Jancsó Benedek

Jancsó Benedek
Született1854. november 19.
Gelence
Elhunyt1930. június 27. (75 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus,
publicista
SírhelyeFarkasréti temető (42-1-70/71)[1][2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Jancsó Benedek témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagynyújtódi Jancsó Benedek (Gelence, 1854. november 19. – Budapest, 1930. június 27.) magyar pedagógus, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1916). Az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabadoktatás népszerűsítője és megszervezője volt, de életművének hangsúlyosabb vonulatát alkotja kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti szakírói tevékenysége.

Életútja

Csíksomlyón és Kolozsváron végzett gimnáziumot, majd felsőfokú tanulmányait a kolozsvári és a bécsi egyetemen végezte, végül doktori oklevelét 1878-ban Kolozsváron szerezte meg. 1878–1880-ban a pancsovai, 1880–1887-ben az aradi főreáliskola magyartanára volt, majd Budapestre költözött. 1887 és 1892 között a II. kerületi állami főreáliskolában oktatott, majd fél évig tartó körutat tett Romániában, amelynek során az ország oktatásügyi és műveltségi helyzetét tanulmányozta. Visszatérését követően, 1893-tól az I. kerületi királyi katolikus gimnázium tanára lett, egyúttal az 1893/1894-es tanévben az iskola igazgatói posztját is betöltötte. 1895-ben a tanítással rövid időre szakítva, a Bánffy-kormány alatt a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályának tisztviselője lett, egészen 1899-ig, de már 1897-től ismét tanított, ezúttal a VI. kerületi főreáliskolában.

1907-ben végleg felhagyott a tanítással, s az oktatásügy fejlesztésének szentelte magát, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tisztviselője lett. 1908-tól a szabadoktatás ügyeinek intézésével bízták meg, s 1911–1919-ben az általa szervezett Országos Szabadoktatási Tanács ügyvezető alelnökeként tevékenykedett. Időközben, 1917–1918-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadója volt. 1922-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli nyilvános rendes tanárává nevezték ki.

Munkássága

Pedagógusként az állami és egyházi iskolák keretein kívül zajló magyar nyelvű szabadoktatás, a népakadémiai és népfőiskolai tanfolyamokon folyó felnőttoktatás, valamint a népművelő ismeretterjesztő előadások ügyének harcos szószólója és szervezője volt. Olyan pedagógiai, neveléselméleti és oktatáspolitikai szakfolyóiratok alapító szerkesztőjeként ismert, mint a Középiskolai Szemle (1882–1887, Antolik Károllyal és Spitkó Lajossal), valamint az Egyetemes Közoktatásügyi Szemle (1889–1893, Balássy Dénessel). 1888-ban a budapesti Tanulók Olvasó Tárát szerkesztette Boros Gáborral.

Történészként az 1890-es évektől foglalkoztatták a Kárpát-medence nemzetiségi és Magyarország kisebbségpolitikai kérdései. Különösen a magyarországi (erdélyi) román kisebbség népességtörténete és politikai-ideológiai mozgalmai (pl. dákoromán-elmélet, román irredentizmus, Nagy-Románia eszméje) terén képezte magát szakértővé, s a Budapesti Hírlapban vagy a Magyar Szemlében, illetve önálló kötetekben megjelent publicisztikái java része is e tárgykört járta körül. Ezekben általában az erdélyi románság törekvéseinek lehetséges következményeire, s a leszűrt következtetéseken keresztül valamennyi nemzetiség térnyerésével járó veszélyekre figyelmeztetett. Az 1890-es években részt vett az Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája című kiadvány szerkesztői munkálataiban, amelynek néprajzi vonatkozású fejezeteit ő maga írta.

Pályája elején irodalom- és nyelvtörténeti kérdések is foglalkoztatták, több népszerű kiadványa és közleménye jelent meg e témákban is (pl. Szenczi Molnár Albert, Kölcsey Ferenc, Fábián Gábor és Petőfi Sándor).

Társasági tagságai és elismerései

1916. május 4-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választották, emellett a Székely Nemzeti Tanács elnöke, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület igazgatója, valamint 1916-tól a Magyar Paedagogiai Társaság tiszteleti tagja volt. 1905-től haláláig látta el az Országos Középiskolai Tanáregyesület alelnöki tisztét.

Sírja a Farkasréti temetőben (42-1-70/71)

Főbb művei

További irodalom

  • Jancsó Benedek emlékkönyv, szerk. Asztalos Miklós, Budapest, 1931.
  • Rugonfalvi Kiss István, Jancsó Benedek emlékezete, Debrecen, 1931.
  • Jancsó Benedek emlékezete, Jancsó Alapítvány, Budapest, 2011.

Jegyzetek

Források

További információk