Kommunizmus

 Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében.
Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.
Kommunizmus
Alapfogalmak
Irányzatok
Internacionálék
Nevezetes kommunisták
Kapcsolódó témák
Mai szocialista államok
Sablon:Kommunizmus

A kommunizmus olyan társadalmi formát jelent, melyben a társadalom tagjai szükségleteiknek megfelelően részesednek az anyagi javakból. Nem azonos a szocializmussal, melyről abban az esetben lehet beszélni, melyben az embereket a társadalom a teljesítményalapúan részesíti az anyagi javakból. A kommunizmus kifejezést a történelem során több, eltérő értelemben használták és használják.

Marx Károly és Engels Frigyes 1848-as Kommunista kiáltványának kiadása óta a kommunizmus kifejezés elsősorban az általuk leírt osztálynélküli társadalmat, illetve az ennek megvalósítására létrejött politikai ideológiát (marxista) és mozgalmat jelenti.

Számos magát kommunistának valló, ám egymástól ideológiájában eltérő mozgalom terjedt el, mint például maoizmus, trockizmus, tanácskommunizmus, luxemburgizmus, keresztény kommunizmus, eurokommunizmus. Azonban a Szovjetunióból kiindult marxista–leninista, sztálinista, később maoista, illetve az ezekből kinőtt további irányzatok voltak azok, amelyek a 20. század világpolitikájára a legnagyobb befolyást gyakorolták.

1918 - ban az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnya felvette az Orosz Kommunista Párt nevet, amit más országok velük szövetségben álló pártjai szintén követtek. Ezt követően a Szovjetunió, illetve más szovjet mintájú párt által irányított országokat kommunistának, hivatalos doktrínájukat kommunizmusnak kezdték el nevezni, bár ezen országok egyikében sem valósult meg a kommunista társadalom. Ebben Marx Károly terminológiáját követte a politológia, aki úgyszintén kommunizmusnak – a kommunizmus első fázisának – nevezte azt a társadalmat, mely a kapitalizmus megdöntése és a végleges kommunista társadalom bevezetése közti átmeneti állapotban van.[1]

A kommunista ideológia

Karl Marx

A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Mihail Alekszandrovics Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”.

A termelési eszközök, tehát az emberiség létfeltételeinek köztulajdonba vételével a kommunizmusban megszűnik a tőkének a munka feletti uralma, a kapitalista munkamegosztás, eltűnik a bérmunka, vagyis az emberi alkotó tevékenységre külső kényszerként ható minden tényező. A munka felszabadítása minőségben és mennyiségben is megnöveli a társadalom gazdasági produktivitását, lehetővé téve a szükségletek teljes kielégítését.

A kommunizmus célja világrendszer kialakítása, elméleti nézeteiben univerzális és internacionalista-kozmopolita (ugyanakkor a kelet-európai kommunista blokk egyes államai politikájában a nacionalizmus szélsőséges formáin alapuló intézkedések is megjelentek).

Kommunisztikus ideológiák

A baloldali ideológiák családfája

Jelképek

A kommunista ideológia eszmetörténete

A kezdetek

Morus Tamás – (Ifj. Hans Holbein festménye)

Platón Az állam című művében kerül elő először az az elképzelés, hogy létezhet ideálisan elrendezett társadalom, az együttélés viszonyai nem örök adottságok. Az ideális városállamban szigorú munkamegosztás van, amely három társadalmi rétegre (filozófus, fegyveres, dolgozó) épül. A munkamegosztás képességek (pontosabban: fő erények), de nem születés szerint történik. Platón államában a bölcsesség erényét gyakorló filozófusok uralkodnak az őrök, valamint a pásztorok és kézművesek fölött. Platón a nőket egyenrangúnak tartja a férfiakkal, a rabszolgákat a szabadnak születettekkel.

A kommunisztikus-szocialisztikus elképzelésekkel már a középkor története során találkozhatunk. Parasztvezérek, próféták és látnokok hirdették Isten országának eljövetelét, a világvége közeli bekövetkeztét. A Bibliában szereplő paradicsomi állapotok evilági megvalósítása helyett csupán a földi bűnök azonnali megszüntetését akarták elérni. A különféle messianisztikus mozgalmak ennek fényében kívánták az egyenlőtlenség, a gazdagság és a feudális viszonyok eltörlését (például táborita mozgalom).

