2024-es IndyCar Series szezon
A 2024-es NTT IndyCar Series szezon a huszonkilencedik szezonja volt az IndyCar Seriesnek és a száztizenharmadik az amerikai formaautós versenyzés történetében. Az idény március 10-én kezdődött meg a Streets of St. Petersburg pályán és szeptember 15-én ért véget a Nashville Superspeedwayen. A címvédő és a bajnok Álex Palou .[ 1] [ 2] A spanyol versenyző lett az első háromszoros IndyCar-bajnok a Dallara DW12-es futóműkorszakban, és egyben az első Dario Franchitti 2011-es sikere óta.[ 3]
2023. szeptember 10-én jelentették be, hogy 2008 után idén újra lesz bajnokságon kívüli verseny a The Thermal Clubban.[ 4] [ 5] [ 6] 2024. május 14-én jelentették be, hogy a júliusi Mid-Ohioi versenyhétvégén mutatkozik be az új hibrid korszak.[ 7] Az első hibrid egység a jelenlegi 2,2 literes, ikerturbós V6-os motort ultrakondenzátoros hibrid technológiával debütált.[ 8]
Versenynaptár
2023. szeptember 25-én hozták nyilvánosságra előzetes versenynaptár.[ 9]
Forduló
Dátum
Verseny neve
Pálya
Helyszín
1
Firestone Grand Prix of St. Petersburg
U Streets of St. Petersburg
St. Petersburg, Florida
Március 10.[ 10]
NC
$1 Million Challenge
U The Thermal Club
Thermal, Kalifornia
Március 24.[ 4]
2
Acura Grand Prix of Long Beach
U Streets of Long Beach
Long Beach, Kalifornia
Április 21.[ 10]
3
Children's of Alabama Indy Grand Prix
U Barber Motorsports Park
Birmingham, Alabama
Április 28.[ 11]
4
Sonsio Grand Prix
U Indianapolis Motor Speedway Road Course
Speedway, Indiana
Május 11.[ 10]
5
Indianapolisi 500
O Indianapolis Motor Speedway
Május 26.[ 10]
6
Chevrolet Detroit Grand Prix
U Streets of Detroit
Detroit, Michigan
Június 2.[ 10]
7
XPEL Grand Prix at Road America
U Road America
Elkhart Lake, Wisconsin
Június 9.[ 11]
8
Firestone Grand Prix of Monterey
U WeatherTech Raceway Laguna Seca
Monterey, Kalifornia
Június 23.
9
Honda Indy 200 at Mid-Ohio
U Mid-Ohio Sports Car Course
Lexington, Ohio
Július 7.
10
Hy-Vee IndyCar Race Weekend Race 1
O Iowa Speedway
Newton, Iowa
Július 13.
11
Hy-Vee IndyCar Race Weekend Race 2
Július 14.
12
Ontario Honda Dealers Indy Toronto
U Exhibition Place
Toronto, Ontario
Július 21.[ 11]
13
Bommarito Automotive Group 500
O World Wide Technology Raceway
Madison, Illinois
Augusztus 17.
14
BitNile.com Grand Prix of Portland
U Portland International Raceway
Portland, Oregon
Augusztus 25.
