Sinkanszen

Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Sinkanszen
A Sinkanszen (balról jobbra) 700-as, 300-as és 0-s sorozatú motorvonatai
Működtetés
Fő üzemeltetők	Japan Railways Group
Statisztika
Utasok száma	159 millió[1] évente
Felmérés éve	2017
A hálózat hossza
Teljes hossz	2764.6 km Mini-Sinkanszen: 283.5 km km
Nyomtávok
Fő nyomtáv	normál nyomtávolság (1435 mm)
Áramrendszer
Fő áramrendszer	25 kV-os villamos vontatás Mini-Sinkanszen: 20 kV-os villamos vontatás
További információk
Leghosszabb alagút	Szeikan-alagút (53.85 km)
Állomások száma	109
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Sinkanszen témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Sinkanszen (新幹線; Hepburn: Shinkansen^?, ’új fővonal’) egy nagysebességű vasúthálózat Japánban, amelyet a Japan Railways, az ország fő vasúttársasága üzemeltet. Mióta 1964-ben megnyitották az első vonalat, a „Tókaidó Sinkanszent” (Tokió és Oszaka között), a hálózatot a legtöbb honsúi és kjúsúi nagyvárosra kiterjesztették, maximum 300 km/h-s sebességgel valamint földrengés- és tájfunbiztos vonatokkal. A tesztek során a vonatok sebessége a hagyományos vasúti kocsiknál 443 km/h, a mágnesvasút vasúti kocsijainál pedig 580 km/h volt.

Eredetileg azért épült, hogy összekösse a távoli japán régiókat a fővárossal, Tokióval, hogy segítse a gazdasági növekedést és fejlődést. A távolsági utazásokon túl a legnagyobb nagyvárosi területek körüli szakaszok egy részét ingázó vasúti hálózatként használják.^[2][3] Tulajdonosa a Japán Vasútépítési, Közlekedési és Technológiai Ügynökség, üzemeltetője pedig a Japan Railways Group öt vállalata.

A Sinkanszen több mint 50 éves története során, amikor több mint 10 milliárd utast szállított, nem volt egyetlen halálos áldozat vagy sérült utas sem a fedélzetén kisiklás vagy ütközés miatt.^[4]

Az 1964-ben indult Tókaidó Sinkanszen (515,4 km) hálózata kibővült,^[4] és jelenleg 2830,6 km 240-320 km/h maximális sebességű vonalakból, 283,5 km Mini-Sinkanszen vonalakból 130 km/h maximális sebességgel, és 10,3 km Sinkanszen szolgáltatással rendelkező mellékvonalakból áll.^[5] A hálózat jelenleg Honsú és Kjúsú szigetek legtöbb nagyvárosát, valamint Hakodate-t Hokkaidó északi szigetén köti össze, a Szapporoig tartó meghosszabbítás pedig építés alatt áll, és a tervek szerint 2031 márciusában készül el.^[6] A maximális üzemi sebesség 320 km/h (a Tóhoku Sinkanszen 387,5 km hosszú szakaszán).^[7] 1996-ban a hagyományos vasútnál a tesztfutások elérték a 443 km/h sebességet, 2015 áprilisában pedig a 603 km/h világrekordot az SCMaglev vonatoknál.^[8]

A Tokiót, Nagoját és Oszakát, Japán három legnagyobb városát összekötő eredeti Tókaidó Sinkanszen a világ egyik legforgalmasabb nagysebességű vasútvonala. A 2017 márciusát megelőző egy évben 159 millió utast szállított,^[9] és a több mint öt évtizeddel ezelőtti megnyitása óta összesen több mint 6,4 milliárd utast szállított,^[4] csúcsidőben a vonalon óránként akár 16 vonat is közlekedik mindkét irányban, egyenként 16 kocsival (1323 férőhelyes kapacitással és esetenként további álló utasokkal), a vonatok közötti minimális követési idő három perc.^[10]

A japán Sinkanszen-hálózatnak volt a legnagyobb éves utasforgalma (2007-ben maximum 353 millió) a nagysebességű vasúthálózatok közül 2011-ig, amikor a kínai nagysebességű vasúthálózat évi 370 millió utassal megelőzte azt, és 2019-ben meghaladta az évi 2,3 milliárd utast.^[11]

A Sinkanszen kifejezés szigorúan véve csak a vasúti vonalat jelöli, a rajta közlekedő vonatok neve Super Express (超特急; csó-tokkjú^?), bár a megkülönböztetést Japánban is csak ritkán alkalmazzák. A régebbi japán vasútvonalakkal ellentétben a Sinkanszen-vonalak 1435 mm nyomtávolságúak (normál nyomköz), valamint alagutakat és viaduktokat használnak, így inkább átmennek az akadályok alatt és elmennek az akadályok felett, mint megkerülnék őket.