A kommunista ideológia jobban átgondolt változatát találjuk Morus Tamás[2] angol gondolkodó 1513-as Utópia című könyvében. More eredeti, a keresztény vallás alapjain álló elképzelése szerint – a kezdődő angol kapitalizmus kritikájaként – az ember az ősközösségekben volt a legboldogabb, így az őskommunákhoz kell visszatérni a földi boldogság eléréséhez. Ehhez le kell mondani a magántulajdonról, minden eszköz a köz tulajdonába kerül. Mindenki a közösségnek él és dolgozik, amely így teljesen önellátó, ezáltal a pénz is fölöslegessé válik, hiszen a megvalósult utópiában már nem lesz rá szükség. Az 1500-as évek keresztény uralom alatt álló Mexikójában, létezett egy tartomány amelyet jelentős mértékben Morus elképzelései alapján szerveztek meg. Ebben jelentős szerepe volt Vasco de Quiroga püspöknek.

Az 1600-as években virágozott guaraní indiánok jezsuita misszióit sokan kommunisztikus berendezkedésű társadalmakként ítélik meg.

A kommunizmus eszméje a korai elképzelések után a kapitalizmus nyugat-európai elterjedése révén kezdett nagyobb tömegbázisra lelni. A felvilágosodás felvetette az ideális társadalom megvalósíthatóságának a kérdését. Rousseau műve, a Társadalmi szerződés szerint az egyéni érdekek összeegyeztethetők a közösség érdekével, ha mindenki minden jogáról lemond a politikai közösség javára. A politikai közösség érdeke így tagjainak segítése és megvédelmezése lesz. A francia forradalomban tovább éltek a racionális társadalomátalakítás felvilágosult eszméi. A jakobinus diktatúra egyfajta szélsőséges egyenlőséget próbált megvalósítani. Később, I. Napóleon császár uralkodása alatt és a Bourbon restauráció idején különféle titkos összeesküvések születtek egy egyenlőbb társadalom létrehozására. (Lásd: Philippe Buonarroti.) Ezek a titkos társaságok és a különféle munkásszövetségek képezték a kommunista mozgalom alapját. A baloldali értelmiség Saint-Simon herceg utópista szocializmusában kereste a társadalmi haladás lehetőségét.

Marxizmus

Bővebben: Marxizmus
A kommunista kiáltvány

1848-ban Marx Károly és Engels Frigyes politikai programot írt a kommunista mozgalomnak. A Kommunista kiáltvány forradalmi brosúra volt, de már ebben is megpróbálták – bár csak népszerű szinten – tudományos alapokra helyezni azt, amit addig egyszerű ábrándozásnak lehetett minősíteni. (Lásd még: Marx kapitalizmus-elmélete) Marx 1848 után a gazdaságtudomány felé fordult, és írni kezdte A tőkét.

Marx a történelmet egy tudatos folyamatnak írja le, melynek van kezdete és vége, a történelmi változások mozgatórugója pedig kizárólag a gazdaság, ezen belül is a termelőeszközökhöz való viszony, valamint a termelőeszközök birtokosai és a társadalom többi része közti feloldhatatlan ellentét. Marx véleménye szerint a kapitalista társadalom legnagyobb problémája az elidegenedés, az elidegenedést pedig az osztálynélküli kommunista társadalom szüntetheti meg. A kommunista társadalom felé vezető út a kapitalista rend forradalmi lerombolása, majd proletárdiktatúra létrehozása, mely elvezet később a kommunista társadalomhoz. A kapitalista rend lerombolása és a kommunista társadalom megteremtése közti időszakot Marx a kommunizmus első fázisának nevezte, később Lenin ezt nevezte el szocializmusnak, ellentétben a megvalósult kommunista társadalommal, melyet Marx a kommunizmus magasabb fázisának, Lenin pedig jelző nélkül kommunizmusnak nevezett.

1864 - ben létrejött az első nemzetközi munkásszervezet, a munkáspártok Első Internacionáléja, ami a kommunisták és az anarchisták politikai vitája miatt felbomlott. Marx Károly halála után Engels Frigyes szervezte tovább a nemzetközi mozgalmat.