15
Hy-Vee Milwaukee Mile 250s Race 1
O Milwaukee Mile
West Allis, Wisconsin
Augusztus 31.[ 12]
16
Hy-Vee Milwaukee Mile 250s Race 2
Szeptember 1.[ 12]
17
Big Machine Music City Grand Prix
O Nashville Superspeedway
Gladeville, Tennessee
Szeptember 15.[ 13]
O Ovál pálya
U Utcai/épített pálya
Bajnokságon kívül
Csapatok és versenyzők
Csapat
Motor
Rajtszám
Versenyző(k)
Fordulók
Források
A. J. Foyt Racing[ a]
Chevrolet
14
Santino Ferrucci
Összes
[ 14] [ 15]
41
Sting Ray Robb
Összes
[ 14] [ 16]
Andretti Global with Curb-Agajanian
Honda
26
Colton Herta
Összes
[ 17] [ 18]
Andretti Global
27
Kyle Kirkwood
Összes
[ 19]
28
Marcus Ericsson
Összes
[ 20]
Andretti Herta with Marco Andretti and Curb-Agajanian
98
Marco Andretti
5
[ 21]
Arrow McLaren
Chevrolet
5
Pato O'Ward
Összes
[ 22] [ 23]
6
Callum Ilott
1, 5, NC
[ 23]
Théo Pourchaire Ú
2–4, 6–7
[ 23] [ 24]
Nolan Siegel Ú
8–17
[ 25]
7
Alexander Rossi
Összes[ 26]
[ 23] [ 27]
Théo Pourchaire Ú
12
[ 28] [ 29]
Arrow McLaren / Rick Hendrick
17
Kyle Larson Ú
5
[ 30]
Chip Ganassi Racing
Honda
4
Kyffin Simpson Ú
Összes
[ 31] [ 32]
8
Linus Lundqvist Ú
Összes
[ 33]
9
Scott Dixon
Összes
[ 34]
10
Álex Palou
Összes
[ 35] [ 36]
11
Marcus Armstrong
Összes
[ 35]
Dale Coyne Racing
18
Jack Harvey
1–4, 6–11, 13–17[ 37]
[ 38] [ 39] [ 40]
Nolan Siegel Ú
5, NC
[ 38] [ 39]
Conor Daly
11
[ 41]
Hunter McElrea Ú
12
[ 42]
Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing
51
Colin Braun Ú
1, NC
[ 38]
Nolan Siegel Ú
2
[ 40]
Luca Ghiotto Ú
3–4, 7–8
[ 43] [ 44]
Katherine Legge
5, 10–11, 13, 15–17
[ 45] [ 46] [ 47]
Tristan Vautier
6
[ 48]
Toby Sowery Ú
9, 12, 14
[ 49] [ 50]
DRR – Cusick Motorsports
Chevrolet
23
Ryan Hunter-Reay
5
[ 51]
24
Conor Daly
5
[ 51]
Ed Carpenter Racing
20
Christian Rasmussen Ú
1–4, 6–9, 12, 14–17, NC
[ 52]
Ed Carpenter
5, 10-11, 13, 15-17
[ 53]
21
Rinus VeeKay
Összes
[ 54]
33
Christian Rasmussen Ú
5
[ 53]
Juncos Hollinger Racing[ b]
77
Romain Grosjean
Összes
[ 55]
78
Agustín Canapino
1–6, 8–12, NC
[ 56]
Nolan Siegel Ú
7
[ 57]
Conor Daly
13–17
[ 58]
Meyer Shank Racing with Curb-Agajanian[ c]
Honda
06
Hélio Castroneves
5
[ 59]
Meyer Shank Racing[ d]
60
Felix Rosenqvist
Összes
[ 60]
66
Tom Blomqvist Ú
1–5, NC
[ 59]
Hélio Castroneves
6–7
[ 61]
David Malukas
8–17
[ 62]
Rahal Letterman Lanigan Racing
15
Graham Rahal
Összes
[ 63] [ 64]
30
Pietro Fittipaldi
Összes
[ 65] [ 66]
45
Christian Lundgaard
Összes
[ 67]
75
Szató Takuma
5
[ 68]
Jüri Vips Ú
14
[ 69]
Team Penske
Chevrolet
2
Josef Newgarden
Összes
[ 70]
3
Scott McLaughlin
Összes
[ 71]
12
Will Power
Összes
[ 72]
Ú Megszerezheti az év újonca díjat
Megjegyzés:
↑ Technikai együttműködés a Team Penske csapattal
↑ Stratégiai együttműködés az Arrow McLarennel.
↑ Technikai együttműködés az Andretti Global-lal
↑ Technikai együttműködés az Andretti Global-lal
Eredmények
Összefoglaló
↑ Josef Newgarden a 100 körből 92-t vezetett, de kizárták a versenyből. Christian Lundgaard vezette a második legtöbb kört héttel. A legtöbb kör vezetéséért nem kaptak pontot.[ 73] [ 74]
↑ Josef Newgarden végzett az első helyen a futamon, de a push-to-pass rendszerre vonatkozó szabályok megsértése miatt utólag kizárták, így Patricio O’Ward örökölte meg a győzelmet.[ 73]
↑ Nem számít bele a bajnokságba.