Etimológia

A Sinkanszen (新幹線) japánul "új fővonalat" jelent, de ezt a szót használják a vonatok által használt vasútvonalak és maguk a vonatok leírására is.^[12] Angolul a vonatokat bullet train-ként is ismerik (magyarul golyóvonat). A golyóvonat (弾丸列車, dangan ressha) kifejezés 1939-ből származik, és ez volt a Sinkanszen projekt kezdeti neve a tervezés legkorábbi szakaszában.^[13] Továbbá a superexpress (超特急, chō-tokkyū) elnevezés, amelyet 1972-ig kizárólag a Tókaidó Sinkanszen Hikari vonataira használtak, ma az angol nyelvű közleményekben és feliratokban használatos.

Története

1964. október 18-án, a tokiói olimpiai játékok előtt Japán megnyitotta a Tokió – Oszaka közötti 515 km hosszú, normál nyomtávolságú, nagysebességű Tókaidó Sinkanszen vonalát, ami elindította a nagysebességű közlekedés világméretű fellendülését, valamint új lendületet adott a vasúti iparnak. A Tokió – Oszaka vasút akkor 1 milliárd dollárba került.

Negyvenöt év alatt a sebesség a kezdeti 200 km/h-ról több mint 300 km/h-ra növekedett, és a Sinkanszen hálózata meghaladta a 2500 km-t.

A Tóhoku Sinkanszen vonalának Hacsinohe és Aomori közti meghosszabbításával a JR East új, 320 km/h-s végsebességű Sinkanszen E5 vonatokat is szolgálatba állított a vonalon 2011 márciusától.

Korai javaslatok

Bővebben: Nagy-Kelet-Ázsiai Vasút

A népszerű angol bullet train elnevezés a japán dangan ressa (弾丸列車) kifejezés szó szerinti fordítása, amely becenevet a projektnek adták, amikor az 1930-as években kezdetben tárgyalták. A név azért ragadt meg, mert az eredeti Sinkanszen 0-sorozat orra egy puskagolyóra hasonlított, és nagysebességű volt.

A Sinkanszen nevet hivatalosan először 1940-ben használták a Tokió és Simonoszeki között tervezett normál nyomtávú személy- és teherszállító vonalra, amely gőz- és villanymozdonyokat használt volna, és amelynek végsebessége 200 km/h lett volna. A következő három évben a Vasúti Minisztérium ambiciózusabb terveket dolgozott ki a vonal Pekingig (egy alagúton keresztül Koreáig) és még Szingapúrig történő meghosszabbítására, valamint a transzszibériai vasúttal és más ázsiai törzshálózati vonalakkal való összeköttetések kiépítésére. Ezeket a terveket 1943-ban elvetették, mivel Japán helyzete a második világháborúban egyre romlott. Néhány építkezés azonban mégis elkezdődött a vonalon; a mai Sinkanszen több alagútja is a háborús projektből származik.

A Sinkanszen építése

A második világháborúból feléledő Japán gazdasága gyors fejlődésnek indult. A Tókaidó korridor mellett él Japán lakosságának 40%-a, az ipari termelés 70%-át e térségben állítják elő, és a nemzeti jövedelmük 60%-át is itt termelik meg.

A közlekedési kapacitáshiány megszüntetésére három lehetőség volt:

• További két vágányt építeni a meglévő Tókaidó vonal mellé,
• Egy új vonalat építeni, ami kompatibilis a meglévő vonalakkal a főbb állomásokon,
• Egy teljesen elkülönült, független vonalat létrehozni.