A Marx Károly és Engels Frigyes utáni teoretikusok (Eduard Bernstein, Karl Johann Kautsky, Rosa Luxemburg, Vlagyimir Iljics Lenin) már a fejlett, nemzetközileg integrálódó kapitalizmus keretei között keresték a kommunista mozgalom lehetőségeit és a követendő stratégiát. A forradalmi és a parlamenti-reformista elképzelések ebben az időben kristályosodtak ki, ám sokszor egy párton belül. A kommunisták a tőkés rendszer minden gazdasági válságában igazolódni látták elméletüket. A Párizsi Kommün bukása után igazán az első világháború kirobbanása vetette vissza a mozgalmat, hiszen a nemzetközi munkásösszefogás nem tudta megakadályozni a nacionalista háborút. Ám a háború végére annyira kiéleződtek a társadalmi feszültségek, hogy 1917–1919-ben forradalmi hullám söpört végig Európán. A forradalmak bukása, illetve az 1917-es orosz forradalom tanulságainak feldolgozása tovább szabdalta a nyugati mozgalmakat. Új irányzatok önállósodtak (tanácskommunizmus, trockizmus). Mindeközben a szovjet rendszer megerősödése a lenini utat látszott igazolni.

Antileninista kommunizmus

Sokan egyetértettek Marx célkitűzésével, az osztálynélküli kommunista társadalommal, azonban nem osztották Lenin elképzeléseit e társadalom elérésének módjáról.

Az anarchokommunisták elvetették Lenin elképzelését a proletárdiktatúráról és az átmeneti első fázisról, a szocializmusról. Az ő véleményük szerint az állam a kapitalizmus szinonimája, ezért nem lehetséges a kapitalizmust megszüntetni az állam megszüntetése nélkül. Az anarchokommunisták az állam azonnali megszüntetését javasolták a kapitalizmus forradalmi úton történő lerombolása után.

Másik irányzat az anarchoszindikalista. Ők elvetik a kommunista pártot mint az átmeneti társadalom vezető erejét, helyette a szakszervezetek uralmát kívánták bevezetni.

A tanácskommunizmus, amely a Németországban 1910-es évek végén lezajlott forradalmi eseményekből született meg, a leninizmus etatizmusával (hasonlóan a luxemburgizmushoz) a munkástanácsok hatalmát állítja szembe.

A plehanovizmus pedig elvetette a kapitalizmus azonnali megdöntésének tervét, helyette a kommunisták szerepét az iparilag fejletlenebb államokban a kapitalista társadalom megerősítésében látta azzal a céllal, hogy a társadalmi feltételek megérjenek egy későbbi sikeres kommunista forradalomra.

Leninizmus

Bővebben: Marxizmus–leninizmus
Jean-Paul Sartre később így írt a munkásság csapdahelyzetéről:

„…a Szovjetunióban nem annyira a proletariátusnak van diktatúrája, mint inkább a proletariátusért áll fenn a diktatúra, olyan értelemben, hogy a párt magára vállalta a burzsoázia megsemmisítésének feladatát a proletariátus javára. Egyébként elkerülhetetlen volt a Szovjetunió fennmaradása érdekében az, hogy a proletariátus – csakúgy, mint bárhol, ahol forradalom zajlott le – ráébredjen: azt kívánják tőle, hogy mondjon le mindarról, ami a forradalom előtt harcának legsajátosabb célja volt, nevezetesen a munkabér emeléséről és a munkaidő csökkentéséről. Nem lehetett másként cselekedni, mert saját jószántukból a dolgozók akkor is nehezen adták volna fel e célokat, ha a munkahelyükön már belekóstoltak volna az önkormányzatba.”

A rivális kommunista áramlatok közül a Lenin által képviselt bolsevizmus (más néven leninizmus vagy marxizmus–leninizmus) győzedelmeskedett.

A „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” után először nyílott lehetőség arra, hogy a kommunizmus eszméjét megvalósítsák. Az októberi forradalom előtt illetve után kialakult munkás- és katonatanácsokon alapuló szovjetrendszer igen közel állt a tanácskommunizmushoz. (A szovjet szó oroszul tanácsot jelent.) A decentralizált struktúra képtelen volt a külső (katonai intervenció) és belső (bolsevik kormány) erőknek ellenállni a háborús krízis után. Gyakorlatilag nem tudták az ipari termelést újraindítani ebben a formában. A hadikommunizmus csak a meglévő készletek elosztására korlátozódott.

