A legjobb filmnek járó César-díjat (franciául César du meilleur film ) a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 1976 óta ítéli oda. Átadása a „Césarok éjszakája” elnevezésű gálaünnepségen történik minden év február végén, március elején.
A megmérettetésben azok a francia kezdeményezésű – relatív francia többségben gyártott és szerzői joggal bíró –, bármely nyelven forgatott játékfilmek vehetnek részt, amelyek rendelkeznek a francia Nemzeti Filmművészeti Központ (CNC)[ 1] által kiadott gyártási engedéllyel, valamint a kulturális miniszter által kiadott forgalmazási engedéllyel, továbbá az előző év január 1. és december 31. között kerültek forgalmazásra, és legalább egy hétig vetítették a párizsi régió valamely nyilvános mozijában. A kategória hivatalos megnevezése 2002-ig „César a legjobb filmnek” volt, 2003 -tól pedig „César a legjobb francia filmnek”; a mindennapos használatban azonban továbbra is megmaradt a régi elnevezés.[ 2]
1983 -ig a díjra négy filmet lehetett jelölni. A 9. César-gálától számuk ötre , majd a 2009-es díjátadótól hétre emelkedett.
A díjjal járó trófeát a film arra felhatalmazott producere veheti át, és ugyancsak kap egy szobrocskát a film rendezője is, hacsak nem nyerte el alkotásával a legjobb rendező díjat is. Koprodukciós filmek esetében maximum két produkciós iroda megbízott producerei vehetnek át Césart. További gyártók esetében, kérésükre ők is kaphatnak szobrocskát, de csak annak gyártási költségeinek megtérítése fejében.[ 3]
A díj történetében egyetlen César-díj -győztes alkotás nyerte el az Oscar-díj a legjobb filmnek elismerést, 2012-ben a The Artist – A némafilmes . Roman Polański két filmje, 1981-ben az Egy tiszta nő (Tess) , majd 2003-ban A zongorista is eljutott a jelölésig, de az Oscart nem nyerték el. Ugyancsak egy César-díjas alkotás nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, a Barbárok a kapuk előtt 2004-ben.
Gérard Depardieu neve erősen kötődik a díjhoz: 26, ebben a kategóriában jelölt filmben játszott. Közülük 6 nyerte el a díjat: Gondviselés, Az utolsó metró , Camille Claudel, Túl szép hozzád, Cyrano de Bergerac, Minden áldott reggel ; ez utóbbi négy az egymást követő négy évben 1989 és 1992 között.
Díjazottak és jelöltek
A díjazottak vastagítással vannak kiemelve. Az évszám a díjosztó gála évét jelzi, amelyen az előző évben forgalmazásra került film elismerésben részesült.[ 4]
1970-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
1976
A bosszú (Le vieux fusil) , rendezte: Robert Enrico
Sógorok, sógornők (Cousin, cousine) , rendezte: Jean-Charles Tacchella
Kezdődjék hát az ünnep! (Que la fête commence) , rendezte: Bertrand Tavernier
Sept morts sur ordonnance , rendezte: Jacques Rouffio
1977
Klein úr (Monsieur Klein) , rendezte: Joseph Losey
Barocco , rendezte: André Téchiné
A bíró és a gyilkos (Le juge et l'assassin) , rendezte: Bertrand Tavernier
Útkereső (La meilleure façon de marcher) , rendezte: Claude Miller
1978
Gondviselés (Providence) , rendezte: Alain Resnais
Le Crabe-Tambour , rendezte: Pierre Schoendoerffer
A csipkeverőnő (La dentellière) , rendezte: Claude Goretta
Mind a Paradicsomba kerülünk (Nous irons tous au paradis) , rendezte: Yves Robert
1979
A mások pénze (L'argent des autres) , rendezte: Christian de Chalonge
Az 51-es dosszié (Le dossier 51) , rendezte: Michel Deville
