Tótmegyer

Tótmegyer (Palárikovo)
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásÉrsekújvári
Rang község
Első írásos említés 1248
Polgármester Jozef Derňár
Irányítószám 941 11
Körzethívószám 00421 (0) 35
Forgalmi rendszám NZ
Népesség
Teljes népesség4272 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség85 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság117 m
Terület51,29 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 48° 02′ 36″, k. h. 18° 04′ 24″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 36″, k. h. 18° 04′ 24″
Tótmegyer weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Tótmegyer témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Tótmegyer (szlovákul Palárikovo, korábban Slovenský Meder) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, az Érsekújvári járásban.

Fekvése

A Kisalföldön, Érsekújvártól 12 km-re északnyugatra fekszik. Lajoshalma (szlovákul Ľudovítov) tartozik hozzá.

Nevének eredete

Neve alapján arra következtethetünk, hogy a honfoglalást követően itt Árpád vezér törzsének, a Megyer törzsnek a szállásterülete volt. A Tót- előtag a község nevében csak 1725-ben jelenik meg. Szlovák nyelvű nevét a csehszlovák hatóságok két alkalommal módosították, 1920-tól Slovenský Meder, 1948. augusztus 1-jétől pedig Ján Palárik szlovák drámaíró nevéről Palárikovo a település hivatalos neve.

Története

A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a község területe az újkőkor óta lakott volt. A középső bronzkorból hamvasztásos sírok kerültek elő. Az i. e. 3. századtól az i. e. 1. századig a kelták megerősített települése állt itt[2] és lakott volt a római korban is.

A falu első írásos említése Meger néven 1248-ból származik, ekkor királyi birtok volt. A régészeti ásatások során feltárt kőalapzat alapján a 12. században már templommal rendelkezett. 1431-ig Stíbor birtoka, a nagysurányi uradalom része. 1435-ben Luxemburgi Zsigmond szolgálataiért Országh Mihálynak adja. A 16. században a Nyáryak, később Károlyiak a birtokosai. A török 1559-ben a falut teljesen elpusztította, még 1617-ben is Pusztamegyerként említik. 1690-ben a török kiűzése után a birtok a morva eredetű Kaunitz családé lett, akik 1690 és 1694 között morvákkal, szlovákokkal és magyarokkal telepítették be. A Rákóczi-szabadságharc idején a Kaunitz család a császár pártján állt, ezért a kuruc hadak az egész uradalmat elpusztították. 1725-ben a falu már a Károlyi család birtoka, akik a régi Kaunitz-kastély helyén új, későbarokk kastélyt építettek ide. A kastélyt a 19. század elején klasszicista stílusban építették át. A Károlyi család egészen 1945-ig volt birtokos a községben. 1787-ben 187 házában 1466 lakos élt. 1828-ban 285 háza volt 1992 lakossal, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1865-ben szeszfőzde, 1871-ben téglagyár épült a községben. Hitelszövetkezetét 1898-ban alapították. A 18. századtól a Pálffy családnak méntelepe volt a településen.

Vályi András szerint „MEGYER. Tót Megyer. Tót falu Nyitra Várm. földes Ura G. Károlyi Uraság, lakosai többfélék, fekszik Érsek Újvárhoz 1 mértföldnyire, határja jó, legelője elég. Vág vizén keresetre módgyok van.”[3]

Fényes Elek szerint „Megyer (Tót), nagy vegyes tót-német helység, Nyitra vármegyében, ut. postája Érsek-Ujvárhoz 2 1/2 órányira: 2098 kath. lak., kath. paroch. templommal, s az uraságnak igen szép kastélyával s angol kertével. Róna határa gazdag termékenységü; rétjei kétszer kaszálhatók; legelője tágas, s az uraság spanyol birkanyája felette szép; ugy, hogy hazánkban finomságra nézve egy sem mulja felül; egyszóval itt a gazdálkodás ésszerüleg folytattatik, s igen virágzó állapotban van. Nézésre méltó továbbá az urasági nagy pálinka-főzőház, angol-erőmüvekkel elkészitve. Emlitést érdemel végre az is, hogy sok gazdasági eszközöket, mellyek Angliában s Németországban a kimüvelt gazdaságnál használtatnak, az ide való lakosok minta után szinte tökéletesen megtudják késziteni. F. u. gr. Károlyi Lajos.”[4]