A bolsevikok az általuk létrehozott Cseka (a KGB elődje) segítségével fokozatosan leverték az autonóm kezdeményezéseket. (Meg kell említeni az ukrajnai anarchista mozgalmat, a Mahnovscsinát, amelyet szintén felszámoltak a bolsevikok, miután a fehérek elleni harcban még együtt küzdöttek.) Az életszínvonal drámai esése és a forradalom intézményeinek megszüntetése vezetett a bolsevik hatalommal szembeni első baloldali felkeléshez, a kronstadti matrózlázadáshoz. Ez bebizonyította, hogy a bolsevik párt a munkások ellen is kész fellépni hatalma védelmében.

A párt tehát megakadályozta a forradalom radikalizálódását (emlékeztethette őket a francia forradalom története is), rögzítette saját hatalmát, leszámolt mind a bal, mind a jobboldali ellenzékével. A központosított diktatúra neve azonban ugyanúgy proletárdiktatúra maradt 1922-ben is, mint ahogy 1917-ben volt, noha a szó tartalma már addigra megváltozott. A szovjetek sem lehettek többé önállóak: a pártállam bürokratikus végrehajtószerve lett belőlük. A központosított politikai hatalom újjászervezte a termelést, elindította a NEP-et.

Külföldön sok értelmiségi üdvözölte a szovjet eseményeket, a kulturális forradalmat, az új művészeteknek nyújtott állami támogatást, a népoktatás bevezetését, a női egyenjogúság biztosítását (ami például a női munkavállalásban nyilvánult meg) és az abortusz engedélyezését, a jövedelmeket egyenlősítő politikai lépéseket, a „liberális” szovjet nemzetiségi politikát vagy a tervgazdaságra való áttérést.

Vlagyimir Iljics Lenin 1923-ban nyaralójában
A nyomasztó diktatúra egyik következménye az 1920-as években bekövetkezett éhínség volt, ami kannibalizmushoz is vezetett

A húszas évek közepétől kezdve azonban egyre inkább nyomasztóvá vált a párt diktatúrája, amit még mindig a dolgozókra hivatkozva gyakoroltak. A Szovjetunió határai bezárultak, a félelem fokozódott a mindennapokban, a gyárakban emelték a normát, a nyilvánosságot korlátozták. Kifelé azonban még mindig a korábbi derűs arcát próbálta mutatni a rendszer. A külföldi látogatóknak dísz-városokat, „Patyomkin-falvakat” mutattak, ahol az emberek jól élnek. Persze szabadon már nem lehetett velük beszélgetni, vagy a kijelölt útvonalról letérve az orosz valóságot megismerni. Néhány tudósítás azonban átjutott a szigorú ellenőrzésen, és az 1930-as évek elején, a sztálini nagy perek és a spanyol polgárháború előtt nyugaton már nagyjából lehetett tudni arról, hogy valami félrecsúszott a munkásállamban. Ezt a szocialista mozgalomban csalódással, a szocialistaellenes érdekcsoportokban pedig nem titkolt kárörömmel fogadták – főleg Franciaországban és Németországban, ahol a jelentős baloldali pártok voltak.

A fő kérdés továbbra is az, miképp tekintjük az eszme és a megvalósulás kapcsolatát. Ha szoros kapcsolatot tételezünk fel, akkor a szovjet hibák miatt el kell vetnünk az eszmét is, ha pedig lazát, akkor az ideológia ugyan megőrzi „tisztaságát”, de nem fogadhatja el a „létező szocializmus” támogatását épp úgy, mint a kapitalizmusét.

A kommunisták egy része a leninizmust sem tartja kommunizmusnak, hanem az eszme elferdüléseként tekint rá (például Rosa Luxemburg álláspontja).

A lenini kommunista rend ma is működik és hatalmon van Kubában.

Sztálinizmus

Bővebben: Sztálinizmus

A sztálinizmus megítélését illetően két fő vélemény létezik.