Kezdeti sikerek

A Tókaidó Sinkanszen 1964. október 1-jén, az első tokiói olimpiai játékok idején kezdte meg működését. A hagyományos Limited Express járat útja hat óra 40 percig tartott Tokióból Oszakába, de a Sinkanszen mindössze négy óra alatt tette meg az utat, ami 1965-re három óra tíz percre rövidült. Ez lehetővé tette az egynapos utazásokat Tokió és Oszaka, Japán két legnagyobb metropolisza között, jelentősen megváltoztatta a japán emberek üzleti szokásait és életmódját, és új közlekedési igényeket támasztott. A szolgáltatás azonnali sikert aratott, 1967. július 13-án, kevesebb mint három év alatt elérte a 100 millió utast, 1976-ban pedig az egymilliárd utast. Az oszakai Expo '70-re tizenhat kocsis vonatokat vezettek be. A Tókaidó Sinkanszen 1992-ben mindkét irányban óránként átlagosan 23 000 utassal a világ legforgalmasabb nagysebességű vasútvonala volt.^[14] 2014-re, a vonat 50 éves évfordulójára a napi utasforgalom 391 000-re emelkedett, ami a 18 órás menetrendre elosztva óránként átlagosan 22 000 utast jelentett.^[15]

Az első Sinkanszen vonatok, a 0 sorozat, 210 km/h sebességgel közlekedtek, később 220 km/h-ra növelték a sebességet. Az utolsó ilyen vonatokat, a klasszikus golyóorrú megjelenésükkel 2008. november 30-án vonták ki a forgalomból. A JR West az egyik 0 sorozatú vonat vezérlőkocsiját 2001-ben a York-i Nemzeti Vasúti Múzeumnak adományozta az Egyesült Királyságban.^[16]

Hálózatbővítés

A Tókaidó Sinkanszen gyors sikere miatt a hálózatot nyugat felé, Okajama, Hirosima és Fukuoka felé is kiterjesztették (a Szanjó Sinkanszen), amely 1975-ben készült el. Kakuei Tanaka miniszterelnök lelkes támogatója volt a Sinkanszennek, és kormánya kiterjedt hálózatot javasolt, amely párhuzamosan halad a legtöbb meglévő fővonallal. Két új vonal, a Tóhoku Sinkanszen és a Dzsóecu Sinkanszen épült e terv alapján. Sok más tervezett vonalat elhalasztottak vagy teljesen elvetettek, mivel a JNR az 1970-es évek végén eladósodott, főként a Sinkanszen-hálózat kiépítésének magas költségei miatt. Az 1980-as évek elejére a vállalat gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, ami 1987-ben a privatizációjához vezetett.

A Sinkanszen fejlesztése a privatizált regionális JR társaságok által folytatódott, új vonattípusok kifejlesztésével, amelyek általában sajátos megjelenéssel rendelkeznek (mint például a JR West által bevezetett 500-as sorozat). 2014 óta a Tóhoku Sinkanszenen vonatok rendszeresen közlekednek akár 320 km/h sebességgel; csak a sanghaji mágnesvasút és a Kínai Vasút nagysebességű hálózatának vannak ennél gyorsabban közlekedő kereskedelmi járatai.^[17]

1970 óta folyik a Csúó Sinkanszen fejlesztése is, egy Tokióból Oszakába tervezett mágnesvasútvonalé. 2015. április 21-én egy hét kocsiból álló L0 sorozatú mágnesvasút világrekordot állított fel 603 km/h-s sebességgel.^[8]

Technológia

Nyomvonal

A Sinkanszen-vonalak soha nem keresztezik a lassabb, keskeny nyomtávú hagyományos vonalakat (kivéve a mini-Sinkanszeneket, amelyek ezeken a régebbi vonalakon közlekednek). Következésképpen a Sinkanszent nem befolyásolják a lassabb helyi- vagy tehervonatok (kivéve a Hokkaidó Sinkanszent a Szeikan-alagúton való áthaladás során), és képes sok nagysebességű vonatot pontosan közlekedtetni. Ezenkívül a Sinkanszen útvonalak (a mini-Sinkanszen kivételével) teljesen elkülönülnek a közutaktól és autópályáktól, ami azt jelenti, hogy a vasúti kereszteződések szinte teljesen megszűnnek. A pályák keresztezése szigorúan tilos, és a birtokháborítás büntetése szigorúan törvényileg szabályozott. Az útvonalak alagutakat és hidakat használnak az akadályok áthidalására, nem pedig megkerülik azokat, a minimális ívsugár 4000 m (2500 m a legrégebbi Tókaidó Sinkanszen esetében).^[18]

Pálya

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

A Sinkanszen 1435 mm-es normál nyomtávolságot használ, szemben a régebbi vonalak 1067 mm-es keskeny nyomtávjával. Folyamatos hegesztett sínt és lengőorrú kereszteződést alkalmaznak, kiküszöbölve a hézagokat a kitérőknél és a kereszteződéseknél. Hosszú síneket használnak, amelyeket tágulási hézagok kötnek össze, hogy minimálisra csökkentsék a hőtágulás és zsugorodás miatti nyomtáv-ingadozást.