↑ A pole pozíciót a két heat-futam leggyorsabb kvalifikációs ideje határozta meg.[ 75]
Pontrendszer
Helyezés
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
25+.
Versenyek[ 76]
50
40
35
32
30
28
26
24
22
20
19
18
17
16
15
14
13
12
11
10
9
8
7
6
5
Indy500 kvalifikáció[ 77]
9
8
7
6
5
4
3
2
1
Versenyzők
Csapatok
Helyezés
Csapat
STP
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
ROA
LAG
MDO
IOW
TOR
GAT
POR
MIL
NSH
Pont
1
#10 Chip Ganassi Racing
4
3
5L
1 L *
5
16L
4L
1 L *
2 L *
23
2L *
4
4
2L
5
19
11
544
2
#26 Andretti Global with Curb-Agajanian
3L
2L
8
7
23
19 L
6L
2L
4
11 L
5
1 L *
5
4L
22L
3L
1L
513
3
#3 Team Penske
27
26
1 L *
6L
6 L1 *
20
3L *
21
3L
1L *
3 L
16
2 L
7
8 L
1L *
5
505
4
#12 Team Penske
2
6L
2L
2
242
6
1L
7
11
18
1L
12
18*L
1L *
2L
10L
24
498
5
#5 Arrow McLaren
1
16
23
13
2L8
7
8
8
1L
2
6
17
26
15
1L *
24
2 L
460
6
#9 Chip Ganassi Racing
7
1L *
15
4L
3L
1L *
21
6
27
4
4
3 L
11L
28
10
2
17
456
7
#27 Andretti Global
10
7L
10
11
711
4L
5L
5L
8
7
16
2
22
10
12
8
4 L *
420
8
#2 Team Penske
26
4L
16
17
1L3
26L
2L
19L
25
3
7
11
1 L
3L
27
27 L
3L
401
9
#7 Arrow McLaren
6
10
25
8L
44
5
18
3L
6
8
15
14
19L
12
7
6L
15L
382
10
#14 A. J. Foyt Enterprises
9
21
7L
27
86
9
15
9
10
6
11
20
12
8
4
4L
6
367
11
#45 Rahal Letterman Lanigan Racing
18L
23
6
3L
13 L
11L
11
15
7
22
17
7
15
13
9
12
19
312
12
#60 Meyer Shank Racing
5
9 L
4L
10
279
8
14L
11
14
13
26
23
6
14
13
11
27
306
13
#21 Ed Carpenter Racing
8
14
17
26
9L7
14
24
26
19
5
9
8
10
11
14
7
12
300
14
#11 Chip Ganassi Racing
25
12
9
5L
30
3
26
22
17
10
19
5
8
5L
21
26
7
298
15
#28 Andretti Global
23
5
18
16
32
2
9
10 L
5
9
23
18L
24L
6
26
5
25
297
16
#8 Chip Ganassi Racing
21
13
3L
24
28
22
12
17
15
21
12L
13
3L
23
6L
20
8
279
17
#77 Juncos Hollinger Racing
22
8
12
12
19
23
7
4
23
24
10
9
16
27
24
9
16
260
18
#6 Arrow McLaren
11
11
22
19
11L
10
13
12
20
12
14
21
7L
21
17
25
18
251
19
#15 Rahal Letterman Lanigan Racing
14
17
11
9L
15
15
10
24
18
16
8
10
23L
9
20
23
23
251
20
#66 Meyer Shank Racing
15
22
19
23
31
25
19
16
12
26
13
6
21L
20
15
22
9L
210
21
#78 Juncos Hollinger Racing
16
15
20
21
22
12
23
18
22
27
25
26
13
22
3
17
10
209
22
#20 Ed Carpenter Racing
19
27
24
20
17L
27
20
13
9
20
22
27
17
26
11
16
14
190
23
#30 Rahal Letterman Lanigan Racing
13
24
27
14L
33
13
16
14
24
19
20
19
14
25
18
21
21
186
24
#41 A. J. Foyt Enterprises
24
18
26
22
16L
21
17
20
16
15
21
25
9L
18
23
18
20
185
25
#4 Chip Ganassi Racing
12
19
14
15
21L
24
27
23
21
14
18
22
25
16
25
13
22
182
26
#51 Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing
20
20
21
25
29
18
22
27
13
17
24
15
27
17
19
15L
26
165
27
#18 Dale Coyne Racing
17
25
13
18
NK
17
25
25
26
25
27
24
20
24
16
14
13
154
Helyezés
Csapat
STP
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
ROA
LAG
MDO
IOW
TOR
GAT
POR
MIL
NSH
Pont
Gyártók
Helyezés
Gyártó
STP
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