Nyitra vármegye monográfiája szerint „Tót-Megyer a vármegye déli részén, a Vág és a Nyitra között, Érsekujvártól 8 kilométernyire fekvő nagyközség, 2919 lakossal, kik közül 2163 tót, 619 magyar, 135 német; vallásra nézve 2789 r. kath., 105 izraelita, néhány egyéb vallású. A budapest-bécsi (marcheggi) vasut állomása, a honnan a nyitra-privigyei vonal indul ki. E község 1248-ban, „Meger” néven, mint a királyné birtoka szerepelt. Kath. temploma 1754-ben épült. Kegyura gróf Károlyi Lajos, kinek itt nagyszabásu régi kastélya, gyönyörű, nagy kiterjedésü parkja, nagy uradalma és állattenyésztése van. A XVI. században már Károlyi-birtok volt és a kastélyt is a Károlyi grófok építették. 90 szobája főúri elegancziával és kényelemmel van berendezve. Rendkívül érdekesek és művészi becsűek a kastélyban levő családi képek, valamint a számos történeti becsű családi ereklye, műtárgy, nemkülönben a körülbelül 12000 kötetet tartalmazó könyvtár. Gyönyörű függeléke a kastélynak a tágas szép pálmaház, melyben a délszaki fák és cserjék remek példányai díszlenek. A kies részletekben bővelkedő park mögött van a község főtere, mely csinos épületeivel és tisztaságával tünik ki. Itt áll a tetszetős külsejü barokk-stilü templom, a kórház, melyben apáczák végzik a betegek ápolását, a szép emeletes iskola és a takaros gazdatiszti lakások. Mindezek pedig a község bőkezü földesurainak, a gróf Károlyiaknak köszönik fennállásukat.”[5]

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Érsekújvári járásához tartozott. A háború után lakói mezőgazdasággal, idénymunkákkal foglalkoztak, de sokan dolgoztak a vasútnál is. A faluban két szeszfőzde is működött. 1928-ban itt alapította gróf Károlyi Lajos és Maxime Ducrocqa a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsot. 1938 és 1945 között a község Magyarországhoz tartozott, ekkor Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye része. A magyar bevonulás előtt a lakosság 20 százaléka elmenekült. A falu termelőszövetkezetét 1950-ben alapították. 1952-ben árvíz okozott súlyos károkat.

Népessége

A 16. század közepéig lakosságát nagyrészt magyarok alkothatták. A török 1559-ben a falut teljesen elpusztította. 1690-ben a török kiűzése után a birtok a morva eredetű Kaunitz családé lett, akik 1690 és 1694 között főként morvákkal telepítették be, részben ők a mostani szlovák lakosságának ősei. Az első népszámlálásokkor már szlovák többségű volt. A magyarság számarányának további csökkenése által 2021-ben 4272 lakosából már mindössze 75 volt magyar.

