill – Camille Claudel
Thomas Langmann – Jelentős évek (Les années sandwiches)
François Négret – De bruit et de fureur
1990-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
1990
Yvan Attal – Könyörtelen világ (Un monde sans pitié)
Jean-Yves Berteloot – Baptême
Thierry Fortineau – Comédie d'été
Melvil Poupaud – A tizenöt éves lány (La fille de 15 ans)
Philippe Volter – Sötét erő (Les bois noirs)
1991
Gérald Thomassin – A kis bűnöző (Le petit criminel)
Alex Descas – Fütyül a halálra (S'en fout la mort)
Marc Duret – Nikita
Vincent Pérez – Cyrano de Bergerac
Philippe Uchan – Apám dicsősége (La gloire de mon père)
Philippe Uchan – Anyám kastélya (Le château de ma mère)
1992
Manuel Blanc – J'embrasse pas
Guillaume Depardieu – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde)
Laurent Grévill – L'année de l'éveil
Thomas Langmann – Párizs ébred (Paris s'éveille)
Chick Ortega – Napjaink félelme (Une époque formidable)
1993
Emmanuel Salinger – Az őrszem (La sentinelle)
Xavier Beauvois – Nord
Grégoire Colin – Olivier, Olivier
Olivier Martinez – IP 5 – Vastagbőrűek szigete (IP5: L'île aux pachydermes)
Julien Rassam – A zongorakísérő (L'accompagnatrice)
1994
Olivier Martinez – Ipi-apacs egy, kettő, három… (Un, deux, trois, soleil)
Guillaume Depardieu – Az érzelmes bérgyilkos (Cible émouvante)
Mathieu Kassovitz – A meszticlány (Métisse)
Melvil Poupaud – Les gens normaux n'ont rien d'exceptionnel
Christopher Thompson – Les marmottes
1995
Mathieu Kassovitz – Férfiak mélyrepülésben (Regarde les hommes tomber)
Charles Berling – A holtakkal jobb kiegyezni (Petits arrangements avec les morts)
Frédéric Gorny – Vad nád (Les roseaux sauvages)
Gaël Morel – Vad nád (Les roseaux sauvages)
Stéphane Rideau – Vad nád (Les roseaux sauvages)
1996
1997
Mathieu Amalric – Összeveszésem története… (Comment je me suis disputé… (ma vie sexuelle))
Samuel le Bihan – Conan kapitány (Capitaine Conan)
Benoît Magimel – Tolvajok (Les voleurs)
Bruno Putzulu – Les aveux de l'innocent
Philippe Torreton – Conan kapitány (Capitaine Conan)
1998
Stanislas Mehrar – Vegytisztítás (Nettoyage a sec)
Sacha Bourdo – Western
Vincent Elbaz – Turisták (Les randonneurs)
José Garcia – Tutira kamuzunk (La vérité si je mens !)
Sergi López – Western
1999
Bruno Putzulu – A csábítás iskolája (Petits désordres amoureux)
2000-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2000
Éric Caravaca – Cest quoi la vie ?
Clovis Cornillac – Karnaval
Romain Duris – Talán (Peut-être)
Laurent Lucas – Fel a fejjel! (Haut les cœurs !)
Robinson Stévenin – Rossz vállalat (Mauvaises fréquentations)
2001
Jalil Lespert – Emberi erőforrások (Ressources humaines)
Jean-Pierre Lorit – Ízlések és pofonok (Une affaire de goût)
Boris Terral – A király táncol (Le roi dance)
Cyrille Thouvenin – Nemek zavara (La confusion des genres)
Malik Zidi – Vízcseppek a forró kövön (Gouttes d'eau sur pierres brûlantes)
2002
Robinson Stévenin – Mauvais genres
Éric Berger – Tanguy – Nyakunkon a kisfiunk (Tanguy)
Stefano Cassetti – Roberto Succo
Grégori Dérangère – Tiszti szoba (La chambre des officiers)
Jean-Michel Portal – Tiszti szoba (La chambre des officiers)
2003
Jean-Paul Rouve – Edmond Batignole
Lorant Deutsch – Háromszoros visszavágó (3 zéros)
Morgan Marinne – A fiú (Le fils)
Gaspard Ulliel – Szerelmi bonyodalmak (Embrassez qui vous voudrez)
Malik Zidi – Un moment de bonheur
2004
Grégori Dérangère – Bon voyage
Nicolas Duvauchelle – Burjánzó sejtek (Les corps impatients)
Pascal Elbé – Apa csak egy van (Père et fils)
Grégoire Leprince-Ringuet – Kallódók (Les égarés)
Gaspard Ulliel – Kallódók (Les égarés)
2005
Gaspard Ulliel – Hosszú jegyesség (Un long dimanche de fiançailles)
Osman Elkharraz – A kitérés (L'esquive)
Damien Jouillerot – Les fautes d'orthographe
Jérémie Rénier – Violence des échanges en milieu tempéré
Malik Zidi – Változó idők (Les temps qui changent)
2006
Louis Garrel – Szabályos szeretők (Les amants réguliers)
Walid Afkir – Rejtély (Caché)
Adrien Jolivet – Zim and Co.