A független elemzők, a kommunizmus ellenfelei és a legtöbb kommunista a sztálinizmust nem tartja önálló ideológiának, rámutatva arra, hogy Sztálin nem változtatott lényegesen a Lenin által kialakított társadalmi renden. Sem a tömeges terror, sem a kritikus vélemények elnémítása nem Sztálin találmánya, ezeket a módszereket Lenin a kezdettől fogva alkalmazta. Emellett a Lenin által kialakított rendszer eleve egy totalitárius rendszer volt, bármiféle társadalmi kontroll nélkül. Sztálin csupán megerősítette ezt a hatalmat, az addigi kollektív vezetést, mely 10-12 ember ellenőrizetlen teljhatalmát jelentette, egyetlen személy ellenőrizhetetlen teljhatalmával váltotta fel. Ezen álláspont szerint Sztálin munkássága nem több, mint Lenin munkásságának logikus és magától következő folytatása. Egyetlen fontosabb új elképzelés, melyet Sztálin fejlesztett ki az osztályharc folytatódásának elve a kommunista hatalomátvétel után. E szerint a proletárdiktatúra bevezetése után nem csökkennek, hanem nőnek az osztályellentétek, mivel a volt kapitalisták egyre agresszívabban lépnek fel a kapitalizmus visszaállítása érdekében, csak most már ezek az erők nem antikommunista szervezetekben, hanem a kommunista párton belül jelennek meg. Ez az elv volt Sztálin idejében a tömeges terror növelésének ideológiai alapja.

Ezzel szemben a kommunisták egy része a sztálinizmust a Lenin általi kommunizmushoz képest radikális újításnak tekinti. Ezen elmélet szerint radikális változtatás, hogy míg Lenin alatt proletárdiktatúra volt, addig azt Sztálin egyszemélyi diktatúrával váltotta fel. Fontos különbségnek tartják azt is ezen álláspont hívei, hogy az állami terror mértéke kisebb volt Lenin alatt, s úgy vélik, hogy a Lenin alatti terror szükségszerű és korlátozott volt, szemben a Sztálin-időszak nagyobb mértékű és szerintük nem igazolható represszióival. A gazdaságpolitika terén is fontosnak tartották azt a különbséget, hogy míg Lenin a magántulajdon korlátozott szerepét megengedhetőnek tartotta (NEP-politika), addig Sztálin a magántulajdont teljes egészében megszüntette.

A sztálini kommunista ideológia lokalizált változata: a vallásos misztikát a kommunista elmélettel ötvöző észak-koreai dzsucse.

Trockizmus

Bővebben: Trockizmus

A Lev Trockij által képviselt kommunista áramlat tagadta Lenin és Sztálin elképzelését arról, hogy a Szovjetunióban szükséges kiépíteni a kommunista társadalmat. Trockij szerint a kommunizmus építése csak akkor kezdődhet el, ha világméretekben megtörtént a kommunista forradalom. Amíg ez nem történik meg, addig a szovjet állam szerepe az, hogy minden eszközzel elősegítse a világforradalmat.

Trockij a trockizmus szót nem használta, magára úgy tekintett, mint Lenin szellemiségének őrzőjére, szemben a sztálini ferdítéssel, melynek következtében – Trockij szerint – megszűnt a proletárdiktatúra a Szovjetunióban. Trockij 1938-ban saját kommunista világmozgalmat hozott létre Negyedik Internacionálé néven.

Maoizmus

Bővebben: Maoizmus

Sztálin halála után a kommunista rendszer enyhült a Szovjetunióban és a szovjet érdekövezet államaiban. Mao elítélte ezt az enyhülési folyamot, s azt revizionizmusnak nevezte. Mao egyetértett Sztálinnal az osztályharc folytatódásának kérdésében a kommunista hatalomátvétel után, sőt egyenesen a kommunista párt funkcionáriusait, a nomenklatúrát tartotta burzsoáziának, melynek érdekében áll a kapitalizmus visszaállítása. A kínai kulturális forradalom meghirdetett célja éppen ennek meggátolása volt. Emellett azonban a maoizmus kifejlesztett bizonyos saját elképzeléseket, melyek különböznek a többi kommunista irányzathoz képest, a legfontosabb, hogy a munkásság helyett a fő hangsúlyt a parasztságra helyezi, a kapitalizmus elleni harc legfontosabb módszere nem a munkások és a szakszervezetek harca, hanem a parasztfelkelés. Mao halála után Kínában a reformista irányzatok kerekedtek felül, bár hivatalosan mind a mai napig Maot tekintik alapnak. A hagyományos maoizmus Albániában még pár évig vezető politikai eszme maradt, egészen a két ország 1978-as szakításáig, amelyet követően Albánia az izolacionizmus politikáját képviselte.