A hagyományos zúzottköves és a betonlemezes vasúti pálya kombinációját használják, a betonlemezest kizárólag betonágyazatú szakaszokon, például viaduktokon és alagutakban. A betonlemezes jelentősen költséghatékonyabb az alagútszakaszokon, mivel az alacsonyabb pályamagasság csökkenti az alagút keresztmetszeti területét, ami akár 30%-kal csökkenti az építési költségeket.^[19] A Sinkanszen alagutak kisebb átmérője azonban néhány más nagysebességű vonalhoz képest azt eredményezte, hogy az alagútbumm problémája aggodalomra ad okot az alagútportálok közelében élő lakosok számára.

A betonlemezes vasúti pálya sínekből, kötőelemekből és cement-aszfalthabarccsal ellátott pályalemezekből áll. Az útalapon és az alagutakban 5 méterenként 400-520 mm átmérőjű és 200 mm magas kör alakú felállványok találhatók. Az előre gyártott felállások vasbetonból vagy előfeszített vasbetonból készülnek; megakadályozzák a pályalemez szélességi vagy hosszirányú elmozdulását. Egy pályalemez súlya körülbelül 5 tonna, szélessége 2220-2340 mm, hossza 4900-4950 mm, vastagsága 160-200 mm.^[20]

Jelzőrendszer

A Sinkanszen ATC (Automatic Train Control) rendszert alkalmaz, amely kiküszöböli a pálya melletti jelzők szükségességét. Átfogó automatikus vonatvédelmi rendszert használ.^[21] A központi forgalomirányítás irányítja az összes vonatüzemet, és a vonatok mozgásával, a pályával, az állomásokkal és a menetrenddel kapcsolatos összes feladatot hálózatba kötötték és számítógépesítették.

Elektromos rendszerek

A Sinkanszen 25 kV váltakozó feszültségű felsővezetékes áramellátást használ (20 kV váltakozó feszültségűta Mini-sinkanszen vonalakon), hogy leküzdje a meglévő villamosított keskeny nyomtávú rendszerben használt 1500 V-os egyenáram korlátait. Az elektromos berendezéseket a vonat teljes hosszán osztják el, hogy csökkentsék a tengelyterhelést az egyes motorkocsik alatt.^[21] A Tókaidó Sinkanszen áramellátásának váltakozó áramú frekvenciája 60 Hz.

Vonatok

A sinkanszen vonatok elektromos motorvonatok, amelyek gyors gyorsulást és lassulást biztosítanak, és a mozdonyokhoz vagy a motorkocsikhoz képest könnyebb járművek használata miatt kevésbé károsítják a pályát. A kocsik légmentesen le vannak zárva, hogy nagy sebességgel az alagutakba való behaladáskor stabil légnyomást biztosítsanak.

A Sinkanszen vonatok (a mini-sinkanszen kivételével) a hagyományos japán járművekhez képest nagyobb nyomtávval épülnek.^[22] Ez a nagyobb nyomtáv szélesebb kocsikat tesz lehetővé, így a Standard osztályú kocsikban 5 üléses (2+3) ülőhelyeket alakítanak ki, szemben a máshol szokásos 4 üléses (2+2) ülőhelyekkel. Alkalmanként ezt a szélesebb nyomtávot használták arra is, hogy bizonyos vonatokon, például az E1 és E4 sorozatú szerelvényeken 6 üléses (3+3) üléseket alkalmazzanak. Ez, a mozdonyok és vonófejek hiányával kombinálva, nagyobb utaskapacitást tesz lehetővé rövidebb vonathossz mellett. Mivel azonban a mini-sinkanszen vonalak gyakorlatilag hagyományos űrszelvényű, de nyomtávnövelt vonalak, a mini-sinkanszen vonalakon továbbra is az 1067 mm-es vonalak hagyományos űrszelvénye az érvényes.