  • 1880-ban 2730 lakosából 436 magyar és 2072 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1890-ben 2919 lakosából 619 magyar és 2163 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1900-ban 3202 lakosából 812 magyar és 2317 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1910-ben 3603 lakosából 956 magyar és 2602 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1919-ben 3650 lakosából 3186 csehszlovák, 451 magyar, 12 német és 1 egyéb nemzetiségű. Ebből 3585 római katolikus, 48 zsidó, 11 evangélikus és 6 református vallású.[6]
  • 1921-ben 3827 lakosából 932 magyar és 2855 csehszlovák volt.1930-ban 4407 lakosából 262 magyar és 4084 csehszlovák volt.
  • 1941-ben 4143 lakosából 1277 magyar és 2823 szlovák volt.
  • 1970-ben 5189 lakosából 113 magyar és 5045 szlovák volt.
  • 1980-ban 4769 lakosából 100 magyar és 4619 szlovák volt.
  • 1991-ben 4463 lakosából 118 magyar és 4301 szlovák volt.
  • 2001-ben 4359 lakosából 4215 szlovák és 93 magyar volt.
  • 2011-ben 4341 lakosából 3974 szlovák, 88 magyar, 27 cseh, 4 cigány és 239 ismeretlen nemzetiségű.[7]
  • 2021-ben 4272 lakosából 75 (+11) magyar, 3794 (+21) szlovák, 12 (+13) cigány, 3 (+2) ruszin, 34 (+5) egyéb és 354 ismeretlen nemzetiségű volt.[8]
Tótmegyer lakosságának nemzetiségi megoszlása

szlovák
2602 fő (72%)
magyar
956 fő (27%)
*1910. évi népszámlálási adatok
Tótmegyer lakosságának nemzetiségi megoszlása

szlovák
4215 fő (97%)
magyar
93 fő (2%)
*2001. évi népszámlálási adatok

Nevezetességei

  • Vasútállomás
    Vasútállomás
  • Kereszt Lajoshalmán
    Kereszt Lajoshalmán
  • Lajoshalma emléktábla
    Lajoshalma emléktábla

Híres emberek

Források

  • Ghyczy Ignác 1843: Károlyi Lajos tótmegyeri és Hunyadi József ürményi uradalmainak ismertetése. Pest.
  • Heinrich Horusitzky 1903: Agrogeologische Verhältnisse der Umgebung von Komját und Tótmegyer. Jahresbericht der Kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1901, 149-154.
  • Beata Egyházy-Jurovská - Lev Zachar 1987: Príspevok k stredovekému osídleniu v Palárikove. Zborník SNM - História 27, 95-115.
  • Imrich Szabó 1991: Roľnícka kultúra a folklór obce Palárikovo.
  • Anna Gardelková-Vrtelová - Peter Horváth 2015: Rekonstrukce hrobu bojovníka z Palárikova. Živá archeologie 17.
  • Paterka Pál - Ján Tirpák 2016: Terénne a geofyzikálne prieskumy stredovekých sakrálnych objektov. Monument revue 5/1, 69-71.
  • Július Jakab 2016: Antropologická analýza birituálneho laténskeho pohrebiska v Palárikove. Študijné zvesti 60.
  • Anna Gardelková-Vrtelová 2016: Pokus o rekonstrukci pochvy meče z hrobu 46 z laténského pohřebiště v Palárikově. Študijné zvesti 60.
  • Imrich Szabó 2017: Poľovný revír a bažantnica Palárikovo v premenách času.
  • Imrich Szabó 2017: A tótmegyeri vadászterület és fácános története. (ford. Birkus Magda)
  • Anna Gardelková‑Vrtelová - Peter C. Ramsl 2018: The remarkable burial of a female with signs of medical care at the cemetery of Palárikovo. Študijné zvesti 63, 95 – 106.
  • Kolečáni Karol: Zaniknuté obce v regióne dnešného Palárikova a Nový Meder 1526-1685.

Jegyzetek

  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ Blažej Beňadik 1972: Nové keltské nálezy na juhozápadnom Slovensku. Komárno.
  3. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  4. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  5. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye.
  6. ↑ 1920 Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Bratislava, 54.
  7. ↑ Archivált másolat. [2013. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 29.)
  8. ↑ ma7.sk
  9. ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  

Külső hivatkozások

Commons:Category:Palárikovo
A Wikimédia Commons tartalmaz Tótmegyer témájú médiaállományokat.
Sókszelőce Tardoskedd Nagysurány
Vágfarkasd

Észak
Nyugat  Tótmegyer  Kelet
Dél

Bánkeszi
Szímő Gúg Érsekújvár