Molière , rendezte: Ariane Mnouchkine
Egyszerű eset (Une histoire simple) , rendezte: Claude Sautet
1980-as évek
Év
Díjazottak és jelöltek
1980
Egy tiszta nő (Tess) , rendezte: Roman Polański
Női fény (Clair de femme) , rendezte: Costa-Gavras
Don Giovanni , rendezte: Joseph Losey
I, mint Ikarusz (I... comme Icare) , rendezte: Henri Verneuil
1981
1982
A tűz háborúja (La guerre du feu) , rendezte: Jean-Jacques Annaud
Nagytakarítás (Coup de torchon) , rendezte: Bertrand Tavernier
Őrizetbevétel (Garde à vue) , rendezte: Claude Miller
Egyesek és mások (Les Uns et les Autres) , rendezte: Claude Lelouch
1983
A besúgó (La balance) , rendezte: Bob Swaim
1984
A bál (Le bal) , rendezte: Ettore Scola
Szerelmeinkre (A nos amours) , rendezte: Maurice Pialat
Villámcsapás (Coup de foudre) , rendezte: Diane Kurys
Viszlát, Pantin! (Tchao Pantin) , rendezte: Claude Berri
Gyilkos nyár (L'été meurtrier) , rendezte: Jean Becker
1985
Zsaroló zsaruk (Les ripoux) , rendezte: Claude Zidi
Halálos szerelem (L'amour à mor) , rendezte: Alain Resnais
Carmen , rendezte: Francesco Rosi
Teliholdas éjszakák (Les nuits de la pleine lune) , rendezte: Éric Rohmer
Vidéki vasárnap (Un dimanche à la campagne) , rendezte: Bertrand Tavernier
1986
Három férfi, egy mózeskosár (Trois hommes et un couffin) , rendezte: Coline Serreau
A csitri (L'effrontée) , rendezte: Claude Miller
Nyakunkon a veszély (Péril en la demeure) , rendezte: Michel Deville
Sem fedél, sem törvény (Sans toit ni loi) , rendezte: Agnès Varda
Metró (Subway) , rendezte: Luc Besson
1987
Thérese története (Thérèse) , rendezte: Alain Cavalier
1988
Viszontlátásra, gyerekek! (Au revoir les enfants) , rendezte: Louis Malle
A nagy út (Le grand chemin) , rendezte: Jean-Loup Hubert
Les innocents , rendezte: André Téchiné
A Sátán árnyékában (Sous le soleil de Satan) , rendezte: Maurice Pialat
Tandem , rendezte: Patrice Leconte
1989
Camille Claudel , rendezte: Bruno Nuytten
A nagy kékség (Le grand bleu) , rendezte: Luc Besson
Ártatlan gyönyör (La lectrice) , rendezte: Michel Deville
A medve (L'ours) , rendezte: Jean-Jacques Annaud
Az élet egy hosszú, nyugodt folyó (La vie est un long fleuve tranquille) , rendezte: Étienne Chatiliez
1990-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
1990
Túl szép hozzád (Trop belle pour toi) , rendezte: Bertrand Blier
Monsieur Hire jegyessége (Monsieur Hire) , rendezte: Patrice Leconte
Indiai nocturne (Nocturne indien) , rendezte: Alain Corneau
Kegyetlen világ (Un monde sans pitié) , rendezte: Éric Rochant
Az élet és semmi más (La vie et rien d'autre) , rendezte: Bertrand Tavernier
1991
Cyrano de Bergerac , rendezte: Jean-Paul Rappeneau
1992
Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) , rendezte: Alain Corneau
1993
Vad éjszakák (Les nuits fauves) , rendezte: Cyril Collard
Hétköznapi csetepaté (La crise) , rendezte: Coline Serreau
Indokína (Indochine) , rendezte: Régis Wargnier
L.627 , rendezte: Bertrand Tavernier
Pillangóval az ég felé (Le Petit Prince a dit) , rendezte: Christine Pascal
Dermedt szív (Un cœur en hiver) , rendezte: Claude Sautet
1994
1995
Vad nád (Les roseaux sauvages) , rendezte: André Téchiné
1996
A gyűlölet (La haine) , rendezte: Mathieu Kassovitz
A boldogság a réten van (Le bonheur est dans le pré) , rendezte: Étienne Chatiliez
A szertartás (La cérémonie) , rendezte: Claude Chabrol