Vontatás

A Sinkanszen a kezdetektől fogva villamos motorvonatokat használt, a 0-s sorozatú Sinkanszen minden tengelye hajtott. Más vasúti gyártók hagyományosan vonakodtak vagy nem tudtak osztott hajtású vontatási konfigurációkat használni (a Talgo, a német ICE 2 és a francia (és később a dél-koreai) TGV (és a KTX-I és KTX-Sancheon) a RENFE 102-es sorozatánál a hajtófej (vonófej) és kocsik konfigurációt használja, és a Talgo AVRIL esetében is ezt folytatja, mivel a Talgo forgóváz-konstrukciójának részeként nem lehet hajtott forgóvázakat használni, amely egy módosított Jacobs forgóvázat használ, amely két tengely helyett egy tengellyel rendelkezik, és lehetővé teszi, hogy a kerekek egymástól függetlenül forogjanak, az ICE 2, a TGV és a KTX esetében azért, mert ez könnyen lehetővé teszi a magas menetminőséget és a kevesebb elektromos berendezést^[23]). Japánban jelentős mérnöki kívánalom van a villamos motorvonat-konfigurációra. A motoros tengelyek nagyobb aránya nagyobb gyorsulást tesz lehetővé, így a Sinkanszen nem veszít annyi időt, ha gyakran megáll. A Sinkanszen vonalakon sűrűbben található megállóhely, mint a nagysebességű vonalakon máshol a világon.

Hatások

Gazdaság

A Sinkanszen a puszta építési és üzemeltetési hozzájárulásokon túlmenően jelentős jótékony hatással volt Japán üzleti, gazdasági, társadalmi, környezeti és kulturális életére.^[24] A hagyományos hálózatról a nagysebességűre való átállásból származó időmegtakarítás becslések szerint 400 millió órát jelent, és a rendszer gazdasági hozzájárulása évi 500 milliárd jen.^[24] Ez nem tartalmazza az importált üzemanyagtól való függőség csökkenéséből származó megtakarításokat, amelyeknek nemzetbiztonsági előnyei is vannak.

A Sinkanszen vonalak, különösen a nagyon zsúfolt tengerparti Taiheijó Belt megapoliszban, két elsődleges célt teljesítettek:

• A Sinkanszen vonatok csökkentették a regionális közlekedés zsúfoltsági terheit azáltal, hogy minimális földterület felhasználva megnövelték az átmenő forgalmat, ezért gazdaságilag előnyösebbek voltak a világ kevésbé sűrűn lakott régióiban elterjedt közlekedési módokhoz (például repülőterekhez vagy autópályákhoz) képest.
• Mivel a vasút már eddig is az elsődleges városi személyszállítási mód volt, ebből a szempontból ez olyan volt, mint egy elsüllyedt költség; nem volt olyan jelentős számú autós, akit meg kellett volna győzni, hogy váltson módot. A kezdeti megapoliszos Sinkanszen-vonalak nyereségesek voltak és megtérültek. Az összeköttetés megfiatalította az olyan vidéki városokat, mint Kakegava, amelyek egyébként túl messze lettek volna a nagyvárosoktól.^[24]

Az 1973-as alapterv bevezetésekor azonban a kezdeti óvatosság a Sinkanszen vonalak fejlesztésével kapcsolatban átadta a helyét azoknak a politikai megfontolásoknak, hogy a közlekedési módot kiterjesszék az ország sokkal kevésbé lakott régióira, részben azért, hogy ezeket az előnyöket Kantó és Kinki kulcsfontosságú központjain túlra is kiterjesszék. Bár néhány esetben a regionális kiterjesztést meghiúsították az elhúzódó földszerzési problémák (néha a Narita Sinkanszen törlése is befolyásolta a helyiek heves tiltakozását követően), idővel a Sinkanszen-vonalakat viszonylag ritkán lakott területekre építették, azzal a szándékkal, hogy a hálózat a lakosságot a fővárostól távolabbra terelje.

