El nem kötelezett országok

El nem kötelezettek mozgalma
Teljes jogú tagországok   Megfigyelő státuszú államok
Alapítva	1961. szeptember 1., Belgrád
Székhely	New York, Egyesült Államok
Tagság	120 tag 17 megfigyelő állam
Főtitkár	İlham Əliyev
Az El nem kötelezettek mozgalma weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz El nem kötelezettek mozgalma témájú médiaállományokat.

Az el nem kötelezett országok mozgalma eredetileg azokat az országokat tömörítette, amelyek nem csatlakoztak egyetlen nagy hatalmi-katonai (USA vagy Szovjetunió vezette) tömörüléshez sem. Ma már más alapokon működik. 2010-ben 118 állam volt tagja, valamint 18 ország megfigyelő státusszal bírt.^[1][2]

Az 1979. évi havannai nyilatkozat kijelentette, hogy a szervezet célja a „nemzeti függetlenség, szuverenitás, területi integritás és biztonság biztosítása az el nem kötelezett országok számára, valamint az imperializmus, gyarmatosítás, neokolonializmus, apartheid, rasszizmus és cionizmus, a külső agresszió, okkupáció, domináció és hegemonizmus, és a tömbpolitika elleni harc”.^[3] A mozgalom elsősorban a függetlenségi harcokra fókuszál, továbbá a szegénység megszüntetése, a gazdasági fejlődés, valamint a gyarmatosítás, imperializmus és neokolonializmus elleni harc a fő céljai. A világ lakosságának 55%-át képviseli, a világ államainak többségét, valamint az ENSZ tagságának ⅔-át. A tagállamok viszont főleg a világ legszegényebb országai, és így kevés politikai hatalommal rendelkezik.

Története

A szervezetet 1961-ben alapították meg Belgrádban, az akkori Jugoszláviában. Négy politikai vezető elképzelésein alapult: Indonézia első elnöke, Sukarno, India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru, Egyiptom második elnöke, Gamal Abden-Nasszer, valamint Jugoszlávia első elnöke, Josip Broz Tito megbeszélései szerint jött létre. Mind a négy vezető ismert szószólója volt a „közép-útnak”, amellyel a két tömbhöz képest elmaradott, vagy kifejezetten fejletlen országokat ki akarták vonni a nyugati és a keleti tömbök között folyó hidegháborúból.

A főbb tagjai India, Egyiptom, Dél-Afrika, valamint régebben Jugoszlávia és Kína voltak. Brazília soha nem volt a szervezet tagja, de sok közös célja volt, és gyakran küldött megfigyelőket a konferenciákra. Habár eredetileg a NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez hasonló szoros szövetséget akartak létrehozni, a tagországok között mindig is kevés egyetértés volt, és a tagok gyakran vagy az egyik, vagy a másik nagy tömbbel léptek szövetségre. Például Kuba a Szovjetunió szövetségese volt a hidegháború alatt, India pedig Kína ellen szövetkezett a szovjetekkel. A mozgalom a legnagyobb krízisét 1979-ben érte el, amikor Szovjetunió megtámadta Afganisztánt. Amíg sok tagállam támogatta az inváziót, sokan (főleg a muzulmán országok) ellenezték.

Ennek ellenére a szervezet sokat tett a baráti viszonyok kifejlesztésére a tagországok között. Az országok munkabrigádokat, szakértőket vagy anyagi segítséget küldtek egymásnak. A tagállamok állampolgárai gyakran könnyen utazhattak a többi tagországba, vízum és más bizonylatok nélkül.

Az el nem kötelezettek mozgalmának létrejöttét a hidegháború és a tömbrendszer váltotta ki, ezért annak befejezése után a mozgalomnak újra kellett indokolnia létezését.^[4] A délszláv háborúk következtében Jugoszlávia tagságát megszüntették.^[5] Az egykori ország területén létrejött új államok nem mutatnak érdeklődést a mozgalom iránt, inkább a NATO felé igyekeznek haladni, bár négy korábbi tagállam (Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia) megfigyelő státuszú tagokká váltak. 2004-ben Málta és Ciprus kilépett a szervezetből, amikor beléptek az Európai Unióba, így Fehéroroszország maradt az egyetlen európai tagállam. A korábbi tagországok közül Argentína 1991-ben kilépett, de megfigyelő státuszú állam maradt.^[6][7]

A szervezetbe legutoljára Azerbajdzsán és a Fidzsi-szigetek lépett be, mindketten 2011-ben.

Ezidáig kettő olyan tagállam van, melyek pályáztak a teljes jogú tagságra, de azt a szervezet tagállamai visszautasították. Bosznia-Hercegovina 1995-ben, míg Costa Rica 1998-ban szeretett volna teljes jogú tagállammá válni.^[8]

Konferenciák

• 1. konferencia – Belgrád, 1961. szeptember 1. – 1961. szeptember 6.
• 2. konferencia – Kairó, 1964. október 5. – 1964. október 10.
• 3. konferencia – Lusaka, 1970. szeptember 8. – 1970. szeptember 10.
• 4. konferencia – Algír, 1973. szeptember 5. – 1973. szeptember 9.
• 5. konferencia – Colombo, 1976. augusztus 16. – 1976. augusztus 19.
• 6. konferencia – Havanna, 1979. szeptember 3. – 1979. szeptember 9.
• 7. konferencia – Delhi, 1983. március 7. – 1983. március 12.
• 8. konferencia – Harare, 1986. szeptember 1. – 1986. szeptember 6.
• 9. konferencia – Belgrád, 1989. szeptember 4. – 1989. szeptember 7.
• 10. konferencia – Jakarta, 1992. szeptember 1. – 1992. szeptember 7.
• 11. konferencia – Cartagena de Indias, 1995. október 18. – 1995. október 20.
• 12. konferencia – Durban, 1998. szeptember 2. – 1998. szeptember 3.
• 13. konferencia – Kuala Lumpur, 2003. február 20. – 2003. február 25.
• 14. konferencia – Durban, 2004. augusztus 17. – 2004. augusztus 19.
• 14. konferencia – Havanna, 2006. szeptember 14. – 2006. szeptember 15.
• 15. konferencia – Sarm es-Sejk, 2009. július 11. – 2009. július 16.
• 16. konferencia – Teherán, 2012. augusztus 26. – 2012. augusztus 31.

Tagországok

Teljes jogú tagországok

Korábbi tagországok

1.  Argentína^[7][9]
2. Dél-Jemen^[7]
3. Észak-Jemen^[7]
4.  Ciprus^[7]
5.  Málta^[7]
6.  Jugoszlávia^[7]

Megfigyelő államok és szervezetek

Államok

A következő államok megfigyelő státuszban vesznek részt a szervezet munkájában.^[2]

Nemzetközi szervezetek

Jegyzetek