Reformkommunizmus

Bővebben: Reformkommunizmus
Mihail Szergejevics Gorbacsov

A megvalósult kommunista uralom borzalmai a kommunisták egy részét arra késztette, hogy újítsanak a kommunista elméleten. Az egyik legjelentősebb ilyen reformkommunista áramlat az eurokommunizmus. Újításai:

  • Forradalom- és erőszakmentes váltás a kommunista társadalomra.
  • A hatalom többpártrendszeri gyakorlása, egészen addig, amíg az emberek készen állnak a kommunista társadalomra.
  • Feminizmus.
  • Szabad szexuális orientáció: a homoszexuálisok, leszbikusok, biszexuálisok, és egyéb szexuális kisebbségek jogainak a védelme. A jelenlegi eurokommunista pártok programjában benne van a homoszexuális házasság legalizálása.
  • Szabad sajtó védelme, beszéd- és véleménynyilvánítási szabadság védelme, és minden nem gazdaságra vonatkozó individuális szabadság.
  • Minden nem gazdaságra vonatkozó liberális, és progresszivista érték.

Az eurokommunizmus a Szovjetunió 1991-es megszűnése után okafogyottá vált. Az eurókommunista pártok jelentős része irányt váltott, áttért a szocialista vagy szociáldemokrata értékekre. Kisebb részük továbbra is kommunista irányultságú. Kevés kivétellel ezek általában marginális pártok, alacsony szavazati aránnyal. Eurokommunista pártok:

  • Olaszország: Kommunista Újraszületés Pártja, Olasz Kommunisták Pártja
  • Franciaország: Francia Kommunista Párt (PCF). Bár forradalmat szorgalmaz, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) elnöki választási programja eurokommunista.
  • Spanyolország: Egyesült Baloldal
  • Németország: Demokratikus Szocializmus Pártja (Die Linke.PDS)
  • Európai Parlament: Európai Baloldal

A reformkommunizmus másik, jóval sikeresebb áramlata a maoizmus talaján fejlődött ki, a Mao halála utáni Kínában. Ezen áramlat szerint a kommunizmus bevezetését hosszú időszak előzi meg, melyben a kapitalista gazdasági viszonyok dominálnak. A kommunista párt szerepe a gazdaság koordinálása és a politikai egyeduralom megőrzése abból a célból, hogy a kapitalisták ne jussanak politikai hatalomhoz. Ez a reformkommunista áramlat tagadja a termelőeszközök társadalmi tulajdonának szükségességét a hosszú átmeneti időszak alatt, sőt kifejezetten a magántulajdon mellett száll síkra. Jelenleg ilyen típusú reformkommunista diktatúra működik Kínában, Vietnámban és Laoszban.

A kommunizmus kritikái

A kommunista politika áldozatai

Bár a kommunizmus teoretikusai a marxista humanizmus nevében ellenzik a gyilkosságot,[forrás?] és a proletariátus diktatúrája mint bevezető szakasz lehetőséget ad a meglévő intézményrendszer lerombolására. Az előbbiek alapján nincsenek „kommunizmus halálos áldozatai”, de a rendszer híveihez köthető számtalan kínzás, erőszakos halál, kényszerített munkaszolgálat, tömeges éhezések, amiket a rendszer ellenzői sikeresen összemostak az ideológiával.

A kommunizmus nevében elkövetett bűnökről készült írás A kommunizmus fekete könyve. A kommunizmus nevében elkövetett bűnök áldozatait 100 millióra teszik a szerzők. A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó.