Az ilyen terjeszkedésnek jelentős ára volt. A JNR-t, a nemzeti vasúttársaságot már így is megterhelte a veszteséges vidéki és regionális vasutak támogatása. Ezen kívül átvállalta a Sinkanszen építésének adósságát, olyannyira, hogy az állami vállalat végül mintegy 28 billió jennel tartozott, ami hozzájárult ahhoz, hogy 1987-ben regionalizálták és privatizálták.^[25] A privatizált JR-ek végül összesen 9,2 billió jent fizettek a JNR Sinkanszen-hálózatának megvásárlásáért.^[24] A JNR-nek a JNR-hez tartozó Sinkanszen-hálózatot végül 9,2 billió jen értékben kellett megvásárolnia.

A privatizációt követően a JR vállalatcsoport folytatta a Sinkanszen hálózat bővítését a kevésbé lakott területekre, de sokkal nagyobb rugalmassággal a veszteséges vasutak kiválásában vagy a költségek csökkentésében, mint a JNR idején. Jelenleg fontos tényező a buborék utáni nulla kamatláb-politika, amely lehetővé teszi a JR számára, hogy hatalmas tőkeösszegeket vegyen fel anélkül, hogy jelentős aggodalomra adna okot a visszafizetés ütemezése.

Egy UCLA tanulmány megállapította, hogy a Sinkanszen vonal jelenléte hozzájárult a lakhatás megfizethetőségéhez, mivel az alacsonyabb jövedelmű városi munkavállalók számára reálisabbá tette, hogy a várostól sokkal távolabb eső, külvárosi területeken éljenek, ahol általában olcsóbbak a lakhatási lehetőségek. Ez viszont segíti a város "decentralizációját", és így csökkenti a városi ingatlanárakat ahhoz képest, amennyire egyébként lehetett volna.^[26]

Környezet

A Tokióból Oszakába a Tókaidó Sinkanszennen való utazás a gépkocsival megtett út szén-dioxid kibocsátásának csak mintegy 16%-át teszi ki, ami évi 15 000 tonna szén-dioxid megtakarítást jelent.^[24]

Jövő

A szerelvények sebességének folyamatos növekedésével a zajszennyezés egyre nagyobb gondot jelent. A jelenlegi kutatások^[forrás?] a vonatok által keltett zaj csökkentésével próbálkoznak, főként a dugattyúhatás megszüntetésével, mely akkor keletkezik, amikor egy vonat nagy sebességgel kilép egy alagútból.

A JR East 2012-es bejelentése^[forrás?] szerint további kutatásokat folytatnak annak érdekében, hogy a Tóhoku Sinkanszen vonalán (Tokió és Aomori közt) a jelenleg 320 km/h-s végsebességet 2030 körül 360 km/h-ra emeljék.^[27]

Aomoritól északra alagútban halad tovább a sinkanszen hálózat, amelynek Sin-Hakodate-Hokuto állomásig tartó szakaszát - amellyel Japán legészakibb szigetére, Hokkaidóra juthatunk el - 2016-ban nyitották meg Hokkaidó Sinkanszen néven. Ez a vonal a tervek szerint a 2030-as évekre bővülhet Szapporóig.^[28]

Vonatnemek

Tókaidó Sinkanszen és Szanjó Sinkanszen

• Nozomi: a leggyorsabb
• Hikari: körülbelül ugyanott áll meg, mint a Nozomi, csak lassabban megy
• Kodama: minden állomáson és megállóhelyen megáll.

Szerelvények

Bővebben: A Sinkanszen vonalain közlekedő járművek listája

Forgalomból kivont

• 0-s sorozat: 1999. szeptember 17-én kivonták a forgalomból
• 100-as sorozat: elsősorban Kodamaként közlekedett
• 300-as sorozat: többnyire Hikari, néha Nozomi volt.
• 200-as sorozat: jellemzően a Tokió környéki üzleti forgalomban vett részt, néha persze eljutott messzebb is.
• 400-as sorozat: A Jamagata vonal jellemző járműve volt (Cubasza)

Jelenleg üzemelő

• 500-as sorozat: A JR West fejlesztette ki, és a többivel ellentétben nem fehér és kék, hanem kékeslila csíkkal, elsősorban Nozomi.
• 700-as sorozat: A JR Central fejlesztette ki, 1999 márciusa óta közlekedik, elsősorban Nozomi.
• N700-as sorozat
• 800-as sorozat

A vonatok általában 16 kocsival közlekednek, a 100-as sorozatban az első osztály (green car) kétszintes volt.