ROA
LAG
MDO
IOW
TOR
GAT
POR
MIL
NSH
Pont
1
Chevrolet
1
4
1
2
1
5
1
3
1
1
1
7
1
1
1
2
2
1475
2
6
2
6
2
6
2
4
3
2
3
8
2
2
2
4
4
86PW
60
96PW
68
188FPW
58
95W
67
90W
95W
91PW
50
96PW
96PW
95W
72
72
2
Honda
3
1
3
1
3
1
4
1
2
4
2
1
3
3
5
1
1
1343
4
2
4
3
5
2
5
2
4
7
4
2
4
4
6
3
3
67
96PW
67
91PW
100
96PW
63P
96PW
73P
59P
72
96PW
67
67
58
85
90W
Jegyzetek
↑ Kelly, Paul: Palou Clinches Championship with Decisive Portland Victory . Indycar.com . Brickyard Trademarks, Inc., 2023. szeptember 3. (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
↑ Palou bajnoki címével már csak egy lépés, hogy a történelem 65 év után ismételje önmagát . 500miles.hu , 2023. szeptember 4. (Hozzáférés: 2023. szeptember 11.)
↑ IndyCar: Háromszoros bajnok Alex Palou! . usaracing.hu , 2024. szeptember 15. (Hozzáférés: 2024. szeptember 16.)
↑ a b Khorounzhiy, Valentin: IndyCar Adds $1Million Non-Points Heat-Format Event For 2024 . the-race.com . (Hozzáférés: 2023. szeptember 10.)
↑ Lesz All-Star versenye 2024-ben az IndyCarnak is!
↑ A semminél jobb volt: Lezajlott az IndyCar kísérleti luxusfutama
↑ Pruett, Marshall: IndyCar confirms hybrid debut for Mid-Ohio . RACER , 2024. május 14. (Hozzáférés: 2024. május 14.)
↑ Pruett, Marshall: IndyCar drops plans for new 2.4l engine . Racer.com , 2022. december 6. (Hozzáférés: 2022. december 7.)
↑ INDYCAR ANNOUNCES 17-RACE 2024 NTT INDYCAR SERIES SCHEDULE . IndyCar.com , 2023. szeptember 25. (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
↑ a b c d e More 2024 IndyCar event dates locked in . Racer.com . (Hozzáférés: 2023. augusztus 13.)
↑ a b c IndyCar's 2024 schedule is proving tough to put together. Here's where things stand. (amerikai angol nyelven). The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2023. szeptember 21.)
↑ a b Martin, Bruce: 2024 IndyCar Schedule Features Milwaukee Return, Texas Depart . SpeedSport , 2023. szeptember 25. (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
↑ IndyCar moves season finale to Nashville Speedway . racer.com . (Hozzáférés: 2024. február 14.)
↑ a b IndyCar silly season update, August 26: Chasing The Phoenix and Faux Palou . RACER , 2023. augusztus 26. (Hozzáférés: 2023. augusztus 26.) „Foyt’s new link with Team Penske has a lot of drivers scrambling to learn more about the opportunity. Santino Ferrucci is believed to be unsigned, which could stay that way as the team fields inquiries about the No. 14 Chevy. Benjamin Pedersen’s known to have signed a multi-year deal to drive the No. 55 Chevy, but I keep hearing that he’s searching throughout the paddock for something different. Like the fate of Malukas, I can’t say exactly where this team will end up on the driver front, but it feels like 100-percent carryover or 100-percent change is possible.”
↑ Ferrucci Returns To Foyt To Drive Famed No. 14 Chevrolet . indycar.com. (Hozzáférés: 2024. január 9.)