Huszár a tetőn (Le hussard sur le toit) , rendezte: Jean-Paul Rappeneau
Mintamókus (Gazon maudit) , rendezte: Josiane Balasko
Nelly és Arnaud úr (Nelly et Mr. Arnaud) , rendezte: Claude Sautet
1997
Rizsporos intrikák (Ridicule) , rendezte: Patrice Leconte
Conan kapitány (Capitaine Conan) , rendezte: Bertrand Tavernier
Mikrokozmosz – Füvek népe (Microcosmos : Le peuple de l'herbe) , rendezte: Claude Nuridsany és Marie Pérennou
Édes őrültség (Pédale douce) , rendezte: Gabriel Aghion
Családi ünnep (Un air de famille) , rendezte: Cédric Klapisch
Tolvajok (Les voleurs) , rendezte: André Téchiné
1998
Megint a régi nóta (On connaît la chanson) , rendezte: Alain Resnais
A púpos (Le bossu) , rendezte: Philippe de Broca
Az ötödik elem (Le cinquième élément) , rendezte: Luc Besson
Marius és Jeanette (Marius et Jeannette) , rendezte: Robert Guédiguian
Western , rendezte: Manuel Poirier
1999
Élet, amiről az angyalok álmodnak (La vie rêvée des anges) , rendezte: Érick Zonca
2000-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2000
Vénusz Szépségszalon (Vénus beauté (Institut)) , rendezte: Tonie Marshall
A lápvidék gyermekei (Les enfants du marais) , rendezte: Jean Becker
Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz (Joan of Arc) ,[ 7] rendezte: Luc Besson
Kelet–Nyugat (Est-Ouest) , rendezte: Régis Wargnier
Lány a hídon (La fille sur le pont) , rendezte: Patrice Leconte
2001
Ízlés dolga (Le goût des autres) , rendezte: Agnès Jaoui
Les blessures assassines , rendezte: Jean-Pierre Denis
Harry csak jót akar (Harry, un ami qui vous veut du bien) , rendezte: Dominik Moll
Ízlések és pofonok (Une affaire de goût) , rendezte: Bernard Rapp
Saint-Cyr , rendezte: Patricia Mazuy
2002
2003
2004
Barbárok a kapuk előtt [ 8] (Les invasions barbares) , rendezte: Denys Arcand
Belleville randevú[ 9] (Les triplettes de Belleville) , rendezte: Sylvain Chomet
Bon voyage , rendezte: Jean-Paul Rappeneau
Érzések (Les sentiments) , rendezte: Noémie Lvovsky
Nem kell a csók (Pas sur la bouche) , rendezte: Alain Resnais
2005
A kitérés (L'esquive) , rendezte: Abdellatif Kechiche
2006
2007
Lady Chatterley , rendezte: Pascale Ferran
A dicsőség arcai (Indigènes) , rendezte: Rachid Bouchareb
Amikor énekes voltam (Quand j'étais chanteur) , rendezte: Xavier Giannoli
Köszönöm, jól vagyok (Je vais bien, ne t'en fais pas) , rendezte: Philippe Lioret
Senkinek egy szót se! (Ne le dis à personne) , rendezte: Guillaume Canet
2008
A kuszkusz titka (La graine et le mulet) , rendezte: Abdellatif Kechiche
Persepolis (Persépolis) , rendezte: Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud
Piaf (La Môme) , rendezte: Olivier Dahan
Szkafander és pillangó (Le scaphandre et le papillon) , rendezte: Julian Schnabel
Un secret , rendezte: Claude Miller
2009
Séraphine , rendezte: Martin Provost
Az osztály (Entre les murs) , rendezte: Laurent Cantet
Halálos közellenség – Public Enemy (Mesrine: L'instinct de mort) , rendezte: Jean-François Richet
Hátralévő életed első napja (Le premier jour du reste de ta vie) , rendezte: Rémi Bezançon
Karácsonyi történet (Un conte de Noël) , rendezte: Arnaud Desplechin
Oly sokáig szerettelek (Il y a longtemps que je t'aime) , rendezte: Philippe Claudel
Párizs (Paris) , rendezte: Cédric Klapisch
2010-es évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2010
A próféta (Un prophète) , rendezte: Jacques Audiard