Gilles Lellouche – Szerelem száll a szélben[ 7] (Ma vie en l'air)
Aymen Saïdi – Zarándokút (Saint-Jacques... La Mecque)
2007
Malik Zidi – Les amitiés maléfiques
Georges Babluani – A 13-as (13 Tzameti)
Rasha Bukvic – Könnyű élet (La Californie)
Arié Elmaleh – Mindenki iskolája (L'école pour tous)
Vincent Rottiers – Az átutazó (Le passager)
James Thierrée – Tökéletlen páros (Désaccord parfait)
2008
Laurent Stocker – Egyedül nem megy (Ensemble, c'est tout)
Nicolas Cazalé – A Provence-i fűszeres (Le fils de l'épicier)
Grégoire Leprince-Ringuet – Szerelmesdalok (Les chansons d'amour)
Johan Libéreau – Szemtanúk (Les témoins)
Jocelyn Quivrin – 99 frank (99 F)
2009
Marc-André Grondin – Hátralévő életed első napja (Le premier jour du reste de ta vie)
Ralph Amoussou – Aide-toi, le ciel t'aidera
Laurent Capelluto – Karácsonyi történet (Un conte de Noël)
Grégoire Leprince-Ringuet – Francia szépség (La belle personne)
Pio Marmai – Hátralévő életed első napja (Le premier jour du reste de ta vie)
2010-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2010
Tahar Rahim – A próféta (Un prophète)
Firat Ayverdi – Isten hozott! (Welcome)
Adel Bencherif – A próféta (Un prophète)
Vincent Lacoste – Helyes kölykök (Les beaux gosses)
Vincent Rottiers – Je suis heureux que ma mère soit vivante
2011
Edgar Ramirez – Carlos
Arthur Dupont – Bus Palladium
Pio Marmaï – Szerelem bármi áron (D'amour et d'eau fraiche)
Raphaël Personnaz – Montpensier hercegnője (La princesse de Montpensier)
Grégoire Leprince Ringuet – Montpensier hercegnője (La princesse de Montpensier)
2012
Grégory Gadebois – Angele és Tony (Angèle et Tony)
Nicolas Bridet – Te legyél a fiam! (Tu seras mon fils)
Guillaume Gouix – Jimmy Rivière
Pierre Niney – Imádom a csajokat bámulni (J'aime regarder les filles)
Dimitri Storoge – A Lyon-i banda (Les Lyonnais)
2013
Matthias Schoanerts – Rozsda és csont (De rouille et d'os)
Félix Moati – Kalóz TV (Télé Gaucho)
Kacey Mottet Klein – Nővér (L'enfant d'en haut)
Pierre Niney – Comme des frères
Ernst Umhauer – A házban (Dans la maison)
2014
Pierre Deladonchamps – Idegen a tónál (L'inconnu du lac)
Paul Bartel – Les Petits Princes
Paul Hamy – Suzanne
Vincent Macaigne – A júliusi randevú (La fille du 14 juillet)
Nemo Schiffman – Bettie-mobil (Elle s'en va)
2015
Kévin Azaïs – A küzdők (Les combattants)
Ahmed Dramé – Emlékek őrzői (Les héritiers)
Kirill Emelyanov – Keleti fiúk (Eastern Boys)
Pierre Rochefort – Un beau dimanche
Marc Zinga – Qu'Allah bénisse la France
2016
Rod Paradot – Fel a fejjel (La tête haute)
Swann Arlaud – Les anarchistes
Quentin Dolmaire – Fiatal éveim (Trois souvenirs de ma jeunesse)
Félix Moati – A csajom barátnője (À trois on y va)
Finnegan Oldfield – Cowboyok (Les cowboys)
2017
Niels Schneider – Sötét gyémánt (Diamant noir)
Jonas Bloquet – Áldozat? (Elle)
Damien Bonnard – Állva maradni (Rester vertical)
Corentin Fila – 17 évesen (Quand on a 17 ans)
Kacey Mottet-Klein – 17 évesen (Quand on a 17 ans)
2018
Nahuel Pérez Biscayart – 120 dobbanás percenként (120 battements par minute)
Benjamin Lavernhe – Eszeveszett esküvő (Le sens de la fête)