↑ Pruett, Marshall: Robb moves to Foyt team for 2024 (amerikai angol nyelven). RACER , 2023. december 15. (Hozzáférés: 2023. december 15.)
↑ Herta signs 4-year Andretti IndyCar extension through 2027 (angol nyelven). AP NEWS , 2022. október 25. (Hozzáférés: 2022. október 25.)
↑ Andretti Autosport restructuring IndyCar program for 2024 . RACER , 2023. július 7. (Hozzáférés: 2023. július 8.)
↑ Kirkwood extends deal with Andretti . RACER , 2023. szeptember 26. (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
↑ Benyon, Jack: Ericsson to leave Ganassi for IndyCar rival Andretti . The Race , 2023. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
↑ Barnes, Joey: Marco Andretti set for Indianapolis 500 return in 2024 . Motorsport.com , 2024. január 23.
↑ O'Ward signs contract extension with AMSP . racer.com , 2022. május 27. (Hozzáférés: 2022. augusztus 3.)
↑ a b c d USAracing: A McLaren meghozta a végső döntést a szezon hátralévő részének pilótafelállásáról - (magyar nyelven). www.usaracing.hu , 2024. május 9. (Hozzáférés: 2024. május 12.)
↑ Barnes, Joey: Pourchaire to make IndyCar debut for Arrow McLaren . motorsport.com . Motorsport Network LLC, 2024. április 18. (Hozzáférés: 2024. április 18.)
↑ ARROW McLAREN SIGNS NOLAN SIEGEL TO MULTIYEAR CONTRACT, SET TO RACE LAGUNA SECA ONWARD . McLaren , 2024. június 18. (Hozzáférés: 2024. június 18.)
↑ A 12. fordulóban az edzéseken részt vett, de jobb hüvelykujj törése miatt visszalépett az fordulótól.
↑ Rossi confirmed for Arrow McLaren SP move in 2023 . racer.com , 2022. június 2. (Hozzáférés: 2022. augusztus 3.)
↑ Rossi out for Toronto after injuring hand in Friday practice crash . RACER , 2024. július 19. (Hozzáférés: 2024. július 19.)
↑ Cavin, Curt: Pourchaire replacing injured Rossi in Toronto . IndyCar.com , 2024. július 20. (Hozzáférés: 2024. július 20.)
↑ Kyle Larson to race for McLaren-Hendrick in 2024 Indy 500 (angol nyelven). www.autosport.com , 2023. január 12. (Hozzáférés: 2023. július 4.)
↑ Chip Ganassi Racing promotes development driver Kyffin Simpson, will run 5 cars in 2024 (amerikai angol nyelven). The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2023. szeptember 18.)
↑ What you should know about IndyCar's new driver and his case for a seat . Formula Scout , 2023. szeptember 19. „"...Simpson added, before confirming that he is set to race under a Cayman Islands licence next year."”
↑ Ganassi confirms Lundqvist for 2024 IndyCar season . RACER , 2023. augusztus 31. (Hozzáférés: 2023. augusztus 31.)
↑ Ganassi in no rush to lock down 2024 IndyCar drivers . RACER , 2023. július 31. (Hozzáférés: 2023. augusztus 1.)
↑ a b Armstrong signs multi-year IndyCar deal with Ganassi . RACER , 2023. szeptember 7. (Hozzáférés: 2023. szeptember 7.)
↑ IndyCar champ Palou sets sights on 2024 Indy 500, could race #1 . Autosport , 2023. szeptember 12. (Hozzáférés: 2023. szeptember 12.)
↑ Gyakorolt és kvalifikálta magát a 11. fordulóra, de súlyos nyakgörcsök miatt visszalépett a versenytől.
↑ a b c Dale Coyne Racing names Jack Harvey, Nolan Siegel, Colin Braun to 2024 IndyCar lineup . The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2024. március 5.)
↑ a b Dale Coyne Racing adds Long Beach to Jack Harvey's 2024 IndyCar racing slate (amerikai angol nyelven). The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2024. április 15.)
↑ a b Dale Coyne Racing adds Long Beach to Jack Harvey's 2024 IndyCar racing slate (amerikai angol nyelven). The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2024. április 15.)