A koncert (Le concert) , rendezte: Radu Mihăileanu
A l'origine , rendezte: Xavier Giannoli
A szoknya napja (La journée de la jupe) , rendezte: Jean-Paul Lilienfeld
Emberrablás (Rapt) , rendezte: Lucas Belvaux
Isten hozott! (Welcome) , rendezte: Philippe Lioret
Les herbes folles , rendezte: Alain Resnais
2011
Emberek és istenek (Des hommes et des dieux) , rendezte: Xavier Beauvois
A szerelem nevei (Le nom des gens) , rendezte: Michel Leclerc
Mammut (Mammuth) , rendezte: Benoit Delepine és Gustave Kervern
Gainsbourg (hősi élet)[ 11] (Gainsbourg (vie héroïque)) , rendezte: Joann Sfar
Szellemíró (The Ghost Writer) , rendezte: Roman Polański
Szívrablók (L'arnacoeur) , rendezte: Pascal Chaumeil
Turné (Tournée) , rendezte: Mathieu Amalric
2012
The Artist – A némafilmes (The Artist) , rendezte: Michel Hazanavicius
Életrevalók (Intouchables) , rendezte: Olivier Nakache, Éric Toledano
Kikötői történet (Le Havre) , rendezte: Aki Kaurismäki
Szemünk fénye (La guerre est déclarée) , rendezte: Valérie Donzelli
Államérdekből (L'exercice de l'État) , rendezte: Pierre Schöller
Pater , rendezte: Alain Cavalier
Polisse , rendezte: Maïwenn
2013
Szerelem (Amour) , rendezte: Michael Haneke
Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) , rendezte: Benoît Jacquot
Camille (Camille redouble) , rendezte: Noémie Lvovsky
A házban (Dans la maison) , rendezte: François Ozon
Holy Motors , rendezte: Leos Carax
Hogyan nevezzelek? (Le prénom) , rendezte: Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte
Rozsda és csont (De rouille et d'os) , rendezte: Jacques Audiard
2014
Én, én és az anyám (Les garçons et Guillaume, à table !) , rendezte: Guillaume Gallienne
9 hónap letöltendő (9 mois ferme) , rendezte: Albert Dupontel
Adèle élete – 1–2. fejezet (La vie d'Adèle) , rendezte: Abdellatif Kechiche
A múlt (Le passé) , rendezte: Aszhar Farhadi
Idegen a tónál (L'inconnu du lac) , rendezte: Alain Guiraudie
Beszélgetések egy indiánnal (Jimmy P.) rendezte: Arnaud Desplechin
Vénusz bundában (La Vénus à la fourrure) , rendezte: Roman Polański
2015
Timbuktu , rendezte: Abderrahmane Sissako
A küzdők (Les combattants) , rendezte: Thomas Cailley
Keleti fiúk (Eastern Boys) , rendezte: Robin Campillo
A Bélier család (La famille Bélier) , rendezte: Eric Lartigau
Hippokratész (Hippocrate) , rendezte: Thomas Lilti
Saint Laurent , rendezte: Bertrand Bonello
Sils Maria felhői (Clouds of Sils Maria) , rendezte: Olivier Assayas
2016
Fatima , rendezte: Philippe Faucon
Az én szerelmem (Mon roi) , rendezte: Maïwenn
Dheepan – Egy menekült története (Dheepan) , rendezte: Jacques Audiard
Fiatal éveim (Trois souvenirs de ma jeunesse) , rendezte: Arnaud Desplechin
Fel a fejjel (La tête haute) , rendezte: Emmanuelle Bercot
Marguerite – A tökéletlen hang (Marguerite) , rendezte: Xavier Giannoli
Mennyit ér egy ember? (La loi du marché) , rendezte: Stéphane Brizé
Mustang , rendezte: Deniz Gamze Ergüven
2017
Áldozat? (Elle) , rendezte: Paul Verhoeven
Ártatlanok (Les innocentes) , rendezte: Anne Fontaine
A sors kegyeltjei... meg a többiek (Ma loute) , rendezte: Bruno Dumont
Divines , rendezte: Houda Benyamina
Egy ágyban Victoriával (Victoria) , rendezte: Justine Triet
Frantz , rendezte: François Ozon
Mal de pierres , rendezte: Nicole Garcia
2018
120 dobbanás percenként (120 battements par minute) , rendezte: Robin Campillo