A vonatok nevei más logikát követnek, mint a Tókaidó-Szanjón:

• E1-es sorozat: Emeletes, elővárosi közlekedés.
• E2-es sorozat: A legelterjedtebb, forgalomban minden standard vonalon.
• E3-as sorozat: Az akitai vonal jellemző járműve (Komacsi).
• E4-es sorozat: Emeletes, elsősorban üzleti forgalomra.
• E5-ös sorozat: 320 km/h-s végsebességű szerelvények.
• E6-os sorozat

A jelenlegi fő vonalak

Kilenc Sinkanszen vonal van, ezek két csoportba oszthatók.

Tokiótól nyugatra vezetnek egymás folytatásaként a következő vonalak:

• Tókaidó Sinkanszen Tokió és Sin-Oszaka között.
• Szanjó Sinkanszen Sin-Oszaka és Hakata között.
• Kjúsú Sinkanszen Hakata és Kagosima-Csúó között.

Tokiótól keletre induló vonalak kezdetben közös útvonalon haladnak és később válnak szét. Emiatt az elnevezésük körül is akadnak átfedések. Itt most az átfedések nélküli felbontásban szerepelnek.^[29]

• Tóhoku Sinkanszen Tokió és Sin-Aomori között.
• Hokkaidó Sinkanszen a Tóhoku sinkanszen folytatása Sin-Aomori és Sin-Hakodate-Hokuto között.
• Dzsóecu Sinkanszen Ómijánál ágazik el a Tóhoku Sinkanszentől és megy Niigatáig.
• Hokuriku Sinkanszen Takaszakinál ágazik el a Dzsóecu Sinkanszentől és megy Kanazaváig.
• Jamagata Sinkanszen Fuksimánál ágazik el a Tóhoku Sinkanszentől és mini-Sinkanszenként megy Sindzsóig.
• Akita Sinkanszen Moriokánál ágazik el a Tóhoku Sinkanszentől és mini-Sinkanszenként megy Akitáig.

Utazás

Japánban 5 féle vonatnem van, angol nevükön: local, rapid, express, limited express, super-express. A legutóbbi a sinkanszen, azon belül vannak további fajták: Nozomi, Hikari, Kodama.
A japán rendszer érdekessége, hogy egy átlagos távolsági utazáshoz 3 dolgot kell megfizetni:

• kilométerfüggő alapjegyet,
• kilométerfüggő gyorsvonati pótjegyet,
• helyjegyet (fakultatívan).

Sebességrekordok

Sebesség (km/h)	Vonat	Helyszín	Dátum	Megjegyzés
200	1000-es sorozatú Sinkanszen	Odavarai tesztpálya, jelenleg a Tókaidó Sinkanszen része	1962. október 31.
256	1000-es sorozatú Sinkanszen	Odavarai tesztpálya	1963. március 30.	Régi vasúti sebesség-világrekord villamos motorvonattal.
286	951-es sorozatú Sinkanszen	Szanjó Sinkanszen	1972. február 24.	Régi vasúti sebesség-világrekord villamos motorvonattal.
319	961-es sorozatú Sinkanszen	Ojamai tesztpálya, ma a Tóhoku Sinkanszen része	1979. december 7.	Régi vasúti sebesség-világrekord villamos motorvonattal.
325,7	300-as sorozatú Sinkanszen	Tókaidó Sinkanszen	1991. február 28.
352	952/953-as osztályú tesztvonat	Dzsóecu Sinkanszen	1992. október 30.
425	952/953-as osztályú tesztvonat	Dzsóecu Sinkanszen	1993. december 21.
426,6	955-ös osztályú (300X) tesztvonat	Tókaidó Sinkanszen	1996. július 11.
443,0	955-ös osztályú (300X) tesztvonat	Tókaidó Sinkanszen	1996. július 26.