Istentagadás

Lásd még: ateizmus

XI. Piusz pápa a nácizmust elítélő Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájával majdnem egyidejűleg, 1937. március 19-én kiadta a Divini redemptoris c. enciklikáját is, amely az istentelen kommunizmust a „liberális materializmus” végső következményeként ítélte el, mind elméletben, mind gyakorlati kihatásaiban. XI. Pius szerint „a kommunizmus, mint társadalmi rend, önmagában teljesen gonosz lévén, még politikai alkalmazkodásból sem pártolható keresztények részéről”.[3]

Diktatúra

A diktatúra kommunista berendezkedésű államok jellemző velejárója amire a proletariátus diktatúrája ad ideológiai alapot. Mivel az erőszakmentesség nem hangsúlyos elem a vezetők a gyakran tömeges és szélsőséges eszközöket vetettek be hatalmuk megerősítése érdekében. A propaganda minden területen nagy hangsúlyt kapott, például a személyi kultusz kifejezést először Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára használta az 1956-ban megrendezett huszadik pártkongresszuson, egy Sztálinról folytatott értekezés során.

Politikai aktivitás napjainkban

A kommunizmus Magyarországon
Korszakok, események
Meghatározó politikusok
Pártok, szervezetek
Sablon:Kommunizmus Magyarországon
 Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul.
Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!

Az ideológia internacionalista jellegéből fakadóan ma már a világ szinte összes országában találhatunk magát kommunistának tartó pártot illetve kommunista csoportosulásokat.

Magyarországon

Magyarországi vonatkozásában lásd a szócikkeket a jobb oldali mezőben!

Európában

Európában az alábbi kapitalista országokban (többpártrendszerben) számottevő, (a bevezetőben említettek szerint) magukat kommunistának nevező pártok találhatók, általában parlamenti ellenzéki pozícióban:

Az Európai Parlamentben „Az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja” (GUE-NGL) néven önálló frakciót alkotnak.

Latin-Amerikában

  • Kolumbia: jelentős illegális kommunista gerilla mozgalom
  • Kubában Fidel Castro vezetésével kommunista diktatúra alakult ki, amit jelenleg öccse, Raúl Castro irányít
  • Peru: jelentős illegális kommunista gerilla mozgalom
  • Venezuelában a hatalmon lévő Hugo Chávez elnök kiépülőben lévő, kommunista jelleget is mutató rendszere
  • Ecuadorban, Nicaraguában és Salvadorban szintén választások útján került hatalomra a helyi kommunista erő.
  • Bolívia szintén tagja a Venezuela és Kuba által létrehozott ALBA országoknak, mely célja a dél-amerikai szocialista országok szövetségének megteremtése. Evo Morales indián származású, demokratikusan megválasztott elnök.

Ázsiában

  • Észak-Korea: kommunista ("dzsucse") diktatúra
  • Fülöp-szigetek: jelentős illegális kommunista terrormozgalom
  • India: sokszínű, néhány államban meghatározó, a demokratikus játékszabályokat maradéktalanul betartó kommunista tömegmozgalom a gyakran ellenük is fegyverrel harcoló maoista ultrabaloldal mellett
  • Irán: erős ellenzéki, illegális kommunista párt
  • Kína: egypárti diktatúra
  • Kirgizisztán: jelentős parlamenti párt
  • Laosz: egypárti államszocialista diktatúra
  • Nepál: a választott maoista típusú kommunista mozgalom az országot független, oszthatatlan, szuverén, szekuláris és teljesen demokratikus köztársasággá nyilvánította, eltörölve a monarchiát.
  • Vietnám: egypárti államszocialista diktatúra

Kommunista egypártrendszeren alapuló államok

A világ volt (narancs) és jelenlegi (vörös) kommunista államai
Marxista könyvesbolt, Berkeley, Kalifornia

Kommunista államok:

Megszűnt kommunista államok:

Kapcsolódó szócikkek

Irodalom

Filozófiai vonatkozásokban

Politikatörténeti vonatkozásokban

Ezoterikus értelmezésben

Jegyzetek

  1. ↑ Karl Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből
  2. ↑ Morus Szent Tamás életrajza. [2006. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. június 23.)
  3. ↑ Magyar katolikus lexikon

Külső hivatkozások

Commons:Category:Communism
A Wikimédia Commons tartalmaz Kommunizmus témájú médiaállományokat.
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Kommunizmus témában.