↑ Pruett, Marshall. „Daly to sub for Harvey in Iowa Race 2 ”, Racer , Racer Media & Marketing Inc. , 2024. július 14. (Hozzáférés: 2024. július 14.)
↑ Pruett, Marshall. „McElrea to make IndyCar debut with Coyne in Toronto ”, Racer , Racer Media & Marketing Inc. , 2024. július 16. (Hozzáférés: 2024. július 16.)
↑ Ghiotto to make IndyCar debut with Coyne at Barber . RACER , 2024. április 25. (Hozzáférés: 2024. április 25.)
↑ Pruett, Marshall. „Ghiotto gets Coyne call-up for Road America, Laguna Seca ”, Racer , Racer Media & Marketing Inc. , 2024. június 4. (Hozzáférés: 2024. június 4.)
↑ Katherine Legge lands Indy 500 ride with Dale Coyne Racing . The Indianapolis Star , 2024. április 9. (Hozzáférés: 2024. április 9.)
↑ Barnes, Joey. „Legge returns for Dale Coyne Racing at Iowa IndyCar double-header ”, Autosport , Motorsport Network , 2024. július 9. (Hozzáférés: 2024. július 14.)
↑ Kevin Dejewski: Dale Coyne Racing confirms Legge’s return for IndyCar season finale (angol nyelven). MotorsportWeek , 2024. szeptember 10.
↑ Pruett, Marshall: Vautier returns to IndyCar with Coyne for Detroit . RACER , 2024. május 29. (Hozzáférés: 2024. május 29.)
↑ Pruett, Marshall: Sowery to make IndyCar debut with Dale Coyne Racing at Mid-Ohio . RACER . Racer Media & Marketing, Inc., 2024. június 26. (Hozzáférés: 2024. június 26.)
↑ Wood, Ida: Dale Coyne Racing keeps Sowery in IndyCar line-up for two more races . Formula Scout , 2024. július 17. (Hozzáférés: 2024. július 17.)
↑ a b Hunter-Reay, Daly To Drive For DRR/CUSICK In Indy 500 . IndyCar.com , 2024. február 1. (Hozzáférés: 2024. február 1.)
↑ Indy Nxt champion Christian Rasmussen gets IndyCar seat with ECR . Formula Scout , 2023. október 25. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
↑ a b Rasmussen to Race Partial Schedule for ECR in 2024 . IndyCar.com . (Hozzáférés: 2023. október 25.)
↑ Rinus VeeKay signs new multi-year deal with Ed Carpenter Racing . The Indianapolis Star . (Hozzáférés: 2023. július 8.)
↑ Grosjean To Drive for Juncos Hollinger in 2024 (angol nyelven). www.indycar.come , 2023. november 2. (Hozzáférés: 2023. november 2.)
↑ Juncos Hollinger Extends Canapino for 2024 Drive . IndyCar.com . (Hozzáférés: 2023. október 18.)
↑ Siegel to replace Canapino at JHR for Road America . RACER , 2024. június 7. (Hozzáférés: 2024. június 7.)
↑ Conor Daly Joins Juncos Hollinger For Remainder Of Season . Speed Sport , 2024. augusztus 14. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)
↑ a b Blomqvist gets full-time MSR IndyCar drive for 2024 as Castroneves goes Indy 500-only . RACER , 2023. augusztus 11.
↑ Pruett, Marshall: Rosenqvist signs multiyear IndyCar deal with Meyer Shank Racing . Racer.com , 2023. szeptember 5.
↑ Castroneves takes over Blomqvist's ride for next two IndyCar rounds . Motorsport Week , 2024. május 29. (Hozzáférés: 2024. május 29.)
↑ Malukas joins Meyer Shank Racing, starting at Laguna Seca . RACER , 2024. június 7. (Hozzáférés: 2024. június 7.)
↑ Rahal nearing return to family team . RACER , 2023. október 24. (Hozzáférés: 2023. október 24.)
↑ Barnes, Joey: Rahal signs multi-year deal to remain with Rahal Letterman Lanigan . Autosport , 2023. november 13. (Hozzáférés: 2023. november 13.)
