Maximilien Luce

Maximilien Luce
Született1858. március 13.[1][2][3][4][5]
Párizs
Elhunyt

Párizs
Állampolgárságafrancia[8][9]
GyermekeiFrederic Luce
Foglalkozása
  • festőművész
  • litográfus
  • gravírozó
  • grafikusművész
Tisztségeelnök (1935–1941)
IskoláiÉcole nationale supérieure des arts décoratifs
SírhelyeRolleboise
A Wikimédia Commons tartalmaz Maximilien Luce témájú médiaállományokat.

Maximilien-Jules-Constant Luce (Párizs, 1858. március 13. – Párizs, 1941. február 6.) francia impresszionista, posztimpresszionista festő, illusztrátor, vésnök és anarchista aktivista. Elsősorban tájképeiről ismert, de festett csendéleteket, elsősorban virágokkal, otthoni jeleneteket, portrékat, valamint gyárakat és munkásokat.

Pályafutása

Luce munkáscsaládban született, apja Charles-Désiré Luce vasúti tisztviselő, anyja Louise-Joséphine Dunas volt. A család a Montparnasse negyedben élt. Luce 1864-ben kezdett iskolába járni, amelyet 1872-ben fejezett be, és Henri-Théophile Hildebrand fametsző tanonca lett. Három éven át dolgozott mellette, és közben esti rajzórákat vett. Ebben az időben kezdett el olajjal festeni. Családjával Párizs déli elővárosába, Montrouge-ba költöztek. Művészeti tanulmányait Diogène Maillard-nál folytatta a Gobelins tapétaüzemben.[10]

1876-tól Eugène Froment műhelyében dolgozott, ahol fametszeteket készített különböző kiadványokhoz, köztük a L'Illustration és a londoni The Graphic számára. További képzőművészeti tanulmányokba kezdett a l'Académie Suisse-ben és Carolus-Duran portréfestőnél. Froment műhelye révén megismerkedett Léo Gaussonnal és Émile-Gustave Cavallo-Péduzzival, és hárman együtt festettek impresszionista stílusú tájképeket Lagny-sur-Marne-nál.[10]

1879-től négy éven át szolgált a francia hadseregben, a bretagne-i Guingampban. A következő évben őrmesterré léptették elő, és baráti viszonyba került Alexandre Millerand későbbi köztársasági elnökkel. Carolus-Duran segítségével Párizsba helyezték át.[10]

Az új nyomdászati technológia, a cinkográfia megjelenése szinte teljesen kiszorította a fametszeteket. Mivel így lehetetlenné vált metszői állást találnia, 1883-tól teljes egészében a festésnek szentelte magát. Ebben az évben ismerkedett meg gyermeke leendő anyjával, Ambroisine Bouinnal.[11] Gausson és Cavallo-Péduzzi ismertette meg a Georges Seurat által kifejlesztett pointillizmussal, és ő is ebben a stílusban kezdett alkotni, célja a fény erőszakos hatásainak megragadása volt.[10]

1887-ben a Montmartre negyedbe, a párizsi képzőművészeti és bohém élet központjába költözött. Csatlakozott a független festők társaságához (Société des Artistes Indépendants), és részt vett a harmadik tavaszi tárlatukon, ahol Paul Signac megvette egyik alkotását, a Mosdást (La Toilette). Camille Pissarrót és Félix Fénéon kritikust lenyűgözte a fiatal festő hét bemutatott műve, és rajtuk kívül Luce megismerkedett Seurat-val és számos más alkotóval.[10]

Első önálló kiállítását Fénéon segítségével tartotta 1888 júliusában, amikor tíz képet mutatott be. 1889-ben hat képet állított ki Brüsszelben, az A XX-ak tárlatán. Három évvel később ismét részt vett a belgiumi kiállításon. Ugyanebben az évben Pissaróval Londonba utazott, majd Signac-kal Saint-Tropez-ban festett. 1893-ban Bretagne-ban dolgozott. A 20. század elején a neoimpresszionizmust háttérbe szorított az impresszionizmus művészetében. Ebben a stílusban készültek az első világháború frontjairól visszatérő sebesült katonákat ábrázoló képei is. 1915-1919 kivételével valamennyi független tárlaton kiállított 1887 és 1941 között. 1926-ban retrospektív tárlaton mutatta be az elmúlt harminc évben festett képeit.[10]

1909-ben megválasztották a Société des Artistes Indépendants alelnökének, 1935-ben elnökének, miután Signac meghalt, aki 1908 óta töltötte be a posztot. 1940-ben, miután a Vichy-kormány rendeletben tiltotta meg a zsidók részvételét a szervezetben, tiltakozásul lemondott tisztségéről.[10]

Témái

Maximilien Luce egyedülálló kortársai között témaválasztásának sokszínűségét tekintve. Készített festői tájképeket a Szajna mentén és délen, a mediterrán Saint-Tropez-ban. Megfestett füsttől sötét bányász- és gyárvárosokat, dolgozó munkásokat, megörökítette a Párizsi Kommün véres leverését, nyomon követte a rue Réaumur újjáépítését, de leginkább ismert képei a párizsi életet ábrázolják. A Szent Mihály rakpartról és a Notre-Dame-ról festménysorozatot készített, amelyben megpróbálta megragadni a modern nagyvárosi élet teljességét, ahogy egy 1900-as levelében írta „Szeretnék megörökíteni ünnepségeket, házasságokat, embereket, ahogy jönnek-mennek, a tömeget, egy szóval, Párizstǃ”[12]

Alkotásai

Jegyzetek

  1. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Maximilien Luce (holland nyelven)
  3. ↑ a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ KulturNav (angol, bokmål norvég, svéd, finn, dán és észt nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ GeneaStar
  7. ↑ The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  8. ↑ KulturNav (angol, bokmål norvég, svéd, finn, dán és észt nyelven), 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
  9. ↑ Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  10. ↑ a b c d e f g Artvee.com
  11. ↑ Christie's
  12. ↑ Christie’s

Források