Aristide Briand

Aristide Briand
Franciaország 41., 45., 50., 56., 61. és 64. miniszterelnöke
Született 1862. március 28.
Nantes
Elhunyt1932. március 7.
(69 évesen)
Párizs
Sírhely Cimetière de Cocherel
Párt
Élettárs Lucie Jourdan
Foglalkozás
Díjak
A Wikimédia Commons tartalmaz Aristide Briand témájú médiaállományokat.

Aristide Briand (Nantes, 1862. március 28. – Párizs, 1932. március 7.) francia politikus, a Harmadik Köztársaság 41., 45., 50., 56., 61. és 64. miniszterelnöke. Hat ciklus alatt tizenegy kormányt alakított. Miniszterelnöksége alatt, 1921. június 7-én hagyta jóvá a francia parlament a trianoni békeszerződést, amelyet Briand ellenérzései ellenére maga is megszavazott. 1926-ban a nemzetközi együttműködés, a Népszövetség és a világbéke érdekében tett erőfeszítéseire való tekintettel Gustav Stresemann német politikussal közösen elnyerte a Nobel-békedíjat.

Élete

Aristide Briand 1862. március 28-án született Nantes-ban. Jogi tanulmányai során közel került a politikai baloldalhoz és számos publikációja jelent meg a Le Peuple, a La Lanterne és a La Petite République újságokban. 1904-ben csatlakozott Jean Jaurès-hez a L’Humanité megalapításának céljából. 1894-ben, a szakszervezeti tagok megosztottsága ellenére sikeresen elérte, hogy politikai taktikájuk része legyen az általános sztrájk. Három sikertelen kísérlet után (1889, 1893 és 1898) képviselővé választották és 1901-ben a szocialista párt főtitkára lett. 1902-ben Loire megyei képviselővé választották és haláláig a képviselőház tagja maradt.[1]

Első jelentősebb sikerét 1905-ben érte el, amikor részt vett abban a bizottságban, amely előkészítette azt a törvényt, ami szétválasztotta az állam és az egyház hatáskörét. Sikerült kieszközölnie, hogy a reform minimális változtatásokkal lépjen életbe. Ennek hatására 1906 márciusában közoktatási és kulturális miniszterré nevezték ki. A pozíció elfogadása a polgári kormányban azonban törést okozott a Jaurès-szel és a szocialistákkal való kapcsolatában. Jaurès-szel ellentétben Briand úgy vélte, hogy a szocialistáknak együtt kell működnie a radikálisokkal a reformokat illetően. Ezt követően Georges Clemenceau első kormányában ismét közoktatási miniszter lett (1906–tól 1909-ig), majd 1909 júliusától 1910 novemberéig a miniszterelnöki pozíciót töltötte be. Ezzel egy időben a belügyminiszteri beosztást is. A miniszterelnöki tisztséget még két alkalommal látta el, mielőtt 1913 márciusában az arányos képviseletet illető terve megbukott a szenátusban.[1]

1915 októberében, René Viviani kormányának bukása után ismét miniszterelnökké választották. Emellett a külügyminiszteri pozíciót is ő töltötte be. 1916 decemberében megalakította a hatodik kormányát, de képtelen volt a háborús erőfeszítések követelményeinek megfelelni. 1917 márciusában a sikertelen balkáni hadjárat miatt lemondásra kényszerült. A következő három évben gyakorlatilag visszavonult a közszerepléstől, azonban a Népszövetség létrehozásának és a kollektív biztonság elvének a szószólója maradt. 1921 januárjában újra miniszterelnök lett.[1] 1921. június 7-én a francia parlament alsóháza – az 1920. június 4-én a magyar fél által kényszerűen aláírt – trianoni békeszerződés elfogadása (ratifikálása) mellett döntött (478 támogató szavazattal 74 ellenében). A döntő többség ellenére még a támogató szavazók közül is sokan kritikusan hangot ütöttek meg. Ezek közé tartozott Briand miniszterelnök is, aki az európai megbékélés és együttműködés elkötelezett híve volt.[2][3]

Erről a következőket nyilatkozta:[3]

„ Ki vonná kétségbe, hogy a magyar határ megállapítása némileg önkényesen történt? Elég ránézni egy térképre, végigkövetni ezt a határvonalat, amely egyébként egyáltalán nem végleges, hogy azonnal lássuk, hogy egyáltalán nem az igazságot szolgálja. Itt relatív megoldásokkal állunk szemben. Azt kell eldönteni, hogy eléggé a méltányosságon alapulnak-e ahhoz, hogy megelégedjünk velük. (Aristide Briand a trianoni békeszerződésről) ”
Aristide Briand

Tévesen úgy vélte, hogy a „határhibákat” a jövőben majd korrigálni fogja az utódállamok szoros gazdasági együttműködése. Július 11-én a francia szenátus ugyancsak jóváhagyta a trianoni békeszerződés elfogadását.[3] 1922. január 12-én Briand a külpolitikai sikertelensége miatt újra lemondott.[1] 1925 áprilisában, Paul Painlevé miniszterelnöksége alatt ismét kinevezték külügyminiszternek és ezt a pozíciót 14 egymást követő kormány alatt sikerült megtartania. Ebből négy alkalommal (háromszor 1925 és 26 között és 1929-ben) ő maga volt a miniszterelnök. 1925-ben sikerült megkötnie a locarnói egyezményt, amelyben a német Gustav Stresemann és a brit Austen Chamberlain próbálta a Németország és a korábbi ellenfelei közötti kapcsolatot rendezni. 1928. augusztus 27-én létrehozta a Kellogg–Briand-paktumot, amelyben a háborút, mint a nemzeti politika eszközét törvényen kívül helyezték. Az egyezményhez 60 nemzet csatlakozott. 1930 decemberében nyilvánosan felszólalt az egyesült Európa létrehozásának érdekében. 1932 januárjában, egy sikertelen elnökválasztási kampány után visszavonult. 1932. március 7-én hunyt el Párizsban.[1]

Miniszterelnökségei

Hivatali idő[4] Előd Utód
1909.07.24. – 1911.03.02. Georges Clemenceau Ernest Monis
1913.01.21. – 1913.03.22. Raymond Poincaré Louis Barthou
1915.10.29. – 1917.03.20. René Viviani Alexandre Ribot
1921.01.16. – 1922.01.15. Georges Leygues Raymond Poincaré
1925.11.28. – 1926.07.19. Paul Painlevé Édouard Herriot
1929.07.29. – 1929.11.03. Raymond Poincaré André Tardieu

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e Encyclopedia Britannica:Aristide Briand (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. november 20.)
  2. ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (Elektronikus könyv kiadás)/A békeszerződés aláírása, ratifikálása és végrehajtása, a 130. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  3. ↑ a b c Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (Elektronikus könyv kiadás)/A békeszerződés aláírása, ratifikálása és végrehajtása, a 137. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  4. ↑ E-Chronologie.org:Les premiers ministres et présidents du Conseil (francia nyelven). (Hozzáférés: 2009. november 20.)

Források

Kapcsolódó szócikk