↑ alison, markus: Pietro Fittipaldi To Drive The No. 30 Entry For Rahal Letterman Lanigan Racing In The 2024 NTT INDYCAR SERIES Season (amerikai angol nyelven). Rahal Letterman Lanigan , 2023. október 23. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
↑ F1 reserve driver gets full-time IndyCar return for 2024 (angol nyelven). The Race , 2023. október 23. (Hozzáférés: 2023. október 23.)
↑ Malsher-Lopez, David: Lundgaard signs multi-year deal with Rahal Letterman Lanigan . Motorsport.com , 2022. augusztus 17. (Hozzáférés: 2022. október 12.)
↑ Barnes, Joey: Sato returning to Rahal Letterman Lanigan Racing for Indy 500 . motorsport.com . Motorsport Network, 2024. február 15. (Hozzáférés: 2024. február 15.)
↑ Juri Vips to Return to INDYCAR SERIES Competition with Rahal Letterman Lanigan Racing at Portland; Will Pilot the No. 75 AMADA Honda in the BITNILE.com Grand Prix of Portland (amerikai angol nyelven). Rahal Letterman Lanigan , 2024. augusztus 7. (Hozzáférés: 2024. augusztus 7.)
↑ New deal for Power next on Penske checklist . RACER , 2022. szeptember 9. (Hozzáférés: 2023. július 8.) „"We just did Scotty and we’re on a long-term contract with Josef right now," Penske told RACER.”
↑ McLaughlin, Penske sign multi-year contract extension . Motorsport.com . Motorsport Network, 2022. szeptember 7. (Hozzáférés: 2022. szeptember 12.)
↑ Power Signs Multi-Year Extension With Team Penske . SPEED SPORT , 2023. március 31. (Hozzáférés: 2023. július 8.)
↑ a b Team Penske hit with penalties over Push to Pass use; O'Ward declared St. Petersburg winner . RACER.com , 2024. április 24. (Hozzáférés: 2024. április 24.)
↑ Race - Results (11inch) - Final . imscdn.com . INDYCAR. (Hozzáférés: 2024. április 24.)
↑ Kelly, Paul. „Rosenqvist, Palou Capture Poles for Thermal Heat Races ”, IndyCar Series , IndyCar , 2024. március 23. (Hozzáférés: 2024. március 24.) „Palou will start on the pole for the 20-lap Sprint for the Purse – divided into two-lap segments [sic] – if he wins his heat race because he produced the quickest lap of the two qualifying segments.”
↑ „FAN INFO - INDYCAR 101 - CHAMPIONSHIP POINTS SYSTEM ”, indycar.com . [2017. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. február 27.)
↑ „How does the Verizon IndyCar Series Points System Work? ”, http://midohio.com
Szezonok Indianapolisi 500-as versenyek Győztesek Helyszínek
Oválok
Épített pályák
Városi pályák
Korábbi pályák
Atlanta
Baltimore
Charlotte
Chicagoland
Dover
Edmonton
Gateway
Homestead
Houston
Kentucky
Las Vegas
Michigan
Motegi
Nashville
Nazareth
Phoenix
Pikes Peak
Richmond
São Paulo
Surfers Paradise
Walt Disney World
Watkins Glen
Road to Indy
Történelem
Győztesek
Versenyek
Versenyzők
Csapatok
Az amerikai formulaautó-versenyzés szezonjai
AAA
1905
1906–1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1917
1918
1919
1920
1921
1922
1923
1924
1925 1926
1927
1928
1929
1930
1931
1932
1933
1934
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942–1945
1946
1947 1948
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
NASCAR USAC
1956
1957
1958
1959
1960
1961
1962
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1973
1974
1975 1976
1977
1978
1979
1980
1981–82
1982–83
1983–84
CART / CCWS
1979
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998 1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
IRL / INDYCAR
A dőlt betűvel jelölt szezonokat nem tekintik hivatalosnak.
The article is a derivative under the Creative Commons Attribution-ShareAlike License .
A link to the original article can be found here and attribution parties here
By using this site, you agree to the Terms of Use . Gpedia ® is a registered trademark of the Cyberajah Pty Ltd