Érdekességek

• A közhiedelemmel ^[30] ellentétben a Sinkanszen hálózatán már történt részben a vasúttársaság, részben a járművek hiányos biztonsági berendezései, részben pedig utas figyelmetlensége miatti haláleset.^[31][32] Az ominózus eset 1995. december 27-én, este fél 7 körül következett be, mikor egy középiskolás tanuló egy telefonhívás erejéig leszállt néhány percre Misima állomáson. Mindeközben azonban a néhány másodperces késésben lévő Kodama 475-ös számú járatot, amin a tanuló is utazott, (16 kocsiból álló, 0 sorozatú Sinkanszen) tovább indították, az áldozat viszont a figyelmeztető jelzések ellenére még megpróbált feljutni a vonatra. Az ajtó azonban becsípte az ujját, miközben ő maga a járművön kívül rekedt. A tragédia előtti pillanatokban így a szerencsétlenül járt utast a kihaladó szerelvény a peronon mintegy 90 méteren, majd a nyílt vonalon további 160 méteren át vonszolta magával. A halált pedig az okozta, hogy az ajtó fogságából kiszabadult utas nem a jármű mellé, hanem annak kerekei alá esett.^[33] A baleset elsősorban az utas felelőtlen magatartásának ^[34] és a napjainkban már természetesnek mondható biztonsági berendezések, úgymint kamerarendszer, peronkapuk, az ajtók megfelelő záródását ellenőrző, megerősítő szenzorok stb. hiányának volt köszönhető.
• Tokió – Ószaka(– Fukuoka) vonalon csúcsban 5, azon kívül kb. 10 percenként telik meg egy 1300 ülőhelyes vonat, és ez valószínűleg a világ legnyereségesebb személyszállító vasútvonala.^[35]
• A Sinkanszen volt az első vonal, ahol a közlekedést központilag irányítják. Így a pálya mentén nincsenek jelzőlámpák.^[36]
• A Dzsóecu vonalon a pálya 99%-a alagútban, hídon, viadukton halad.^[37]

Jegyzetek

Források

• www.vasútgépészet.hu
• Index.hu vasutas fóruma

További információk

• Sipos Róbert: Nagy sebességű vonatok - Egalizer.hu (magyar nyelven). egalizer.hu, 1970 [last update]. (Hozzáférés: 2011. október 27.)
• Sipos Róbert: Sinkanzen - Egalizer.hu (magyar nyelven). egalizer.hu, 1970 [last update]. (Hozzáférés: 2011. október 27.)
• A Szeto-Ohasi híd
• Nagysebességű vasúti üzemek (pdf)
• Japánvasút. japanvasut.blog.hu. (Hozzáférés: 2010. április 11.)
• Shinkansen-Hochgeschwindigkeitszüge in Japan. hochgeschwindigkeitszuege.com, 2011 [last update]. (Hozzáférés: 2011. július 24.)
• Hanula Zsolt: Index - Tech - Ilyen lesz a MÁV 2226-ban. Index.hu, 2014 [last update]. (Hozzáférés: 2014. október 3.)

Sablon:Sinkanszen m v sz Sinkanszen Üzemelő vonalak Fővonalak Tókaidó Szanjó (Hakata-Minami-vasútvonal) Tóhoku Dzsóecu (Gala-Juzava-vasútvonal) Hokuriku (Nagano) Kjúsú Hokkaidó Mini-Sinkanszen Jamagata Akita Épülő vonalak Csúó Hokkaidó Hokuriku Törölt vonalak Narita Motorvonatok Forgalomban 500 sorozat 700 sorozat N700 sorozat 800 sorozat E2 sorozat E3 sorozat E5 sorozat E6 sorozat E7 sorozat W7 sorozat H5 sorozat Megrendelve L0 sorozat E8 sorozat Selejtezve 0 sorozat 100 sorozat 200 sorozat 300 sorozat 400 sorozat E1 sorozat E4 sorozat Kísérleti/üzemi motorvonatok Fastech 360 MLX-01 WIN350 300X STAR21 Doctor Yellow Exportált motorvonatok 700T CRH2A & CRH2B Üzemeltetők Jelenlegi üzemeltetők JR East JR Central JR West JR Kyushu JR Hokkaido Megszűnt üzemeltetők Japanese National Railways (1964-1987) Emberek Sima Hideo Szogó Sindzsi

Sablon:Nagysebességű vonatok m v sz Nagysebességű vonatok Európa Ausztria Franciaország Németország Spanyolország Portugália Oroszország Észak-Amerika USA-keleti part USA-Kalifornia (építés alatt) Ázsia Dél-Korea Egyiptom (építés alatt) Indonézia Japán Kína Szaud-Arábia Tajvan Afrika Marokkó

Nemzetközi katalógusok LCCN: sh2016001868 KKT: 00566745