Finnegan Oldfield – Színpadon az életem (Marvin ou la Belle Éducation)
Pablo Pauly – Lépésről lépésre (Patients)
Arnaud Valois – 120 dobbanás percenként (120 battements par minute)
2019
Dylan Robert – Seherezádé Shéhérazade
Anthony Bajon – La prière
Thomas Gioria – Láthatás (Jusqu'à la garde)
William Lebghil – Première Année
Karim Leklou – Tiéd a világ (Le monde est à toi)
2020-as évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2020
Alexis Manenti – Nyomorultak (Les Misérables)
Anthony Bajon – A föld nevében (Au nom de la terre)
Benjamin Lesieur – Különleges életek (Hors normes)
Liam Pierron – Köznevelés élesben (La vie scolaire) [ 8]
Djebril Zonga – Nyomorultak (Les Misérables)
2021
Jean-Pascal Zadi – Egyszerűen fekete (Tout simplement noir)
Guang Huo – Éjszakai utazás (La Nuit venue)
Félix Lefebvre – ’85 nyara (Été 85)
Benjamin Voisin – ’85 nyara (Été 85)
Alexandre Wetter – Miss
2022
Benjamin Voisin – Elveszett illúziók (Illusions perdues)
Sandor Funtek – Supremes: A párizsi gettóból (Suprêmes)
Sami Outalbali – A szerelem és vágy meséje (Une histoire d’amour et de désir)
Thimotée Robart – A rádió kora (Les magnétiques)
Makita Samba – Ahol a nap felkel Párizsban (Les Olympiades)
2023
Bastien Bouillon – Akkor éjjel (La nuit du 12)
Stefan Crepon – Peter von Kant
Dimitri Doré – Bruno Reidal: Egy gyilkos vallomása (Bruno Reidal, confession d'un meutrier)
Paul Kircher – Le lycéen
Aliocha Reinert – Petite nature
2024
Raphaël Quenard – Chien de la casse
Julien Frison – Le Théorème de Marguerite
Paul Kircher – Állati királyság (Le Règne animal)
Samuel Kircher – L'Été dernier
Milo Machado-Graner – Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d'une chute)
Jegyzetek
Források
1983–2000
Christophe Malavoy (1983)
Richard Anconina (1984)
Pierre-Loup Rajot (1985)
Wadeck Stanczak (1986)
Isaach de Bankolé (1987)
Thierry Frémont (1988)
Stéphane Freiss (1989)
Yvan Attal (1990)
Gérald Thomassin (1991)
Manuel Blanc (1992)
Emmanuel Salinger (1993)
Olivier Martinez (1994)
Mathieu Kassovitz (1995)
Guillaume Depardieu (1996)
Mathieu Amalric (1997)
Stanislas Merhar (1998)
Bruno Putzulu (1999)
Éric Caravaca (2000)
2001–
Jalil Lespert (2001)
Robinson Stévenin (2002)
Jean-Paul Rouve (2003)
Grégori Derangère (2004)
Gaspard Ulliel (2005)
Louis Garrel (2006)
Malik Zidi (2007)
Laurent Stocker (2008)
Marc-André Grondin (2009)
Tahar Rahim (2010)
Édgar Ramírez (2011)
Grégory Gadebois (2012)
Matthias Schoenaerts (2013)
Pierre Deladonchamps (2014)
Kévin Azaïs (2015)
Rod Paradot (2016)
Niels Schneider (2017)
Nahuel Pérez Biscayart (2018)
Dylan Robert (2019)
Alexis Manenti (2020)
Jean-Pascal Zadi (2021)
Benjamin Voisin (2022)
Bastien Bouillon (2023)
Raphaël Quenard (2024)
Szervezet Jelenlegi díjak Különdíjak Múltbéli díjak Díjátadók
The article is a derivative under the Creative Commons Attribution-ShareAlike License .
A link to the original article can be found here and attribution parties here
By using this site, you agree to the Terms of Use . Gpedia ® is a registered trademark of the Cyberajah Pty Ltd