Barbara (Barbara) , rendezte: Mathieu Amalric
Eszeveszett esküvő (Le sens de la fête) , rendezte: Éric Toledano és Olivier Nakache
Le brio , rendezte: Yvan Attal
Lépésről lépésre (Patients) , rendezte: Grand Corps Malade [ 12]
Petit paysan , rendezte: Hubert Charuel
Viszontlátásra odafönt (Au revoir là-haut) , rendezte: Albert Dupontel
2019
Láthatás (Jusqu'à la garde) , rendezte: Xavier Legrand
Csak a baj van veled! (En liberté !) , rendezte: Pierre Salvadori
Guy , rendezte: Alex Lutz
La douleur , rendezte: Emmanuel Finkiel
Pupille , rendezte: Jeanne Herry
Szabadúszók (Le grand bain) , rendezte: Gilles Lellouche
Testvérlövészek (Les Frères Sisters) , rendezte: Jacques Audiard
2020-as évek
Év
Díjazottak és jelöltek
2020
Nyomorultak (Les Misérables) , rendezte: Ladj Ly
2021
Elég a hülyékből (Adieu les cons) , rendezte: Albert Dupontel
’85 nyara (Été 85) , rendezte: François Ozon
Ha már fel kell nőni (Adolescentes) , rendezte: Sébastien Lifshitz
Jó a szamár is (Antoinette dans les Cévennes) , rendezte: Caroline Vignal
Szerelmeink (Les Choses qu'on dit, les choses qu'on fait) , rendezte: Emmanuel Mouret
2022
Elveszett illúziók (Illusions perdues) , rendezte: Xavier Giannoli
Aline – A szerelem hangja (Aline) , rendezte: Valérie Lemercier
Annette , rendezte: Leos Carax
Esemény (L’événement) , rendezte: Audrey Diwan
Intenzív találkozások (La fracture) , rendezte: Catherine Corsini
Marseille északi része (BAC Nord) , rendezte: Cédric Jimenez
Onoda, 10 000 nuits dans la jungle , rendezte: Arthur Harari
2023
Akkor éjjel (La nuit du 12) , rendezte: Dominik Moll
Családban marad (L’innocent) , rendezte: Louis Garrel
Les Amandiers , rendezte: Valeria Bruni Tedeschi
Pacifiction (Pacifiction : Tourment sur les Îles) , rendezte: Albert Serra
Tánc az élet (En corps) , rendezte: Cédric Klapisch
2024
Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d'une chute) , rendezte: Justine Triet
A Goldman ügy (Le Procès Goldman) , rendezte: Cédric Kahn
Állati királyság (Le Règne animal) , rendezte: Thomas Cailley
Chien de la casse , rendezte: Jean-Baptiste Durand
Az arcuk mindig előttem lesz (Je verrai toujours vos visages) , rendezte: Jeanne Herry
Jegyzetek
↑ Centre national de la cinématographie (CNC); új, hivatalos elnevezéssel: Centre national du cinéma et de l’image animée (Nemzeti Film- és Animált Kép Központ).
↑ A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia szabályzata II. fejezet, 3. szakasz
↑ A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia szabályzata III. fejezet, 5. szakasz
↑ Például: A Gondviselés a 3. César-gálán, 1978. február 4-én nyert a legjobb film kategóriában, a filmszínházakba viszont az előző évben, 1977. február 9-én került.
↑ Előfordul Melegedő barátság címmel is.
↑ Előfordul Dohányzó/Nem dohányzó címmel is.
↑ Az angol és latin nyelvű film eredeti címe: Joan of Arc . A díjazáson viszont francia címmel szerepelt: Jeanne d'Arc .
↑ Előfordul Barbárok a kapuknál címmel is.
↑ Előfordul Belleville randevú - Francia rémes címmel is.
↑ Előfordul 36 , illetve Harminchat címváltozattal is.
↑ A szinkronizált változat főcímében Gainsbourg (egy hősies élet) hangzik el címként.
↑ Fabien Marsaud francia slam költő, rapper művészneve (rövidítve´: GCM)
Források
Kapcsolódó szócikkek
Szervezet Jelenlegi díjak Különdíjak Múltbéli díjak Díjátadók